Sokszor, sokféleképpen főztem már vadast. Van, amelyiket anyósomtól tanultam, van, amit Horváth Ilona szakácskönyvéből lestem el és van ez, ahogyan én szeretem. És ez esetben a szeretem nem egyszerűen az ízére vonatkozik, hanem az elkészítés módjára is. Szeretek úgy főzni,…

Nnnnna, most utána néztem ennek a dolognak rendesebben. Szóval a tokány. A tokány, ha minden igaz, még az ősmagyar idők, nyereg alatt szárított húsáig vezethető vissza. Akkor még a csíkokra vágott szárított húst gabonával főzték össze kása jellegű étellé. De ez azért már…

Annyi cukkinit ettünk az elmúlt hetekben, hogy már én is azt mondtam, elég... De aztán az egyik utolsó termést még csak el kellett használnom és ezzel a kapcsolatunk is helyre állt. Mármint a cukkinié és az enyém. Amúgy pedig, bár nem vagyok nagy híve a fúziós konyhának, ez az…