Sült oldalas

Címkék: oldalas sertés hús

2012.01.02. 08:40

Eredetileg úgy volt, hogy a férjem fogja elkészíteni, de aztán addig sündörögtem a konyhában, hogy végül magamnak kértem a lehetőséget. Eredetileg anyukám oldalasa járt az eszemben, aki mustárral és pirospaprikával szokta fűszerezni, de aztán kicsit átalakult közben. Került bele egy kis vörösbor például, ha már úgyis nyitva volt egy üveggel és a lassú sütés mellett döntöttem. Nagyon-nagyon finom lett a hús és a szaft kimártogatására is bőven akadtak jelentkezők. A fényképre kissé rányomta a bélyegét a bulihangulat, de talán nem is ez a lényeg.

a bő 1 kg oldalast megmostam, alaposan leszárogattam, a csontok mentén darabokra vágtam majd

sózás, borsozás után megkentem

mustár és pirosarany keverékével. Egy kisebb tepsit picit kikentem

vajjal, dobtam bele néhány

kakukkfű ágacskát, ezekre helyeztem el a húsdarabokat. Öntöttem alá

kevés vörösbort, szorosan lefedtem alufóliával, majd sütőbe tettem. Bő 2 órán át 125 fokon sütöttem, majd levettem a fóliát, felemeltem a hőmérsékletet 175 fokra és további másfél órát sütöttem. Valószínűleg kevesebb is elég lett volna, de egyszerűen bent felejtettem... Ettől függetlenül a húsnak semmi baja sem lett, kifejezeten finom, omlós volt, jóízű. 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr823503615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2011.12.31. 15:37:32

Ránézésre is kicsordul az ember nyála!
BÚÉK a bloggernek és családjának!