Ez az étel tavaly készült a férjem születésnapjára. Akkor már tervben volt a blog, úgyhogy bőszen fényképeztem, de végül mégsem jelentettem meg. Nagyon régóta terveztem már, hogy elkészítem, de nagyon sokáig halogattam, mert féltem, hogy nem fog sikerülni. De a kezdők szerencséje mellém állt, úgyhogy életem első Wellingtonja tökéletesre sikerült. (Azon meg ne vitatkozzunk már, hogy ki mennyire szereti átsütve - ízlések és pofonok...) Az akkori fényképeknél is tudok ma már talán jobbat...

Azt hiszem, nagyjából a klassszikus módon jártam el. A bélszínt pár napra bepácoltam zöldfűszerekkel és mustárral, majd serpenyőben a külsejét hirtelen megpirítottam. A húst még előtte ketté végtam, hogy könnyebb legyen vele bánni.

A gombát megtisztítottam, felszeleteltem és sóval, borssal, pertrezselyemmel ízesítve megpároltam, majd ledaráltam. Adtam hozzá egy tojást és egy kevés zsemlemorzsát, hogy kenhető masszát kapjak.

A leveles tésztát kinyújtottam, sonkaszeletekkel beborítottam (azt hiszem Schwarzwaldert használtam), a gombapépel megkentem, majd a hússzeleteket ráfektettem és gondosan beburkoltam. 200 fokos sütőben sütöttem, úgy emlékszem, kb 40 percig.

Füstölt szalonnából, zöldségekből és vörösborból készült barnamártással tálaltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.