Tart még a fél kiló medvehagymából és a gyerekek távollétében lehet kísérletezni... És bár a férjem nem rajong a quiche-ért, főként a tejszínes öntet miatt, azért éhen nem maradt, jóízűen ette ő is. Kár, hogy a pite alja elázott kissé, lehet, hogy elő kellet volna sütni egy kicsit? Vagy tenni a medvehagyma alá valami nedvszívó réteget? Ezzel együtt nagyon kellemes volt, részemről bármikor szívesen megismétlem.

Az alaptésztához:

20 dkg lisztben elmorzsoltam

13 dkg vajat, majd

1 tojással,

1 csapott teáskanál sóval,

2 evőkanál hideg vízzel,

1 evőkanál ecettel tésztát gyúrtam és a délelőtt folyamán a hűtőben pihentettem. Ezután a tésztát kinyújtottam és egy 20x30-as tepsit kibéleltem vele, majd villával megszúrkáltam. Töltelékként

20 dkg medvehagymát picit összevágtam,

kevés olajon csak annyira forgattam át, hogy a levelek összeessenek, majd a pite aljába tettem. Rámorzsoltam

20 dkg feta sajtot, majd leöntöttem

2 nagy tojásból

1 dl tejszínből,

1 evőkanál tejfölből készült öntettel, amit picit

ztam (óvatosan a feta miatt), borsoztam, szerecsendióztam. 180 fokon kb fél óra alatt készült el. Ez a mennyiség 2-3 adag, attól függően, hogy mennyire nagyétkűek a fogyasztók, ill. hogy van-e előtte, utána valami...

Az ötletinnen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr142803820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása