natúr lazacfilé

Címkék: hal sárgarépa

2010.12.22. 08:30

A múltkori pangasiusos csalódás után, valami tutit szerettem volna... És mert a Sparban igen kedvező áron lehetett vadlazac filéhez jutni, erre esett a válsztásom. Lazaccal pedig szerintem nem lehet mellé fogni. Mindenesetre abban a hétben, míg a fagyasztóból az asztalra került a hal, számtalan elkészítési módon gondolkodtam, hogy aztán mindezekből semmi se valósulhasson meg. Azt hittem, december 16-ra már csak némi kényelmes munka marad és koncentrálhatok a karácsonyra. De ez nem jött össze. Körülöttem tombol az őskáosz és ebből sajnos én sem vagyok képes kivonni magam... Így aztán ebédre fagyasztott krémleves felengedése, fagyasztott lazac natúran elkészítése, maradék sárgarépa megpárolása volt a maximum, amit levelek, telefonok és ügyféllátogatások között be tudtam vállalni. Majd legközelebb kitalálok valami extrát, de így is nagyon finom volt!

 

A lazacfiléket hagytam félig felengedni, majd

só, bors, citromlé után liszttel szórtam meg a szeleteket és serpenyőben megsütöttem őket.

Közben egy kis maradék

sárgarépát és paszternákot karikáztam fel és

kevés vajon, tengeri algás fűszersóval fűszerezve megpároltam őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr252521912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.