Jó pár éve már, hogy először vettem valamelyik hiper-szuperben csokicseppes kekszet. Akkor még nem tudtam róla, hogy ez egy legendás amerikai csemege, és nem is lehetett még minden sarki kisboltban ilyet kapni. A fiamnak viszont nagyon bejött. Az igazság az, hogy nem csak neki. Csakhátugye cukor, meg E betűk... De néha úgy megsajnálom szegényt, akinek nem kell figyelnie a súlyára és nem szereti sem a gyümölcsös édességeket, sem a nagyon krémes, habos dolgokat, hogy néha azért sütök csak neki, az ő kedvére valót. Na jó, a csak neki az talán túlzás egy kicsit.

Szóval, nekiláttam csokicseppes kekszet keresni. A szokásos eredménnyel: egymáshoz csak a nevükben hasonlító receptek, amelyek persze mind az igaziak... Nem tehettem mást, kiválasztottam egyet, mondván, hogy majd ehhez képest legközelebb könnyebb lesz változtatni. Viszont kivételesen igyekeztem magam tartani az előírtakhoz. Ami persze most sem sikerült maradéktalanul. Egyszerűen ilyen önfejű vagyok, na :)

csokicseppes keksz.JPG

Első alkalommal tehát Piszke receptjét választottam:

10 dkg puha vajat és

10 dkg kókuszzsírt (lehet mind vaj!) kikevertem

15 dkg barna nádcukorral és

5 dkg nyírfacukorral. Ízesítettem

csipetnyi őrölt szerecsendióval,

1 nagy csipet sóval és

1 evőkanál vanília aromával/kivonattal, hozzáadtam

2 tojást, ezzel is kikevertem, majd hozzászitáltam

kb 35 dkg lisztet, amit előzőleg 

1-1 teáskanál sütőporral és szódabikarbónával kevertem össze. Lazán összekevertem, beleszórtam

10 dkg étcsokis cseppet (lehet helyette tábla csokit is beledarabolni) Meglehetősen lágy tésztát kaptam, amit rudakká formálva folpackba csomagolva hűtőbe tettem kb 20 órára. (Ezt könnyebb volt leírni, mint megcsinálni...) A megkeményedett tésztából akkor szeleteket vágtam (3-4 dkg/db), tepsibe tettem (az enyém bevonatos, nem kell alá sütőpapír, de egyébként esetleg szükség lehet rá), majd légkeverésen 155 fokon kb 10 percig sütöttem (normál sütési módon 175 fokon).  Egy nagy tepsibe is csak kb 20 darabot tegyünk, mert a sütik megnőnek! Rácson hűtsük ki, dobozban tárolhatjuk. Az igazi még langyosan, egy pohár tejjel. És a gyerekeim olyan mázlisták voltak ez alkalommal, hogy ezt reggelizhették...

Ami az eredményt illeti: az ízéért odáig voltak! Az állaga azonban nem az általam megkívánt keményen roppanós, hanem inkább omlós lett, de azt hiszem, ez rajtam kívül senki sem zavart. De miután gyanúm szerint ez a bizonyos roppanósság összefüggésben van a cukor mennyiségével, elképzelhető, hogy nem is fogom soha elérni...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr65296841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.13. 13:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2013.05.13. 19:37:35

Szerintem a friss masszából teáskanállal darabokat lehet rakni a tepsire, sülés közben kilapul. Diódarabokkal még finomabb :-)