Ezt az édességet egy Nők Lapja Konyhájában találtam pár éve, Lajos Maritól származik és egyszer már magam is már elkészítettem. Hihetetlenül látványos és finom, igazi ünnepi csemege. Ezúttal nem lett annyira szép, mint első alkalommal, de az ízének ez mit sem ártott. Tényleg hihetetlenül finom, csoki-narancs rajongóknak legalább egyszer az életben kötelező, bár azt azért nem állítom, hogy egyszerű lenne elkészíteni. Azon gondolkodom, hogy legközelebb talán kis adagokban csinálom inkább és akkor nem kell a szeleteléssel küzdeni...

 

1.

Először is folpackkal kibélelünk egy kb 3 l űrtartalmú gömbölyded tálat.

2 narancsot vékony szeletekre vágunk és

5 dkg cukor és

1 dl  víz keverékében a szeleteket pár percig főzzük. Ha elfogyna, akkor újra és újra pótoljuk. A megfőtt szeleteket kihűtjük és a tálat kibéleljük velük, úgy, hogy a szeletek fedésben legyenek.

2.

Ezután elkészítjük a joghurtos krémet. A narancsfőző szirupba belereszeljük

2 narancs héját és belenyomjuk a levüket is. Az összes folyadék végül kb 3 dl legyen, ha szükséges, öntsünk még hozzá narancslét. Tegyünk bele

12 dkg cukrot és forraljuk össze. Keverjünk bele

1 dkg zselatint, majd az egészet belekeverjük

3 dl natúr joghurtba. Ezt a krémet aztán beleöntjük a naranccsal kirakott tálba. Egy másik, kisebb űrtartalmú (1.5 l) tálat kívülről vonunk be folpackkal és a krémbe nyomjuk, hogy oldalt szintbe jöjjön. Szükség lehet ehhez némi nehezékre, ami a tálat a megfelelő pozícióban tartja. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen.

3.

Végül a csokoládé krémet készítjük el.

25 dkg étcsokoládét felolvasztunk (én mikroban szoktam), hozzá keverünk

5 evőkanál olajat.

4 dl tejszínt krémesre verünk,

1 dl tejszínt pedig összekeverünk

0.5 dl narancslikőrrel és

1 dkg zselatinnal. A zselatinos keveréket kicsit melegítjük, hogy feloldódjon, majd először a sima tejszínhez öntjük, összekeverjük, majd ebbe a keverékbe adagoljuk kanalanként a csokoládét, folyamatos keverés közben. Ezután kivesszük a hűtőből a tálat és a belsőt óvatosan kiügyeskedjük és a fóliát is lehúzzuk. A keletkezett üregbe töltjük a csokis krémet, majd az egésznel alapot rakunk narancslikőrbe áztatott

babapiskótából. Legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük tálalás előtt, majd a bombát egy tálra fordítjuk és levesszük a tálat és lehúzzuk a fóliát és kész :)

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr242536662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2011.01.01. 09:00:29

olyan volt mint egy finom fagylalt!

keresztcérna 2011.01.04. 19:45:37

Van a családban egy szűletett cukrász. Ki Ő?

keresztcérna 2011.01.04. 19:47:26

Minden elismerésem a Tied. Gondolom, a családod nagy örömére.
süti beállítások módosítása