Amilyen nyughatatlan kalandvágyóak vagyunk, ha a nyári nyaralásról van szó, olyan kényelmesek és konzervatívak, ha a síelésről. Idén immár 10. alkalommal "teleltünk" Donovalyban. Emlékszem, annak idején úgy találtunk ide, hogy magyar nyelvű síoktatást kerestünk, elsősorben a gyerkeknek. Aztán jó pár évig elég is volt az, amit Donovaly kínálni tudott. Két kisgyerekkel, egy nem túl sportos férjjel az ott rendelkezésre álló pályarendszer teljes mértékben kielégítette az igényeinket. Fontos szempont volt az is, hogy 4-5 óra alatt oda lehetett érni, ráadásul az infrastruktúra is rengeteget fejlődött az elmúlt években. Aztán, bár az utóbbi pár évben rendre felmerült, hogy mégiscsak körül kellene nézni valahol máshol is, mindig találtunk érveket a maradásra... Többek közt például azt, hogy pár éve a Donovalyban vásárolt bérlet más pályákra is érvényes, így jártunk már Velka Racan, a Csorba-tónál, idén pedig Ruzemberokban.

Lássuk az előnyöket: első sorban az árak. Akárhogyan próbálnak minket győzködni, eddig még nem sikerült olyan variációt kiszámolnunk, hogy Szlovákia drágább lenne összességében, mit Ausztria... (síbérlet, szállás, étkezés, szórakozás). Közel van. Gyerekbarát környezet (ami minket mondjuk egyre kevésbé érint). Korrekt pályák, infrastruktúra és akár magyarul is el lehet boldogulni.

A hátrány egyértelműen a pályák számában és "érdekességében" határozható meg.

Néhány fénykép emlékül, kedvcsinálóul:

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr204095779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása