Alapvetően igyekszem mű dolgok nélkül sütni, főzni, de néha azért megadom magam. Mert csak így lesz bizonyos dolgoknak "olyan" íze. Tipikus példa volt erre a házi gesztenyepürém, ami mindaddig finnyázás tárgya volt, míg bele nem került a rum aroma... Hasonló a helyzet a kókuszgolyó és társai esetében is. Ezek a kekszes cuccok is attól lesznek olyanok, amilyennek lenniük kell, hogy van benne egy kis mű rum. Ez van. Ezt a receptet a kekszes zacskón találtam és készítettem el változtatás nélkül. Pontosabban a margarint vajra cseréltem, ebben egyre következetesebb vagyok és ez a csere eddig még semmilyen étel ízének sem ártott. 

sportszelet.JPG

20 dkg cukrot összemelegítettem

2 dl tejjel, majd

20 dkg vajjal. Mikor langyosra hűlt, hozzáöntöttem

50 dkg darált kekszhez, amit előzőleg

3 púpos evőkanál kakaóporral vegyítettem el. Most jöhetett a

rum és vanília aroma. Nekem most előbbiből 3/4 üveg, utóbbiból 1/4 volt, de simán mehet több... Homogén masszává gyúrjuk, majd tetszőleges (1-2 cm) vastagságúra nyújtjuk, tetejét olvasztott csokoládéval bevonjuk, majd hűlni hagyjuk. Tetszőleges formákra, bonbonszerű kockákra, vagy "sportszelesre" vágjuk. Aztán vigyázunk rá, mert hajlamos elpárologni... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr294796038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2012.09.24. 09:40:38

Na ezt még ma megcsinálom, épp valami ilyesmire vágytam, köszi :)

Zsalugater 2012.09.24. 21:06:37

Ekkora hülyeséget már rég hallottam. Mért nem jó bele a rendes rum, mért kell bele aroma? Ha a vajra nem sajnálod a pénzt meg a szívinfarktust, akkor a rummal mi a baj? Én a gesztenyepürét meg a kókuszdiót is stroh rummal csinálom, de még senki nem rúgott be tőle

Zsalugater 2012.09.24. 21:08:10

Megjegyzem, látványosan én vagyok az első, aki nem azért jött ide, hogy a saját blogját népszerűsítse valami semmitmondó kommenttel

clsdclsd 2012.09.24. 21:42:45

@Zsalugater: El kell hogy keserítselek: a Stroh rum brutális árát a 80% alkoholért fizeted, az ízét pontosan ugyanaz az aroma adja, mint a filléres rumaromának (mégha az alkohol benne tényleg cukornából is van)

O.Ádám 2012.10.10. 12:58:13

@clsdclsd: Mivel a Stroh egy eredetvédett ital (Inländerrum, tessék utánanézni), nem lehet bóvli aromából csinálni, hanem a klasszikus fűszerezést használják hozzá (vanília, mandula, stb.), amivel az Inländerrum legalább 150 éve készül. Ez töményen tökmindegy, mert töményen undorító, de ízesítéskor érezhetően természetesebb, mint a sütőaroma (meg a vele készülő olcsó sütőrum).

A hagyományos magyar sütikhez egyébként is határozottan Stroh, Spitz vagy más Inländerrum ajánlott, mivel eredetileg is ezt használtak hozzá, nem valódi rumot. Mármint nyilván nincs mindenkinek pénzre rá, de ettől még nem hülyeség.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2012.12.22. 17:27:19

@Zsalugater: azért aromával, mert ettől lesz megfelelően mű íze :) néha ugyanis engedek a köz nyomásának. én egyébként kubai barna rumot szeretek használni, nagyon szeretem benne azt a nádcukros ízt. azt pedig továbbra sem értem, miért kell bárkit is lehülyézni, aki nem pont úgy csinál mindent, ahogyan te.
süti beállítások módosítása