Különösen figyelmébe ajánlom ezt a köretet azoknak,akik úgy tudják, hogy nem szeretik a kelkáposztát. Ennek semmi köze a kelkáposzta főzelékhez, vagy a frankfurti leveshez. A pár perces előfőzéstől elveszti kesernyés ízét, helyette némi édeskés íz jön elő, amit a…

Nyaralás után mintegy 3 napot bírtunk a görög ételek nélkül :) Na jó, ez így nyilván nem igaz, de a hazaérkezésünk örömére rendezett családi grillpartin egyértelmű volt a görög hangulat. Külön-külön egyébként is szoktunk ilyen ételeket készíteni, de most tudatos volt,…

Retró vacsora

Címkék: saláta hidegtál

2013.02.01. 09:30

Az ünnepelt már hetek óta emlegette azokat a régi jó ízeket gyerekkorából. A tormás sonkatekercset, töltött húsokat, majonézes salátákat, fasírtot. Bélszín ide, "fine food" oda, a gyerekkor ízei kitörölhetetlenek az emlékekből. És ebben az esetben az sem igazán számít,…

A salsa azt jelent: szósz. Ennél fogva tehát minden mártásszerű gezemice nevezhető salsának, nem csak az a bizonyos paradicsomos. Azért a salsa mégiscsak más egy kicsit. Legalábbis nekem ez mindenképpen egy darabosabb valamit jelent, amit szinte villával is lehet enni. És inkább…

A múltkori medvehagymás pitéből kimaradt egy kevés olajon megfonnyasztott levél. Kissé tétován nézegettem másnap, hogy ezzel most mihez kezdjek. Aztán eszembe jutott a meleg spenót salátám és innen már ment minden, mint a karikacsapás. Csak semmi bonyolítás! Egy kis szalonna…

Húsvéti saláta

Címkék: saláta sonka torma

2012.04.12. 08:30

Vagy még inkább húsvét utáni. Két okból is. Egyrészt a maradék főtt sonka, főtt tojás és torma miatt, másrészt pedig ráfér az emberre némi könnyedség az ünnepi trakta után. Nekem hihetetlenül jól esett, nem hiányzott hozzá semmilyen kenyérféle mégis jól laktam,…

Igen, saláták, rögtön kétféle a két fej cikóriából. Aminek fő oka az volt, hogy csak magamnak készítettem őket. Cikóriát először nyáron ettem, Spanyolországban és nagyon ízlett. Nálunk azonban ritkán lehet hozzájutni, ehhez eggyel nagyobb városban kell a bevásárlást…

Saláta, már megint... Ez van, életmód váltás, vagy mi. De azt kell, hogy mondjam, hogy élvezzük. Ha belegondolok, talán már meg is untuk az eddigi vacsoráinkat, ez a salátázósdi most jóleső változatosságot jelent. És nem is rossz érzés ám, hogy nincs éjszakára borzasztó teli…

Átkattant az agyam ezzel a fogyókúrás izével... Eddig édességeken gondolkodtam szabad perceimben, most pedig salátákon. Hogy vajon mit, mivel, hogyan... Vagy csak megtetszik valami a zöldségesnél, aztán keresek hozzá még valamit. Most a rukkola és az avokádó között vacilláltam,…

Fogyókúráről így konkrétan nem beszélnék, de határozottan elkezdtünk törekedni a könnyebb vacsorákra. Igyekszem változatos salátákat készíteni, hogy ezek a vacsorák ne valamiféle lemondásnak tűnjenek, hanem inkább egy újfajta élvezetnek. Ezzel a salátával is sikerült ezt…

Cékla saláta

Címkék: saláta cékla magyaros

2012.02.20. 08:30

Az úgy volt... Hogy piros szivecskéket akartam a salátába. Szóval cékla. De nyersen nem mertem ekkora darabokat, így aztán sós vízben megfőztem. Aztán innen már nem volt nehéz a hagyományos céklasalátáig eljutni.Igazából a hagyományos cukros-ecetes salátaöntetet készítettem…

Csak, hogy túlzásokba essek... Így aztán a normál salátakeveréket szivecskés kiszúróval formázott cékla és vajretek darabokkal ízesítettem, díszítettem. A vinegret mártás viszont nem túlzás, hanem jó. A klasszikus változat 1 rész ecetből és 3 rész olajból áll,…

Waldorf saláta

Címkék: alma saláta dió zeller szárzeller

2012.02.02. 08:30

A múlt heti menü beírásakor jöttem rá, hogy ez a saláta "eredetiben" még nem szerepel a blogon, csak egy variácó. Ennél az ételnél is sokféle elkészítési lehetőség van, annak ellenére, hogy igazából csak pár hozzávalóból áll. Alma és zeller (akár…

