Mikor megláttam EZT a receptet, azonnal tudtam, hogy megcsinálom. A kérdés legfeljebb annyi lehetett, hogy mikor. Ahhoz képest, hogy vannak évek óta dédelgetett főzési terveim, erre viszonylag gyorsan sor került. Igazából már a hagymából is emiatt vettem a szokásosnál többet. És bár a gyerekek nyersen szeretik az újhagymát, azért volt rá egy fogadásom, hogy ezt így nem fogják megenni, vagy legalábbis szeretni. Szerencsére volt az előző napi ebédből egy kis bolognai szósz, amit viszont szerintem hidegen, kenyérre kenve is megennének akár... Úgyhogy mindenki elégedett volt, a lepény kifejezetten finom lett mindkét feltéttel, ráadásul kész leveles tészta felhasználásával ez a 3 perces vacsorák közé tartozik, ami azért nem utolsó szempont. Figyelem! A tészta zsírossága miatt jóféle pálinka az étkezés előtt és/vagy száraz bor mellé, kötelező :)

Egy nagy tepsibe méretezve kinyújtottam

50 dkg leveles tésztát. Kissé megszurkáltam, hogy sülés közben ne púposodjon fel. A tészta felét megkentem

2 evőkanál dijoni mustár és

1 evőkanál méz keverékével, a másikat pedig bolognai szósszal. Az egészet meghintettem összesen

kb 25-30 dkg reszelt sajttal, A mézes-mustáros térfélre fektettem az

újhagyma szálakat

bacon csíkokkal felváltva. Ez az eredeti receptben nem szerepelt, de a kommentek nyomán én úgy döntöttem, teszek, ráadásul pont ennyi volt itthon egy bontott csomagban. Forró sütőben kb 25 percet sült. Szerintem hidegen is jó lehet, de ezt nem volt esély kipróbálni...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr314362223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.