Avagy mindent a maga idejében... De hát ez már csak így szokott lenni. Igazából már a sütés közepén jártam, amikor belém villant a tudat, hogy én most cukrászoknak viszek süteményt. Talán egy kicsit jobban is megerőltethettem volna magam. Vagy olyat úgysem tudok, mint ők, akkor meg minek ezen izgulni? No mindegy, túl vagyok rajta. De bosszant a dolog. Mert a süti maga nem lett ám rossz. Csak éppen nem félig melegen, vághatatlanul, még folyós csokibevonattal kellett volna kínálnom... Mert már aznap este is egész más arcát mutatta, mikor teljesen kihűlt, megszikkadt egy kicsit, a csoki is megdermedt rajta. Ekkor már olyan volt, amilyennek lennie kellett volna délben is. Szaftos tészta enyhe almás, fahéjas bukéval, roppanós csoki és puha mazsoladarabokkal. No de ki tudna ellenállni az ágymelegnek, amikor egyszer végre sokáig alhat, mert nincs semmi dolga vasárnap délelőtt. Én nem tudtam. Így aztán késében voltam a sütéssel, aminek a fentebb vázolt következményei lettek. Szóval, mindent a maga idejében. Hagyjuk ezt a sütit szépen kihűlni, picit szikkadni és néhány óra múlva türelmünk elnyeri méltó jutalmát!

almás csokis mazsolás süti.JPG

Mivel nagyobb csapatnak készült a süti, ezért a szokásos 20x30-as tepsi helyett egy koszorú formát használtam, ehhez az egyébként alkalmazott mennyiségek másfélszeresét vettem.

Először is 

10 dkg puha vajat habosra kevertem 

12 dkg cukorral és

6 dkg mézzel, majd 

1 egész tojással és 

2 tojás sárgájával és

1 evőkanál tejföllel. Ezután belekevertem 

30 dkg reszelt almát,

7.5 dkg csokilencsét (reszelni vagy apróra vágni is ér persze),

7.5 dkg mazsolát, majd rászitáltam

30 dkg lisztet,

10 gr sütőport (kb 3/4 zacskó) és 

kevés fahéjat. Erre halmoztam a 

2 tojás fehérjéból felvert habot. Lazán összekevertem a tésztát, majd kivajazott, lisztezett formába tettem. Légkeverés mellett 150 fokon kb 40 percig sült. 10 percig hagyjuk a formában hűlni, majd tegyük rácsra. Olvasztott csokoládéval bevonhatjuk és tetszés szerint díszíthetjük. Szeletelés előtt hagyjuk teljesen kihűlni, legjobb, ha várunk vele néhány órát.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr694967376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása