Francia rakott krumpli

Címkék: krumpli köret franciás

2011.10.19. 08:30

Bajban vagyok a köretekkel. Az egész család, de persze főleg a gyerekek, szörnyen konzervatívak ebben a kérdésben. Sült krumpli, pirított krumpli, krumplipüré, natúr párolt rizs, nokedli. Kb. ennyi. Már a tarhonya is megosztó, a főtt tésztát is csak önálló ételként szeretik, köretként nem. Így aztán ritkán készül egyéb, különlegesebb dolog, de néha azért nem tudom megállni. Mint például most. Valahogy rákívántam erre a fajta rakott krumplira és ezúttal nem beszéltem le magamat róla. Jól is tettem, nagyon jól sikerült, finom krémes szaftban puha, ízes krumpli... A férjemnek annyi megjegyzése volt, hogy legközelebb esetleg próbáljam ki részben tejföllel, hogy kevésbé legyen édeskés az íze. Azt hiszem, ennek semmi akadálya.

1 kg krumplit meghámoztam és vékonyan felszeleteltem. Egy lábasban felforraltam

4 dl tejet és

4 dl tejszínt,

sóval, borssal, szerecsendióval és fokhagymával ízesítve. Miután felforrt, beletettem a krumplit és 10 percig főztem (lepje el a lé!). Ezután mindenestől

kivajazott tűzálló tálba tettem és kb 1 órán át sütöttem. Gyakorlatilag bármilyen húsételhez kitűnő köret, mi most fokhagymával pácolt, rántott csirkemell falatokkal ettük, a maradékot én másnap sertéspörkölttel...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr703305589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csillák Csillája 2011.10.20. 10:24:09

Fokhagymával tűzdelt sült húsokhoz jól illik a puliszka, locsolva a hús alatt keletkező szafttal - én sem gondoltam volna...