Eredetileg egyszerű marhapörköltnek indult... De hát ott volt kinyitva az a jó kis vörösbor, az pedig egy pörköltnek ugyan meg nem árthat. Sőt. Kifejezetten rákaptunk mostanában a borral, sörrel főzésre, amik nagyszerű aromákkal gazdagítják az ételeket. Arra viszont figyeljünk, hogy amit nem szívesen iszunk meg, azt inkább az ételbe se öntsük bele! Szóval, ott jártam, hogy a bor. Akkor viszont már egy kicsit gazdagabb lett a fűszerezés is egy normál, magyaros pörkölthöz képest. És ahogy kóstolgattam, kóstolgattam, úgy éreztem, kell bele valami édesség ahhoz, hogy teltebb és kiegyensúlyozottabb legyen az íze. Így került elő egy kis beregi szilvalekvár, amitől valóban minden a helyére került. Egyszerre volt savanykás és édeskés, kesernyés és fűszeres. Jó lett, na! 

vörösboros, szilvalekváros marha.JPG

2 nagy fej hagymát apróra vágtam,

1 evőkanál mangalica zsíron üvegesre pároltam, majd rádobtam a felkockázott

bő 1 kg marhahúst. 

ztam, szórtam rá

1 evőkanál pirospaprikát is - ekkor még sima pörköltnek indult... Miközben lepirítottam a húst, jött az ötlet a

vörösborral, amiből kb 2 dl-t öntöttem bele. És ha már így alakult, akkor került bele

szegfűbors, borókabogyó, babérlevél és kakukkfű is. Szép csendesen főtt, főddögélt, néha még löttyintettem egy kis bort, majd a végén tettem bele

2 evőkanál szilvalekvárt. Zsemlegombóc lett hozzá a köret

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr944967377

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NeDuddGi 2012.12.29. 21:51:31

Őőőőő... Izé... Szerintem vörösbor nélkül nincs marhapörkölt, szóval itt csak a szilvalekvár az újítás. Azt viszont ki fogom próbálni, mert jól hangzik.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2012.12.30. 08:58:09

@Troll Próféta: a nappalimba sem engedek be olyan embert aki a földre köpköd. nem tetszésedet leszel szíves kulturáltan közölni

2012.12.30. 10:43:43

hasonló elven "működik" az ír részeges marha, de nem pörköltként kell kezdeni:
a cayene borsos liszttel behintett marha kockákat nagyon forró olajban lepirítjuk, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban hagymát dinsztelünk, majd rádobunk összevágott zellert és répát, végül a pirított húst. Az egészet Guiness vagy más jó fajta barna sörrel öntjük fel. A sör keserűségét pedig összevágott aszalt szilvával egyensúlyozzuk ki. Persze ennek a receptnek millió variánsa van, egy lehetséges csak a fenti. De szuper ha már unja az ember a hagyományos pirospaprikás cuccokat.

Silbermann 2012.12.30. 17:37:29

Hát ez ránézésre nagyon guszta.:) És biztos finom is.
süti beállítások módosítása