Zöldbab (vajbab) saláta

Címkék: saláta zöldbab vajbab

2012.01.16. 08:30

Valamelyik nap Stahl Judit egyik szakácskönyvét lapozgattam, akkor akadt meg a szemem a vajbab salátán, amit ő tonhallal készített. Nagyon megtetszett, el is akartam klészíteni, de aztán a halat csak kihagytam belőle a kapribogyóval egyetemben (mert hogy hal mellé készült…

Igazi téli saláta, amikor fogytán van a kínálat a zöldséges standokon (vagy csak nem akar az ember ezer kilométereket utazott növényeket enni...). A történetét nem írnám le, de Euróbában, könnyen lehet, hogy a KFC révén lett végül népszerű. És a rajongók szerint persze…

Biztosan más is járt már így. Ünnepi bevásárlás, vendégvárás, folyamatos itthontartózkodás nélkül, ami egyenes út a gyömölcskosárban aszalódó gyümölcsökhöz. Nem vagyok gyümölcssaláta párti, de most mégis ez jutott eszembe, ahogy forgattam szegényeket. Az arányok…

Talán már írtam valahol, hogy mi a férjemmel nem magyon férünk meg együtt a konyhában. Mindkettőnknek meglehetősen határozott elképzelése van arról, hogy mit hogyan kellene készíteni, ez pedig előbb-utóbb szóváltáshoz vezet. Nem komoly persze a dolog, de szép lassan megtanultuk…

Egy újabb kedvenc a 80-as évekből. Az elmaradhatatlan saláta hidegtálakhoz. Hogy vajon miért francia? Ki tudja. Mindenesetre a 20 évvel ezelőtt nálunk járt franciák természetesen nem ismerték, ez azonban minket a legkevésbé sem tántorított el a tőle. Anyukámé a mai napig is…

Waldorf saláta variáció

Címkék: saláta dió szőlő zeller

2011.10.24. 08:30

Egész nap a vasárnapi születésnapi ebéddel (ill. egyéb járulékos tevékenységekkel) voltam elfoglalva, így estére már meglehetősen fáradt voltam és nem szándékoztam különösebb vacsorát készíteni. De aztán csak meggondoltam magam. Kimaradt némi zöldség a főzésből, ott…

Na, erre jó pl. hogy írom ezt a blogot. Amikor az ember csak hajigálja a belevalókat és aztán soha többé nem tudja rekonstruálni ugyanazt. Ami persze elsülhet jól is, de jártam már úgy, hogy a másik eshetőség következett be... Szóval ezt a salátát máskor is el tudom majd…

Ennyi, amennyi a címben leírva :) Csak azért, mert időnként még magamat is győzködnöm kell, hogy mármedig a salátakészítés nem ördöngősség - és Váncsa után szabadon: minden saláta... De ez most tényleg. Ennél egyszerübbet már nehéz, különösen, mivel a fűszeres tejföl…

Paradicsomsaláta

Címkék: saláta paradicsom

2011.09.04. 09:00

Egyik kedvenc nyári salátám, semmi különös, tudom, hogy mások is így csinálják :) Annál jobb, minél érettebb a paradicsom.A paradicsomokat félbevágom, majd felszeletelem és egy tálba teszem.Hagymát is vágok hozzá, lilát, vöröset, vagy fehéret, amilyen éppen kéznél…

rukkola saláta málnával

Címkék: saláta málna rukkola

2011.07.14. 09:30

Próbálom felidézni a dolgokat, de szerintem eddig még nem ettem rukkolát. Sokat hallottam már persze róla, de igazából a barátnőm által említett epres rukkola saláta volt az, ami felcsigázta a képzeletemet. Igaz, az eperszezonnak már vége, de a málnabokrunkon ott virított még…

uborkasaláta

Címkék: saláta uborka magyaros

2011.07.13. 09:30

Szerintem egész jó uborkasalátát tudok csinálni. Kivéve persze akkor, ha vendégnek lesz... az első kóstolást konkrétan kiköptem. De pár nap múlva megembereltem magam és megcsináltam úgy ahogy szoktam:1 csapott evőkanál só,2 púpozott evőkanál cukor,3 evőkanál ecet (ez ugye…

Zöldspárga saláta

Címkék: saláta spárga

2011.06.06. 09:00

Még mindig van spárga, ezúttal zöldet választottam. És ezúttal saláta lett belőle. Egy kis újhagyma kellett volna még bele, de nem hogy új, semmilyen hagyma sem volt itthon - vannak még nyomai a kamrámban az elmúlt hetek őrületének...0.5 kg zöld spárgát megmostam, végeit…