Anyósomnál ettem ilyet először és szerelem lett első ízlelésre. Bár én a puliszkáért nem voltam oda gyerekként - anyukám próbálkozott vele néha tejjel leöntve - ez a sós, pikáns változat azonnal levett a lábamról. Most pedig csak annyi történt, hogy rég ettem már, megkívántam és egy magányosan elfogyasztott ebédre megleptem magamat vele. Mert mondanom sem kell, hogy ezt is csak én szeretem igazából, anyósom is inkább csak az én kedvemért készítette valószínűleg... (Vannak azért rendes anyósok is :) ) A szarvaspörkölttel pedig egyenesen mennyei volt. Noha a puliszkafőzési tudományomon van még csiszolnivaló valószínűleg, így elsőre nem lett ez rossz.

0.5 liter sós forró vízbe

10 dkg kukoricadarát szórtam és kevergetés mellett sűrűre főztem, majd hagytam kihűlni. Közben

kb 5 dkg szalonnát felkockáztam, kisütöttem. Zsíros kanállal a puliszkából kisebb darabokat szaggattam ki és a fele mennyiséget egy tálba halmoztam. Rámorzsoltam

12.5 dkg juhtúró felét, tettem rá

pár kanál tejfölt és a szalonnapörcök felét. Ezután a második réteg puliszka, valamint juhtúró, tejföl és szalonna következett. Forró sütőben megsütöttem. Ez az adag kb 2 adag köret, vagy 1.5 adag "egytálétel" lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr283365910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása