Annyi cukkinit ettünk az elmúlt hetekben, hogy már én is azt mondtam, elég... De aztán az egyik utolsó termést még csak el kellett használnom és ezzel a kapcsolatunk is helyre állt. Mármint a cukkinié és az enyém. Amúgy pedig, bár nem vagyok nagy híve a fúziós konyhának, ez az étel azért ebben az ügyben is megmoccantott bennem valamit. Miért is ne? Az olaszok nagy kedvence a cukkini, a görögök ikonikus sajtja a feta és a dalmát konyha örökzöldje az ajvár nagyszerű triót alkotott.

sült cukkini fetával töltve blog.JPG

Olyan méretű cukkinit vegyünk ehhez, amelyiknek még a magház része az ehető kategóriába esik,ugyanis ezúttal hosszanti szeleteket kell vágnunk. Igyekezzünk minél vékonyabbakat. Sózzuk, borsozzuk, majd némi olíva olajon alaposan, barnulásik süssük meg őket. Sütés után a cukkini szeletek megpuhulnak, így könnyedén beléjük tekerhető egy-egy kisebb feta darab és kiskanálnyi ajvár. Langyosan ettük, eszméletlen kellemes kis vacsora kerekedett belőle. Fogyókúrázók is fogyaszthatják :)

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr95509196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása