A közkedvelt epres túrótorta gyorsan elkészíthető, és ami még fontosabb, gyorsan meg is ehető változata. Könnyű desszert meleg napokra, vagy húzósabb ebéd után. Vagy csak úgy, gyorsan uzsonnára, vacsorára, hiszen még csak nem is egy kalóriabomba, különösen a babapiskóta nélkül és a cukor kiváltásával.

epres túrókrém.JPG

Egy tál alját kirakjuk

tetszés szerinti folyadékba (szörp, likőr) mártogatott

babapiskótákkal. Ha állni hagyjuk, mértékletesebben, ha azonnal enni akarjuk, akkor alaposabban áztassunk. 

25 dkg túrót alaposan áttörünk/turmixolunk

kb 5-10 dkg cukorral (xilittel/eritritollal). Kemény habbá verünk

2-2.5 dl tejszínt, amit óvatosan a túróhoz keverünk, majd ugyanezt tesszük

25-30 dkg apróra vágott eperrel is. A krémet a piskótára halmozzuk, eligazgatjuk, majd hűtjük. ill. esszük. Igazából inkább kanalas desszert, de némi idő elteltével a képen látható módon megáll a saját lábán is

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr955316582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2013.05.27. 09:19:29

Minek elrontani a friss epret és túrót negédes cukrokkal..

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2013.05.27. 11:21:49

Negédes cukor? :)
idegen-szavak.hu/neg%C3%A9des

Amúgy semmi baj a cukorral, csak nem kell túlzásba esni.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2013.05.27. 12:28:18

@PonyvaMester: nem kötelező cukrozni :)

@pdstudio.info: hajlok afelé, hogy a finomított fehér cukorral sajnos van baj... ezzel együtt a mérték a lényeg! :)
süti beállítások módosítása