Újra rizottó, ezúttal sütőtökkel, mert ennek van szezonja. No meg azért is, mert kb. 1 évvel ezelőtt sütőtökös volt életem első éttermi rizottója is. Igazából nem emlékszem már annak az ízére, csak arra, hogy jó volt. És ez is igen jó lett, amit most én főztem. Szabadon idézném Fűszeres Eszter, az egyik legkiválóbb gasztroblogger, szavait: nagy bűnt követtek el valakik, valamikor, amikor hagyták a sütőtököt bébiétellé degradálódni. A sütőtök ennél sokkal több lehetőséget rejt magában. Készülhet belőle leves, sütemény, lepényekre kerülhet sósan feltétként és persze lehet rizottó is, mint jelen esetben. Mindenkit bátorítanék, próbáljatok ki minél több újdonságot! Lehet, persze, hogy egy-két dolog a kukában landol majd, hiszen senki sem szerethet mindent. De a próbálkozások során új, nagy ételszerelmek is születhetnek, amiket igazán kár volna kihagyni...

Már sokat hallottam egyébként a sütőtök és a zsálya párosításról, de a zsálya valahogy kimaradt eddig a próbálkozásaim közül. Pedig idén komoly ültetvényem is lett belőle... A debütálás kiválóan sikerült, a zsálya jó :) És ha már a rizottóba került, tettem a húsra is a só, bors, reszelt citromhéj mellé. Nem bántam meg, finom lett. A  rizottó és a hús együtt pedig egyszerűen elképesztően jó volt!

DSC_5550.JPG

A rizottó elkészítésének ügymenete a szokásos:

1 kisebb fej hagymát felaprítok,

1 evőkanál vajon megdinsztelem, majd hozzá adom a 

15 dkg rizottó rizst és

4 levél friss zsályát felcsíkozva. Ezekkel is tovább pirítom, majd felöntöm

0.75 dl fehérborral (esetleg rozéval, sőt jelen esetben én vízzel hígított balzsamecetet használtam), majd apránként

0.5 dl húslével. Közben 

sózom, borsozom, majd a vége előtt nem sokkal hozzáadom a 

15 dkg sült sütőtököt. A tököt lehetne kockákra vágva megfőzni és úgy hozzáadni, úgy lehet hogy mutatósabb lenne a végeredmény, de szerintem így finomabb. Ha a rizs készen van, "al denté"-re puhult, a mártása pedig krémes, akkor adok még hosszá

zsályát, reszelt parmezánt és egy darabka hideg vajat. Még egyszer alaposan átkeverem és tálalom.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr874851975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2012.10.18. 10:09:03

üdv. rizottó királynő!