Rakott kel

Címkék: kelkáposzta sertés hús

2010.10.20. 09:00

Érdekes módon, bár a gyerekek alapvető ellenérzésekkel viseltetnek a kelkáposzta irányában, a rakott kelt kicsi koruk óta megeszik, kiszámíthatatlanul hol több, hol kevesebb lelkesedéssel. Így aztán ez is az én kis családi menzám egyik alap darabja lett.

 

Először a húst készítem el:

kevés olajon megdinsztelek

1 fej (kb 10 dkg) hagymát, majd következik

50 dkg darált hús,

1 gerezed fokhagyma, majd

zom, borsozom és puhára párolom, Ha már majdnem kész megszórom

majorannával is.

Közben megfőzök

egy csésze (kb 25 dkg) rizst (én a kevés olajon megpirítós és másfélszeres vízzel megpárolós módszert alkalmazom), majd összekeverem a hússal.

1 fej kelkáposzta külső leveleit leszedem, torzsáját kivágom, majd a leveleket egyenként leszedegetve kettévágom őket úgy, hogy a vastag levélereket kivágom közben. Tisztán mérve nekem 50 dkg lett. A káposzta leveleket

őrölt köménnyel és

húsleves kockával ízesített vízben pár percig főzöm.

Egy tűzálló tálat kevés olajjal kikenek és a következőképpen rakom össze: beleteszem a levelek 1/3-át, erre a rizs-hús keverék felét, kb 1 dl tejfölt, majd a káposzta újabb 1/3-a, a rizs-hús keverék másik fele, újabb 1 dl tejföl, majd a maradék kel és arra még 2 dl tejföl.

200 fokos sütőben 50-60 percig sütöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr682341769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása