A lányom sütötte meg ezt a süteményt pár héttel ezelőtt a barátnőjével és annyira ízlett a kóstoló, amit hozott, hogy a következő héten én is megpróbáltam. Ez volt egyben az első sütemény, amit megpróbáltam finomított fehér cukor nélkül elkészíteni. Akkor még bátortalan voltam egy kicsit, így a negyed résznyi csak került bele, de így utólag már látom, hogy felesleges volt. A barna nádcukor, méz, nyírfacukor hármassal észrevétlenül lehet lecserélni a sima cukrot, sőt igazából a nádcukor és a méz íze kifejezetten jót tud tenni az édességeknek. 

borzas túrós.JPG

Először elkészítettem a kakaós linzertésztát, ennek ugyanis pihennie, hűlnie kell.

30 dkg lisztet és 

2 evőkanál kakaót

20 dkg vajjal a késes aprítóval összedolgoztam, majd hozzáadtam

10 dkg cukrot ( 5 dkg barna nád, 5 dkg nyírfa),

1 tojás sárgáját,

1 csipet sót,

mokkáskanál sütőport, majd 

1 evőkanál tejföl segítségével gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Minimum fél óra pihenőre van szüksége a hűtőszekrényben. Közben elkészítettem a tölteléket.

0.5 kg túrót

1 tojás sárgájával,

10 dkg cukorral (helyette 5-5 dkg mézzel és nyírfacukorral), 

reszelt citromhéjjal és 

1 evőkanál étkezési keményítővel villával alaposan összetörtem, majd

2 tojás fehérjét habbá vertem és óvatosan a túrós krémhez forgattam. Elővettem a tészta felét és egy 20x30-as kis tepsi aljába nyújtottam (oldal nem kell). Rákentem a krémet, majd elővettem a tészta másik felét és ráreszeltem. 180 fokos előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr805114626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.03.11. 09:29:52

A magyar és a nemzetközi konyha remek egyesítését találtam ebben a gyűjteményben: A magyar úri család konyhája c. Már ez is bizonyítja, hogy a magyar családok nem zárkóztak el anno sem a külföldi finomságoktól. Ajánlom mindenki figyelmébe.(bookline)
süti beállítások módosítása