Ez az a tipikusan maradékból készíthető étel, amit az ember időnként hajlandó nem csak maradékból, hanem önmagáért is elkészíteni. Ezúttal ugyan nem ez történt, mert már a pörkölt készítésekor tudtam, hogy ebből bizony maradni fog. Ha pedig marad, akkor húsos palacsinta.

Ebből az ételből két változat is létezik, a rántott és a mártásos. Én az utóbbi híve vagyok, nem is beszélve arról, hogy mennyivel egyszerűbb elkészíteni. Amiből viszont nem engedek, sem az egyszerűség, sem a gyorsaság kedvéért, az az, hogy nem vagyok hajlandó darált húsból készíteni. Ettem már több helyen ilyet, egyszerűen össze nem hasonlítható azzal, ha az ember utólag, már a kész pörköltet darálja, vagy turmixolja le.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A receptközléssel pedig bajban vagyok. Mert először is készült egy pörkölt, pontosabban paprikás, amit

1 teáskanál liszttel,

1 teáskanál pirosarannyal,

1 evőkanál mustárral,

némi sóval és borssal dúsítva összerottyantottam. Amennyiben csirkéből készítem, egy kis curryt is szoktam bele tenni. Eztán a sűrűjét kiszedtem és leturmixoltam. Nem kell feltétlenül egyneműre, lehet darabkás és krémes egyszerre. 

Közben megsütöttem a palacsintákat (nekem 30 dkg lisztből és 2 tojásból 14 darab lett) és megtöltöttem őket a húsos krémmel. A kimaradt kevés húst még beleturmixoltam a mártásba, besűrítette és még gazdagabbá tette az ízét.

Ezután már csak anyi volt hátra, hogy a palacsintákra pár kanál mártást locsolva összeforrósítsam őket a sütőben. Aztán ki-ki ízlés szerinti mennyiségű mártással eheti is.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr462194902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2010.08.08. 19:18:40

tudom mit készitetek a maradék pörköltből! Husos palacsintát.

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.08.15. 13:53:15

Húú de jó ötlet! Én sem szeretem a darálthúsos verziót, de ezere éve nem volt itthon pörkölt maradék.

keresztcérna 2010.08.16. 17:17:49

Ez már nagy haladás, hogy sikeült végre idejutnom. Jó, hogy nem adtam fel.Esztók nagyon jó olvasni a receptjeidet, nagyon tetszik, hogy közvetlenül fogalmazol. Mindent megennék, ami a fotókon van.A sárgarépa leves nagy ötlet. Már én is csinálom, csak laktózmentes tejföllel.A húsos palacsintára ránézni is jó, nemhogy megenni!!!!
Sokszor regisztráltam, mindig visszadobta, vagy különböző üzeneteket kaptam.Keresztcérna

kataflammable 2010.09.03. 09:17:41

mindmegette. mikor eszünk? :D