Mángoldos rakott krumpli

Címkék: mángold

2011.10.13. 08:30

Főzzünk abból, ami van itthon! És mi volt itthon? Elsózott sült kolbász az x. szomszédból és mángold egy kedves ismerőstől. A kolbász önmagában sajnos szinte ehetetlenül sós volt, ha nem akartam kidobni, akkor ki kellett találnom valamit. Arra gondoltam, ha összerakom még ezzel-azzal, amiket nem, vagy alig sózok meg, akkor talán működhet a dolog. Így jött a képbe a krumpli elsőkörben, aztán a mángold, ha már épp kéznél volt. Soha nem főztem még mángoldot és azt hiszem, látni is csak képen láttam eddig. Igazán szép növény egyébként!

Alapvetően a spenóthoz hasonlít az íze, de persze azért nem pont ugyanaz. Ezt például megette a férjem, pedig a spenótot nem szokta, míg a gyerekek húzták egy kicsit a szájukat, pedig ők meg szeretik. A lényeg az, hogy a mángoldos rakott krumpli jól sikerült és persze ez is másnap serpenyőben melegítve az igazi, mint a normál rakott krumpli. Legalábbis szerintem :)

A mángoldleveleket (kb 35 dkg lett) először szétválasztottam a sötétzöld levelekre és a fehér levélnyelekre. A leveleket forró vízben pár percig blansíroztam, majd hideg vízzel lehűtöttem, aztán lecsepegtettem. Közben héjában megfőztem kb 1 kg krumplit. A sült házi kolbász már rendelkezésre állt (kb 45 dkg)

Ezután már csak a rétegezés következett: krumpli, mángold, tejföl, kolbász, majd ugyanez mégegyszer. t csak jelképesen használtam az említett ok miatt, borsot kissé bátrabban. 200 fokos sütőben kb 45 perc és kész.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr223298612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2011.10.13. 09:13:39

Összebeszéltünk!Tegnap este én is rakottkrumplit sütöttem, a kolbászt nem a tetejére,hanem középre raktam, mángold persze nem volt benne,még nem ismerem ezt a zöldséget.