De hogy mindkettőt elrontsam, mikor ilyesmi egyáltalán nem szokott előfordulni... Hát most ez történt. A lányom megkért, hogy angolórára süssek neki egy muffint, mert karácsonyi partiznak majd órán. Így aztán rögtön az jutott eszembe, hogy a süti akkor emlékeztessen kicsit az angol karácsonyi pudingra. Csakhogy ezzel a lendülettel aztán el is felejtettem az egészet, hogy csak vasárnap délután jusson újra eszembe és kétségbeesetten kutassak hozzávalók után. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy elég nagy a raktárkészletem... Így aztán sikerült is valamelyest hoznom a megfelelő ízt, csak a sütési idővel gyűlt meg a bajom. Azt hiszem, egy picit nyers maradt. A lányomnak az íze nem tetszett. A férjem pedig azt mondta, hogy ez a legjobb muffin, amit eddig életében evett... Ki érti ezt?

A lányom kedvéért aztán este fél kilenckor nekiálltam másikat sütni és hogy ne lehessen semmi probléma, bevált egyszerű receptet kerestem. Kakós-csokis-narancsosat találtam. Gyönyörűen indult ez is, csak aztán a tévé előtt felejtettem magamat (X-faktor) és bizony odaégett picit. Már magam sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek: a gasztroblogger, aki nem tud megsütni normálisan egy szerencsétlen muffint sem...

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.