Négy hónap után újra megfőztem a brassóit. Még mindig nagyon szeretjük, ez mindig jól sikerül és ezúttal még fényképezni is tudtam...

2010.09.29.

Ez az étel 10 éves korom óta végigkíséri az életemet. Mikor versenyekre jártunk nagyon sokszor ettünk ilyet kis vidéki vendéglőkben. Csak arra emlékszem, hogy nagyon finom volt és nagyon zsíros... Aztán a debreceni EFOTT-on találkoztam vele újra és igen elcsodákoztam, ugyanis zöldborsóval tálalták. Azt gondoltam, ez valami helyi specialitás lehet, mert aztán később anyósom is így készítette, de aztán Lajos Maritól is ilyen receptet találtam. Azóta én is így készítem, így legalább nem csak zsíros, de egy kis zöldségféle is van benne. Ráadásul finom is.

 

 

az éhes családot nem volt szívem a fényképezéssel tovább váratni, így csak a maradékot sikerült :)

 

 

 

 

 

 

15 dkg füstölt szalonnát gyufaszálnyi csikokra vágok és elkezdem pirítani. Eközben

25 dkg hagymát ugyancsak csíkokra vágok és a szalonához adom, majd

8 gerezd fokhagyma következik apróra vágva, vagy átnyomva. Ezután következik

1 kg sertés comb, ugyancsak csíkokra vágva. Erős tűzön pár percig pirítjuk, közben

sózzuk, erőteljesen borsozzuk és meghintjük majorannával. Fedő alatt saját levében pároljuk, majd zsírjára sütjük. Közben

50 dkg zöldborsót kevés sóval megpárolunk, majd a húshoz keverjük és pár percig együtt pitítjuk, petrezselyemmel ízesítjűk. Sült, vagy pirított főtt krumplival, esetleg párolt rizzsel is tálalható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr902119284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ifigenie 2010.09.30. 11:30:55

nekem itt a kajáid hatására eszembe jutottak bizonyos ételek, amiknek valószínűleg nem lehet nehéz az elkészítésük, mégis nem annyira népszerűek, hogy recept legyen róluk (vagy csak én nem kerestem soha, vagy az is lehet, hogy jó és egyszerű, ahogyan leírod az ételek elkészítését), szóval lenne néhány ötletem, hogy mit főzhetnél, süthetnél (bár gondolom neked is van bőven), de ha lenne egy recepted esetleg arra, aminek most az Istenért sem jut eszembe a neve (görög diós, mézes süti), ja meg van: baklava. Szóval ha lenne, és le tudnád írni, akkor az "dejólenne" :-)

ketyego 2012.07.24. 13:02:33

Nekem is meg kell próbálnom zöldborsóval :-))

(Mi az előkészített húst sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint - apróra vágott vöröshagyma és fokhagyma, majoranna, őrölt kömény, kevés curry - majd étolajjal leöntjük, összekeverjük és egy napig hűtőben "érleljük". A krumplit a majdnem megsült hússal együtt sütjük tepsiben...)
süti beállítások módosítása