Mióta megnyitott nálunk is az egyik hiper-szuper, azóta mi is hozzájuthatunk jó minőségű borjúhúshoz, ami ráadásul az egyik közeli városból származik. Az ára viszont elég húzós. De ha kivárjuk, hogy a szavatossági idő vége felé leárazzák, akkor már kifejezetten jutányosan lehet hozzájutni. Ez történt ezúttal is, szép szeletelt borjúcombot vettem. És mert a "borjú bécsi" is egy régi álom, hát emellett döntöttem. És hogy a bécsi fíling még erőteljesebb legyen, ezért köretként a burgonya saláta mellett döntöttem, amit Mágnes Dóránál láttam nem is olyan régen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Először a salátát készítettem el, még reggeli után, mert ennek hűlnie és összeérnie kell.

1 kg burgonyát héjában, erősen sós vízben megfőzök, majd ha megpuhult kis időre hideg víz alá teszem őket (így meghűl egy kicsit és a héja is könnyebben lejön, de elég meleg marad ahhoz, hogy magába szívja az ízeket). Közben apró kockákra vágok

1 fej lilahagymát és

2-3 csemege uborkát. Elkészítem az öntetet is

1 kis tubus majonézből,

2.5 dl tejfölből,

1 kiskanál mustárból és

1 dl csemege uborka léből, valamint

sózom, borsozom és egy csipet cukrot is teszek bele. A krumplit hámozás után kockákra vágom és összekeverem az öntettel. Legalább 2-3 órára hűtőbe teszem, de igazán jó csak másnapra lesz...

A borjú bécsi pedig igazából egy jó kis rántott hús, amihez vékonyra szeletelt és alaposan kiklopfolt borjúcombot használunk, amit a szokásos módon előbb lisztbe, majd egy kevés teszínnel felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatunk. A panírt alaposan nyomogassuk rá (ne kérdezzétek miért), majd forró, bő olajban süssük meg a szeleteket. Citromszeletekkel díszítsük, amivel ki ki meg is csepegtetheti a saját adagját.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr122324788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása