palócleves

Címkék: leves zöldbab marha hús

2011.07.09. 09:30

És folytathatnám a címet akár így is: ahogy én csinálom. Mert eredetileg ürühúsból készül ez a leves, de bevallom én nem szeretem a birkahúst. Így aztán marhából készítettem és nagyon jól sikerült. Még úgy is, hogy a piacon a néni becsapott és amíg a kaprot válogattam, addig ő valami régebbi szedésű, öregebb zöldbabot sózott rám a ládában kínált friss áru helyett. Lelke rajta... A leves egyébként tipikusan az a kategória, amelyik másnap melegítve még jobb. Ja és a képről lemaradt, de jó sok friss kaporral az igazi! (persze csak annak, aki szereti)

0.5 kg marhahúsból (ez most gyönyörű fekete pecsenye volt) pörköltet főztem

2 fej hagymával,

sóval, pirospaprikával, köménymaggal, babérlevéllel,

mangalicazsíron. Az eredeti receptnek megfelelően külön főztem meg

25 dkg krumplit (önhatalmúlag lestyánnal ízesítve) és

25 dkg zöldbabot babérlevéllel. Ezután mindent összeöntöttem, majd rántást és tejfölt tettem még bele, az asztalnál pedig friss vágott kaporral ízesítettük.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr963048794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pygarro 2011.07.09. 10:21:53

Azt hittem, hogy csak én nem szeretem az ürühúst...én is marhalapockából ÉS sertéslapockából csinálom. Nagyon finom úgy is. Néha belefőzöm a krumplit is, amikor nincs időm külön vergődni vele és nem igen éreztem különbséget. Mustárt is szoktam - igaz keveset- tenni bele, jó fajta Globus poharas mustárt.
Nagyon szeretjük és nagyon laktató egy-tál-étel,pláne ilyen melegben.
Nagyon "guszta" a fényképen, meg is kívántam. A jövőhéten csinálnom is kell egy nagy kotlával...mert isteni másnap felmelegítve :)

okina76 2011.07.09. 10:25:06

éppen palóclevest főzök, marhából (ürühúst kizártuk, sertést múlt héten ettünk) ... most tettem fel a pörköltet, gondoltam tartok egy kis szünetet. Én belefőzöm a babot/krumplit (és gondolkodom egy sárgarépán is). Úgy tervezem, holnapra is elég lesz.

Szürkemedve · http://www.medveutja.hu 2011.07.09. 10:47:00

Palócleves bográcsban, ahogy a kedvesem készítette pár hete:
1) készíts marhapörkölt bográcsban
2) amikor kész, bele a zsenge zöldbab, picit felöntöd, főzöd
3) az egészet felöntöd a tegnapi tejfölös kruplilevessel :)

Isteni volt

zebónia 2011.07.09. 10:50:40

Külön főzöm a krumplit és babot, s a babot kisebbekre vágom, szerintem gusztusosabb.
Rajtam kívül mindenki szereti...

Idet 2011.07.09. 11:31:50

Szerintem nyugodtan össze lehet főzni a hozzávalókat, még jobban összeérnek az ízek. Édesanyám mindig így csinálta, és nekem is bevált. Mi birkahúsból készítjük, lehetőleg lapockából, és persze nem valami vén, faggyas birkából, hanem lehetőleg olyan kétéves jerkéből. A fiam imádja a birkát, én sem vagyok ellene...
Fűszerként még köménymagot, majorannát és koriandert szoktam bele tenni, a koriander minden tejfölös ételt megbolondít, persze mértékkel használva. Előtte kicsit megroppantom őket késlappal vagy mással.

Idet 2011.07.09. 11:36:55

@okina76: Jajj, ne tegyél bele zöldséget, ha lehet! Agyonvágja az étel jellegzetes ízét, nem kell ám mindenbe zöldség!
Bocs, hogy ilyen kategorikus vagyok, de tapasztalatból beszélek. Az exem tett mindenbe zöldséget, a karalábélevestől a gulyáslevesig, következésképpen mindegyiknek egyeníze lett.

pontien 2011.07.09. 11:45:56

A legjobb palócleves bárányhúsból készül. Amit itt készítettek az egy elcseszett zöldbab-gulyás valami.

mikka 2011.07.09. 11:52:04

Valoszinusitem hogy az ettermeink 90 szazalekaban maharhabol keszul, ami egyebkent nem nagy baj.
A problemam az hogy sok helyen csak a maradekok felhasznalasaval keszitik, es nem mint celzott, kiemelt fogast, ami igazan kar mert ez a leves igazan figyelmet erdemel. Szerintem..

okina76 2011.07.09. 11:59:02

@Idet: közben én is arra jutottam, hogy kimarad a répa :)

@pontien: ha majd lesz megbízható forrásom elérhető közelségben, jó minőségű bárányhúshoz, akkor majd abból főzöm, mert én is jobban szeretem úgy, de addig beérjük az elcseszett utánzattal is. :)

Idet 2011.07.09. 12:46:54

@okina76: Jaj, dehogy lesz az elcseszve, egyszerűen egy kicsit más lesz, éppúgy, mint a vadas: nyúlból vagy őzből az igazi, de marhahúsból is nagyon finom tud lenni.

pontien 2011.07.09. 13:14:25

@okina76: A Lehelen általában van minőségi bárányhús. Mindig ott veszem. Mondjuk én leginkább siskebabhoz használom fel.

TH 2011.07.09. 13:47:35

@Idet: zöldség a levesbe? Micsoda durván eretnek gondolat!!! vazzeg, mennyi zöldség kell ahhoz, hogy a leveseknek egyeníze legyen? Milyen gulyás az, amiben nincs zöldség?

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 13:54:20

@Szürkemedve: ezek a spontán maradékfelhasználások isteni kajákat tudnak eredményezni :)

@Idet: jó hogy mondod! köménymagot én is tettem bele, csak kifelejtettem a receptből :) nekem sajnos nem nagyon jön be a birka. ez felénk kisebb fajta szentségtörésnek számít és mindig próbálkozom is, de csak nem ízlik...

@pontien: lassan mondom, hogy megértsd: nem-szeretem-a-birkát. és nem Pesten lakom, hogy leugorjak a Lehelre... élhetek-e még ezek után?

Idet 2011.07.09. 13:56:28

@TH: Marhagulyás. Csak krumpli, fűszer, fokhagyma-hagyma és nokedli van benne. A babgulyás persze más, abba kell zöldség.
Egy répa, két gyökér és esetleg egy negyed zeller, és a leves egyedi ízét eltéríti. A karalábéba teszek egy kis répát (kis!), de egyébként a zöldborsó az zöldborsó, a karfiol az karfiol, a zöldbab az zöldbab, stb. A húsleves, abba természetesen kell mindenféle. Kipróbálhatnád!
Ezzel együtt, ez az én egyéni ízlésem, meg a családomé, több generációra visszamenőleg.
A frankfurti levesbe sem tesznek a németek zöldséget - én sem, de attól még nagyon finom!

TH 2011.07.09. 14:02:08

@Idet: Az OK, hogy a te családodnál ez a tradíció, de az általam ismert receptek többségében a gulyásba is kerül répa, fehérrépa, esetleg paradicsom is. A zöldborsólevesbe én sem nagyon teszek más ződséget, de szeretem úgy is.

Viszont nekem a babgulyás nem más, mint a gulyás - ugyanúgy készül, csak a végén hozzáteszem a megfőtt babot és a babléből valamennyit.
Szóval ízlések és pofonok kérdése ez...:-)

okina76 2011.07.09. 14:04:35

@eszterlánc21: azt hiszem, a Lehelt nekem címezték, bár nekem is messze van, hiába városon belül.
@Idet:
a levesbe végül nincs répa, ahogy köménymag és rántás sem lesz. Már csak a tejföl hiányzik, de azzal megvárom az embert ... most jó íze van, talán már nem rontom el :)

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 14:05:56

@Idet: @TH: biztos vagyok benne, hogy mindkettőtök levese ugyanolyan finom :) más egy kicsit, de jó. a lényeg meg végül mégiscsak ez...

TH 2011.07.09. 14:06:51

@eszterlánc21: jaja, bár ahányszor én gulyást főzök...:-D

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 14:11:10

@okina76: tudom, hogy a Lehel neked ment, de bosszankodásom közepette magamra is vettem :)egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy étel kapcsán hogyan lehet kizárólagosságokban gondolkodni... hol lenne ma akkor a sok Michelin csillagos szakács? :)

pontien 2011.07.09. 14:14:54

@eszterlánc21: Látszik, hogy fogalmatlan vagy. Szerintem még életedben nem ettél jól elkészített bárányhúst. A bárányhús és birkahús két különböző dolog, más más ételekbe hasznájuk. Vagy neked pl. a borjú és a marhahús is egykutya.

Ettő függetlenül hogyne élhetnél? Bár siskebebab és rozmaringos bárányborda nélkül szvsz nem nagyon érdemes :)))).

A Palóclevesed elé tegyél légyszíves jelzőt (pl. Ál-, Mű-, Hamis-palócleves) ha már nem autentikusan készíted.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 14:23:37

@pontien: ettem bárányt is, birkát is. bárányt saját kezűleg készítettem is. NEM SZERETEM! nem hiszem el, hogy ezt nem lehet felfogni...

és azért nem teszek elé sem mű-, sem ál-, sem hamis- jelzőt, mert bár tudom, hogy az eredeti, Gundel János által Mikszáth Kálmán számára kreált leves ürühúst ír, ma Magyarországon bevett szokás már ezt egyéb húsokból is készíteni. (azt már csak halkan teszem hozzá, hogy nem is egyetlen eredeti recept maradt fent, úgy tűnik Gundel úr is többféleképpen készítette, bár kétségtelen, hogy az ürü az nem változott)

okina76 2011.07.09. 14:27:55

@pontien: Ne haragudj, te meg udvariatlan vagy. Mindenkinek lehet saját véleménye, de azt meg lehet úgy fogalmazni, hogy senkit ne bánts meg vele.
Mindamellett meg is kellene érteni a bevezetést, nem csak elolvasni a posztot és azon rugózni, hogy miért nem autentikus ... ott van az első mondatban.

@eszterlánc21:
ebben van valami, bár amelyik szakács kitalálta azt a nyálhoz hasonlító habot, azt örökre eltiltanám. :)

most megyek gyömbérszörp a következő feladat.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 14:32:08

@okina76: azta!! gyömbérmániás vagyok... megírod, hogy csinálod? :)

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.07.09. 14:34:05

@pygarro: a nagy bosszankodásban megfeledkeztem rólad :) másnap a mustár nálunk is felemerült, de aztán megfeledkeztünk róla. de biztosan jól áll neki!

pygarro 2011.07.09. 14:50:08

@pontien: én csak azt nem értem, miért kell itt keménykedni meg káromkodni, osztani az észt, csak azért mert valaki nem szereti az ürühúst. Bírom az ilyen váteszeket, akik tudják a tutit, megmondják a frankót, az egyetlen üdvözítőt.Csak belegondolok, hogy mondjuk mit szóltál volna, ha akkor élsz amikor az első palócleves elkészült? "Fúúj krumpli meg baba egy levesben?" Nincs is ilyen , ki találta ki? " Nem csak írni kell szeretni, hanem tudni kell olvasni is.Ott van az első mondatban : "És folytathatnám a címet akár így is: ahogy én csinálom. Mert eredetileg ürühúsból készül ez a leves, de bevallom én nem szeretem a birkahúst." Gyűlölködni, meg sértegetni más blogon kell, nem itt- szerintem!

okina76 2011.07.09. 15:15:32

@eszterlánc21:
1 liter vizet felforralni 8dkg cukorral,belefacsarni egy citrom levét,majd utánadobni a héját is. 3-4 percig forralni, majd belekerül 8dkg tisztított,reszelt gyömbér és 2 ág menta. Állnia kell legalább 3, de inkább 24 órát.Leszűrni és fogyasztható.
Ez az eredeti recept, én most kísérletezni fogok, kevesebb gyömbérrel, borsmenta helyett fodormentával, és rövidebb idővel, mert az eredeti recept szerint készült szörp nekünk 24óra után túlságosan csípős lett.

Idet 2011.07.09. 16:07:41

@okina76: Jó étvágyat! Remélem, az ember elégedett lesz: ez a szakácsnő babérkoszorúja!

Igazad van: az a lényeg, hogy jó legyen!

v_a_lucky 2011.07.09. 17:30:37

@eszterlánc21:
A legjobb bárányból!
Én megértem, hogy nem szereted a birkát(bárányt). ;(
Próbáld meg kecskegidából. :)

piszt-ráng 2011.07.09. 23:21:23

Szeretném ha a "Hobbiszakács"-ra ránézne egy két vélemény alkotó.A stílus tanulható de ha nem tanul valaki azzal ne dicsekedjen,maradjon magának.Lágy tojást lehet 1 perceset ,3 perceset és fél órást is csinálni.Kérdezem a nagy okost melyik a lágyabb tojás.Én azért olvasom a blogokat,hogy ellessek 10 félét és megcsináljam a magam ízlésének megfelelőt.Mondjak valamit ugyanazt az ételt az egyik barátainknak így a másikaknak úgy készítem mivel az étel nekik szól és ezt a nyelvet úgy kell beszélni,hogy értsék.Voltam vendégsében ahol híres szakács főzte a birkagulyást,eredeti alföldiesen" sok faggyú"az én csontos tányérommal a kutyák laktak jól én nem de azért dicsértem mert biztos jó volt annak aki úgy szereti.Én a fenti ételt növendék szürke marhából csinálom,sajnos nincs ürüm,birkám,bárányom.
süti beállítások módosítása