Anyukám azt írja, hogy gyerekkora íze ez az étel, én viszont nem emlékszem, hogy nekünk főzött volna ilyet. Emlékeim szerint én anyósomnál ettem ilyet először, aki viszont juhtúróval készítette és sajttal megszórva sütőben sütötte meg. Azóta is nagy kedvencem. És milyen régen ettem utoljára...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egész télen készültem rá, hogy ezt a régi beregi ételt amit gyerekkoromban igen kedveltem, megint megfőzzem. Íme a recept:

1liter vizet felforraltam 1 teáskanál sóval és lassan, állandó kavarás mellett beleeresztettem  

30 dkg kukoricalisztet,. 10 perc alatt megfő, aztán hagytam kihűlni.

10 dkg húsos szalonnát felszeleltem és megsütöttem. Egy teflon serpenyőbe- nagyanyád vaslábast használt-a zsírba mártogatott kanállal kiszaggattam a kihűlt puliszkát és felpirítottam, megforgattam, rászórtam

25 dkg túrót,

kis pohár tejfölt, rá a szalonnát és kész.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr372784876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása