Pár éve csak, hogy nálunk a piacon is lehet kápia paprikát kapni, az idei pedig az első volt, amikor a saját kertünkben is megtermeltük. Úgyhogy most tobzódás van, szinte folyamatosan sültek a paprikák, hol ajvárnak, hol salátának, most pedig levesnek. 

sült paprika krémleves blog.JPG

1 kg kápia paprikát megmosunk, leszárítunk, majd forró sütőben megsütünk (kb fél óra). Tegyünk a rács alá tepsit, mert hajlamos kifolyni a leve. Az sem baj, ha a héja megfeketedik egy kicsit, annál jobb lesz az íze. A megsült paprikákat borítsuk be alufóliával, konyharuhával, hogy a saját gőzében pihenjen egy kicsit, így a héj jól elválik a húsától, könnyű lesz meghámozni. Természetesen a magokat is távolítsuk el. Az így előkészített paprikát tegyük egy lábasba, adjunk hozzá

fél liter csirkealaplét (vagy 1 db leveskocka fél liter vízzel...) és forraljuk fel.

1 evőkanál lisztet keverjünk ki

1 dl tejföllel, adjuk a leveshez, ezzel is forraljuk ki, majd turmixoljuk le. Ízesítsük

sóval, borssal. Szerintem nagyon jót tesz neki 

pár csepp balzsamecet is, de ez tálalásnál is ráér, ha esetleg nem mindenki szereti. Pirított magvas barna kenyér kockákkal, vagy sajtos pirítóssal kínálhatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr136753295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása