Ezt már tényleg nem merem tiramisunak nevezni :) Ha legalább babapiskótával rétegeztem volna le, akkor esetleg... Csakhogy jobb ötletem akadt. Akadt még néhány darab anyukám mézes puszedlijéből, úgyhogy ez lett a piskóta helyett. Ha jobban belegondolok, tán mindig ezzel kéne készíteni akár a tiramisut is. Persze azok a "szerencsétlenek", akik kénytelenek az én anyukám sütije nélkül élni, azok tegyenek csak bele mondjuk meggyszörpbe/likőrbe áztatott babapiskótát, de akkor fűszerezzék még a meggyet. És persze lehet sima fehér cukorral is, de szerintem nem csak egészségesebb, hanem finomabb is a barna nádcukorral és mézzel.

meggyes mascarponés krém 2.JPG

Nagyon gyorsan, egyszerűen elkészíthető.

40 dkg magozott meggyet (kb 50 dkg meggyből lesz ennyi) nagyjából leturmixoltam, édesítettem

2 evőkanál barna nádcukorral,  ízesítettem

egy kis meggyes likőrrel,

(tovább ízesíthető fahéjjal, vaníliával, szegfűszeggel),majd

1 púpozott evőkanál keményítővel összeforralva besűrítettem. Vízfürdőbe tettem hűlni és közben elkészítettem a krémet.

2 dl tejszínt habbá vertem, majd lazán hozzáforgattam 

50 dkg mascarponéhoz, amit előzőleg

3 csurgatásnyi mézzel ízesítettem. Ezután kevertem bele a meggyes részt, inkább csak márványosra szerettem volna, nem teljesen homogénre., de ezt még gyakorolnom kell, hogy igazán szép legyen. Egy tál aljába 

mézes puszedlit tettem összedarabolva, erre jött a krém fel, újabb adag puszedli, majd a krém másik fele. Tetejét meggyszemekkel díszíthetjük, jól behűtve tálaljuk.

meggyes mascarponés krém 1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr885373279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása