Rá volt ugyan írva a zacskóra, hogy a hús májjal együtt van, de arra azért nem számítottam, hogy az 1,25 kg-os nyúlból végül is 25 dkg máj lesz... No mindegy, végül is a férjem is és én is szeretjük a májat, nagy baj csak nem lesz belőle. Természetesen nem lett, különös tekintettel arra, hogy a nyúlmáj finom. Kinézetre hasonlít a csirkemájra (csak egy kicsit nagyobb), íze engem inkább a borjúéra emlékeztetett. Mivel a gyerekekre máj ügyben nem számíthatok, ezért hirtelen kétféle étel is készült belőle. Egyrész májgombócleves, másrészt pedig májkrém. Mindkettő igen jól sikerült, már nem is bántam annyira az "átvágást"... 

A májgombócokhoz

kb 12 dkg májat apróra vágtam - úgy, mintha petrezselymet aprítanék - aztán elkevertem

1 tojással,

3 evőkanál zsemlemorzsával,

3 evőkanál búzadarával, fűszereztem

sóval, borssal, petrezselyemmel, majd egy fél órát állni hagytam. Ezután a masszából kiskanállal adagolva a gombócokat, egyszerűen

1 liter csirke alaplében megfőztem. Nekem picit kemények lettek, ennek még utána kell néznem, mi lehet az oka, de az íze nagyon jó volt.

 

 

A máj másik feléből fűszeres házi májkrém lett, a következő képpen:

Kevés vajon

2 szál újhagymát pirítottam, majd rádobtam a kisebb darabokra vágott 12 dkg májat is. Miután megsült, sóztam borsoztam, majorannával és kakukkfűvel fűszereztem, némi vaj társaságában leturmixoltam, majd estig hűtőbe tettem. Tökéletes ízű és állagú, mindenféle adaléktól mentes májkrém lett belőle mindössze pár perc alatt. Ami természetesen bármilyen más májból is ugyanígy elkészíthető.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr104313070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

patikaisó · http://patikaisox.hu/ 2012.03.17. 15:21:02

Egészséges ételhez használjon tiszta sót!
süti beállítások módosítása