Még soha, sehol sem ettem ilyet, mégis évek óta készülök megfőzni. Megfelelő alapanyag híján azonban eddig csak a sertéscsülkös verzióig jutottam, ami persze nem volt rossz (sőt!), csak éppen nem az igazi. Aztán egyik este a Sparban elkerekedett szemekkel néztem a húsospultba. Keresztben szeletelt marhalábszár... Azt persze már az első pillantással felmértem, hogy nem borjú ez, hanem marha, no de már így is eggyel előrébb vagyok.

És akkor most még valamiről, amiről már régen szeretnék. Van két olyan blog, ami alappá vált nálam, akár valami újdonságot, "híres ételt", netán éppen valami nagyon is hagyományosan magyarosat szeretnék főzni. Az egyik a Bűvös szakács, a másik a Malackaraj. Nagyon más a megközelítés, egyik a csúcsgasztronómia, másik a csináld magad mozgalom felől, de van bennük közös vonás: annak sugalmazása, nyílt kimondása, hogy enni jó, az egyik nagy élvezet az életben, ne elégedjünk meg a megszokott középszerűséggel. Adjuk meg a módját - azt pedig már csak én teszem hozzá, hogy anélkül, hogy túllihegnénk a dolgokat. Alapos utánajárás mindkét blogban, aztán a Bűvös szakácsban semlegesen, szinte tudományosan íródott cikkek, míg a Malackarajon olykor polgárpukkasztóan profánul, vállaltan a személyes ízlés szűrőjén át íródott posztok. Én pedig mindkettő elolvasása után fenntartom magamnak a jogot, hogy a saját konyhámban a saját ízlésem, tudásom szerint főzzek, abból ami éppen otthon van, vagy amit be tudok szerezni.

Ez történt ezúttal is. Mint azt a Bűvös szakácsból megtudtam, az áltatam favorizált osso buco változat a toszkánai, míg a Malackarajjal mélységesen egyetértek abban, hogy ebben az ételben a szaft az, ami mindent visz... Hát lássuk, hogyan is készítem én. A fénykép még a sütőbe dugás előtt készült, az utána készültek nem ütik meg a közzétételhez szükséges minőséget. De ezen legalább látszik, hogy honnan is származik a név: "lyukas csont"

2 nagy darab keresztben elvágott marhalábszárat (velős csont, körben hússal)

sóztam, borsoztam,

lisztbe forgattam, majd

olaj és vaj keverékén körben megpirítottam. A húsokat félretettem egy tűzálló tálba, a visszamaradó zsiradékban átforgattam nagyobb kockákra vágott

1 fej hagymát,

1 nagyobb sárgarépát,

néhány szárzeller darabot (mind kb 15-20 dkg volt), majd mikor kicsit megpirultak, tettem hozzá

8 db hámozott paradicsomot, belereszeltem

2 gerezd fokhagymát, felöntöttem

2.5 dl marhahús levessel (a múltkori maradékot tettem be a fagyasztóba ilyesmi célzattal),

2 dl vörösborral, fűszereztem

sóval, borssal, babérlevéllel,bőven petrezselyemmel, csipet kakukkfűvel, bazslikommal, rozmaringgal és pár percig forraltam ezt a ragut, végül a húsra öntöttem. Befedtem és kb 2.5 órán keresztül sütöttem. Ezalatt a szósz összesűrűsödött, a hús elvált a csonttól - ez meg is zavart kissé a készültségi fokot illetően - a velő részben a mártásba csorgott, részben ottmaradt a csontban. Ekkor ízesítettem még a mártást petrezselyemmel és reszelt citrom és narancs héjjal. Eszméletlen jó volt friss kenyérrel tunkolgatni! A húsra viszont ráfért még egy kis puhítás, így ebéd után a csontról leszedve visszadugtam még a sütőbe, hogy az is addig puhuljon, hogy szinte rágás nélkül lehesen enni... (Szóval nem mindegy, hogy marha, vagy borjú...) Én 3 napig ettem és nem tudtam betelni vele. (A család lelkesedése kisebb volt, de ez most se nem az én, se nem az étel hibája volt, különbözó okoknál fogva nem érdekelte őket az evés.) Legközelebb kicsit kevesebb paradicsom, hosszabb sütési idő, de ennyi. Ilyet még akarok sokszor!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr883288921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.