Van már egy kínai marha itt a blogon, de az gombás volt. Ez a verzió igazából a kínai csirkére hasonlít, de ezúttal egy kicsit bátrabban fűszereztem, bár bőven vannak hiányosságai a kamrámnak a távol keleti ízesítők tekintetében. Szójaszószból ugyan van most itthon kettő is, de egyik sem az igazi. Az egyiket a férjem vette találomra, az valami thai édes fajta, a másikat én vettem, a Kikkoman elvileg nem rossz márka, de nekem elég vad az íze. Így aztán keverni szoktam mostanában a kettőt és így egész elfogadható. Összességében jól sikerült a fűszerezés, mi a lányommal nem győztük enni és a fiamnak is nagyon ízlett a zöldségnmentes verzió.

0.5 kg marha színhúst olyan vékony szeletekre vágtam, amennyire csak tudtam, majd felcsíkoztam.

Szójaszószba, whiskybe (Mert rizsbor/pálinka még sosem volt itthon, meg másképp nem nagyon fogy, hacsak vendég nem jön, aki szereti) és étkezési keményítőbe pácoltam néhány órára, majd tovább ízesítettem gyömbérrel, fokhagymával és szecsuáni borssal (jól melepődtem, hogy nekem ilyenem is van itthon...), sóztam, majd magas hőfokon kis adagokban hirtelen megsütöttem.

Hagymát, sárgarépát, paprikát és cukkinit szeleteltem vékony csíkokra és a hús után, ebben a sorrendben ezeket is megsütöttem. Visszatettem a húst, öntöttem még bele szójaszószt, és a fent említetteken kívül fűszereztem még egy-egy csipet fahéjjal ás kukrkumával is, végül még egy kis étkezési keményítővel alakítottam a szósz állagán. Természetesen rizs volt a körítés.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr123247279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.