Óriási közös kedvenc a családban, bárki, bárhol, bármikor szívesen. Éppen ezért ez a recept nálam szent és sérthetetlen, győztes csapaton nem változtatok... Eredetileg a muszakától jutottam ehhez a cukkinis verzióhoz, de jól belegondolva, akar cukkini lasagne is lehetne a neve. De nevezzük bárminek, nagyon finom! 

Kevés olíva olajon üvegesre pirítok

2 nagy fej hagymát, majd ráteszem a

0.5 kg darált sertéshúst.

Sózom, borsozom, belereszelek

3 gerezd fokhagymát, majd ha már főtt egy kicsit a saját levében, hozzáadok

1 hámozott paradicsom konzervet (vagy 0.5 kg friss, húsos paradicsomot hámozva), fűszerezem

oregánóval, bazsalikommal. Míg a húsos mártás fő, addig egy nagy serpenyőben adagonként megsütök

kb 50 dkg cukkinit felkarikázva. Egy sütőedényben alulra a sült cukkini karikák felét rétegezem, sózom, ráteszem a szószt, majd befedem a cukkini karikák másik felével. Erre jön a sajtos besamel mártás, ami a következőképpen készül:

2.5 dkg vajat megolvasztok és kissé átforrósítok rajta

2.5 dkg lisztet (ne piruljon meg!), majd felöntöm

3 dl hideg tejjel. Csomómentesre keverem, lassú tűzön főzöm egy kicsit, közben

sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezem, végül beleolvasztok

5 dkg ömlesztett sajtot. 200 fokos sütőben kb 20-25 pecig sütöm. Sima főtt krumplival tálalom (de ezt senki sem szokta megenni...) (Úgyhogy újabban a cukkini alá egy tepsiben karikára vágott krumplit teszek olajozva, sózva, így már nagyobb keletje van a köretnek is.) 4 adag lesz belőle.

rakott cukkini recept rakott cukkini recept rakott cukkini recept rakott cukkini recept rakott cukkini recept

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr242141642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tina Recept 2013.07.03. 10:29:42

Helló,

Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni az új honlapunkat, www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Szintén hozzácsatolhatod a te blogodat is. Mi lemásoljuk a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segitségével, majd a recept klikkelése után átirányitja őket a te blogodra. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velem kapcsolatba, szivesen segítek bármivel.

Üdvözlettel,
Zsoldos Tünde
tunde.zsoldosova@203webgroup.es