Rendszeres olvasóim már bizonyára megállapították, hogy nagyon szeretem almával és hagymával együtt sütni a húsokat. Fokhagymával és majorannával kiegészítve szerintem egy nagyon kellemes ízvilágot képviselnek, ami elsősorban szárnyasokhoz passzol kitűnően. Ezúttal kacsa lett ez a szárnyas és nagyszerűren működik ezzel is.
Egy kb 2 kilós pecsenye kacsát (8 főre én most kettőt...) mostam, daraboltam, leszárítottam. A húsdarabok mindkét oldalát ízesítettem
sóval, borssal, majorannával. A tepsi rácsára
almát, hagymát, fokhagymát daraboltam, erre fektettem a húsokat bőrükkel felfelé. Alufóliával lefedtem és 200 fokos sütőbe tettem, de rögtön le is vettem a hőfokot 125 fokra. Így sütöttem kb, 2.5 órán át, majd a fóliát levéve 225 fokon még félórát, hogy a bőr szépen megpiruljon. Itt jegyezném meg magamnak, hogy legközelebb ezt a rácsos dolgot jobb kihagyni, hadd süljenek csak azok a húsok a saját levükben, zsírjukban, úgy finomabb lesz (volt pl. a múltkor). Így is jó volt persze, de iszonyat maximalista bírok lenni a saját főztömmel... Krumplipürével, párolt lila káposztával ettük.
Az aprólékból egyébként megint leves készült, a megmaradt főtt húsból húskrém, a "leeső" hájdarabokat pedig kisütöttem tepertőnek. Lett kétféle zsír is, részben a tepertő, részben a hússütés nyomán, egyik jobb, mint a másik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.