Nem panaszkodom tovább a munkára... Miért is tenném, amikor anyukám személyében ilyen nagyszerű segítségem van. Míg én az idodában, a fiúk pedig az udvaron dolgoztak, addig ő látott el minket ebéddel. Például ezzel a töltött káposztával, amiből szerintem persze az övé a legjobb :) Bár halvány emlékképeim vannak még a nagymamáméról is, hogy az IGAZI talán mégis az övé volt, de ez már visszahozhatatlan... Töltött káposztából persze sokféle létezik, minimum a szabolcsi édes káposztába töltött, paradicsomban főzött, valamint a hajdúsági savanyúkáposztás, füstölt húsos és persze e kettő további variációi. Származásom okán mi persze az előbbin nőttünk fel, de férjem révén az utóbbit is megkedveltem anyósom jóvoltából. De ez itt most a mienk, a szabolcsi.

A fej új káposztát amely kb. 70 dkg, torzsáját körbevágom, kiemelem. Egy fazékban vizet forralok, ebbe beleteszem a káposztát torzsával lefelé, egy perc múlva megfordítom, kis idő múlva leszedem egyenként a megpárolt leveleket. Vigyázni kell, könnyen szétfőhet.

2 fej apróra szeletelt hagymát üvegesre párolok 3-4 evőkanál olajon, még ízletesebb, ha 2 evőkanál zsíron pároljuk. Tűzről levéve belekeverek 1 csapott teáskanál őrölt piros édesnemes paprikát.

25 dkg A minőségű rizst  összekeverek fél kg. darált sertéshússal, 1 teáskanál sóval, 1 evőkanál darált píros paprikával, vagy csemege píros arannyal, 1 mokkáskanál őrölt borssal.

A káposzta leveleket kb. 6 db-ra szétszedem, az erek mentén, és kb. fél teáskanál mennyiségeket belegöngyölök a kis levélkékbe,kb. 70 db lesz belőle. A végét bedugom a kis töltelékeknek. Gyakorlatot igénylő munka.

  

Egy vastag falú lábasban a kis töltelékeket körberakom, majd rá a következő sort ameddig tart a töltelék. Régen vaslábasban főztük.

Ráöntök fél liter vizet, elkezdem főzni, kissé megsózom, ráöntök 3 dl paradicsom levet, és még kiegészítem vízzel, hogy jól ellepje.

Teszek rá egy kis fedőt, majd egy nagyot, felfőzöm, majd lassú lángon összesen 45 perc alatt készre főzöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr332945379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása