A karácsonyi menüben nagyon megtetszett most nekem ez a baconbe csomagolt töltött, egybesült hús dolog, ezért úgy gondoltam, ezúttal karajból is kipróbálom, mondjuk paradicsomos-mozzarellás töltelékkel. Az elképzeléssel alapvetően nem is volt semmi hiba, de azt hiszem, kissé eltúloztam az aszalt paradicsom töltelék mennyiségét. Még én sem ettem meg mindet, ami egy adagba került, a gyerekek meg pláne nem, de hát ez nem olyan nagy baj, legközelebb kevesebbet teszek bele. Ami viszont számomra igazán finommá tette ezt az ételet, az a hús szaftjából és egy kis maradék házi salsából készült mártás volt. Zseniálisan illetek össze az ízek, de a hozzávalók alapján ez nem is lehetett kétséges.

Egy kb 1 kg-os karaj darabot bevágtam úgy, hogy egy nagy téglalapot kapjak. Megszórtam

sóval, borssal, bazsalikommal (bőven), majd ráfektettem

a fűszeres aszalt paradicsom darabokat (fél doboz bőven elég és talán praktikusabb kisebb darabokra vágni) és a

mozzarella szeleteket (10 dkg). Feltekertem, megtűztem, beborítottam

bacon szeletekkel, majd 1 órát alufóliával lefedve, bő félórát pedig anélkül sütöttem 200 fokos sütőben. (Persze maghőmérőztem most is, 80-nál sikerült kivennem, nem volt kiszáradva)

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr582565503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2011.01.13. 19:45:54

Nagyon eredeti ötlet, tetszik!
süti beállítások módosítása