Nem bírok leszakadni a lazacról... Pedig ezt az adagot most tényleg csak azért vettem, hogy a biztonság kedvéért legyen itthon. De mikor a Metroban jártam, a következő napokban nem volt aktuális a halfőzés, pár nap múlva pedig a piaci halárus "betegség miatt zárva". Így aztán kénytelen voltam a vésztartalékhoz nyúlni :) Ez a mézes-mustáros dolog pedig már régen izgatja a fantáziámat. De zacskós cuccot elvből nem veszek, pedig milyen egyszerű, csak egy kis méz kell hozzá, meg mustár :DD Na jó, nem gonoszkodom. Szóval a pácba tettem mézet és mustárt és egy lehelletnyi rozmaring port. Nagyon érdekes a viszonyom a rozmaringgal. Egy picike olyan elgondolkodtató (nyammogós) plusz ízt tud hozzátenni az ételekhez, de nem szeretem nagy töménységben. És külön öröm, hogy bár csak véletlenül történt, anyósomnak is nagy örömöt sikerült ezzel az étellel szereznem...
A személyenként kb 15 dkg-os halszeleteket
1 evőkanál mézből,
2 evőkanál mustárból,
1.5 dl tejszínből és
egy csipet rozmaringból készült pácba tettem pár órára, majd
vajban kisütöttem őket. A visszamaradt szószba kevés lisztet szórtam, felengedtem vízzel és mártást főztem belőle.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.