Megkezdődött a cukkini szezon. Legalábbis a magyar, szabadföldi. Mert bár egész évben kapni manapság, nekem ilyenkor esik igazán jól. Igazából ez az is étel tipikus példája annak, hogy a variációk száma végtelen. A cukkini helyett használható sárgarépa, zeller, karalábé, vagy ki tudja, mi egyéb még. Lehet krumplival vegyesen, ahogy most én, vagy csak magában valamely kiválasztott zöldség. Lehet vékonyra vagy vastagabbra reszelni. Tojással, liszttel vagy nélkülük. Bő olajban sütve, vagy szinte száraz serpenyőben. Mindig ugyanolyan jó és mégis mindig más... Nálunk is nagy sikere volt, férjjel este még hidegen is ettük a maradékot.

cukkini lepény.JPG

0.5 kg cukkinit megmostam, végeit levágtam, de nem hámoztam meg, majd durvára reszeltem,

0,5 kg krumplit szintén (mondjuk ezt meghámoztam...). 

ztam, állni hagytam. Ezután praktikus kinyomkodni egy kicsit, én most nem tettem, de legközelebb ki fogom.

2 tojás ütöttem bele, majd pár kanál lisztet tettem bele, lényeg, hogy nagyon folyós azért ne legyen. Tetszés szerint fűszerezhető

borssal, fokhagymával, szerecsendióval, petrezselyemmel, kaporral, amihez éppen kedvünk van, ill. van otthon. A gyorsabb haladás érdekében a sütést 2 serpenyőben végeztem, egyikben bő olajban, másikban szinte szárazon. Ízlések és pofonok, no meg diéta kérdése...

Sima tejföllel is jó, de ha találunk a hűtő eldugott sarkában egy kis gomolyát, vagy juhtúrót, netán, fokhagymával, kaporral is fűszerezzük, mint most én, akkor végül olyan fenséges íze lesz a lepénnyel együtt, amihez szinte már nem is kívánkozik más. Kivéve persze növésben lévő kamaszoknak, akik fokhagymás, snidlinges csirkemellet kaptak hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr34611160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bartush 2012.07.01. 14:04:21

Csak krumplival ugyanígy készítve kefirrel (jobb esetben aludttejjel) kiegészítve ez a krumpliprósza. Nálunk az készül gyakran, bár ebben a hőségben nem vagyok hajlandó megcsinálni. Ki fogom próbálni ezt a receptet is, tetszik.
Bartush