És még mindig medvehagyma és medvehagyma. Hiába no, rövid a szezon, ki kell használni. Meg amúgy sem volt otthon más... Elvileg még meg sem kezdődött a májusi rohanás, hiszen még csak április van, de a kamrám és a hűtőszekrény már most május végi állapotokat idéz. Így került például a levesbe tejszín, vagy tejföl helyett krémsajt. Ez szerencsére nem rontotta el, sőt! Bár az igazi főszereplő végül is a bor lett, nagyon-nagyon jó aromák maradtak utána. Minden zöldsége ellenére még a férjemnek is nagyon ízlett. Ja és a levesbogyó is kifogyott, így került bele egy kis kréker. Ez is szerencsés véletlennek bizonyult! Ez a leves annyira jó lett, hogy kezdő medvehagymásoknak is bátran ajánlom!

1 evőkanál vajon kissé megpároltam

kb 15-20 dkg medvehagymát, majd megszórtam

1 evőkanál liszttel. Ezzel is átpirítottam kissé, felengedtem

0.5 l csirke alaplével, majd

kb 1 dl száraz fehérborral  (ezúttal balatoni olaszrizlinggel) is. Pár perc múlva

7.5 dkg ömlesztett sajtot olvasztottam bele, majd leturmixoltam.

Sóval, borssal, csipet korianderrel ízesítettem, némi vízzel beállítottam a kívánt sűrűséget, még egyszer felforraltam , majd jobb híján az imént már említett krékerrek, ill. reszelt salttal kínáltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr824473058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása