Tonhal sütve

Címkék: hal tonhal

2011.10.03. 09:00

A címnek jelentősége van. Megsütöttem a tonhalat. A tengerek marhahúsát. De kezdem az elején. Újra nekibuzdultam, szeretném megint tartani, hogy hetente (de legalább kéthetente) együnk halat. Igyekszem változatosá tenni a dolgot, hogy ne a harcsapaprikás (no, nem mintha az nem lenne jó!) és rántott hekk legyen felváltva (halászlét még mindig nem főzök...), ahogyan az a magyarok halevési szokásait jellemzi. Már akik esznek egyáltalán halat... Nem akarok itt most hosszú eszmefuttatásokat levezetni omega 3 és 6 zsírsavakról (lásd pl itt ), de érdemes lenne gyakrabban tengeri halakat ennünk, mert egészségesek és finomak. Ennek jegyében kezdtem el különféle tengeri halakat venni: tőkehalat, lazacot, vajhalat és most tonhalat is. Ezúttal fagyasztva, de állítólag ennek a típusnak nem is árt annyira. Ami igazán árt neki, az a túlsütés. Igazi malalackarajos cikk erről itt. Szóval igyekeztem nem túlsütni. Íme.

Szóval ezt így kellene enni. És én neki is láttam, de egyszerűen hideg volt a belseje, ami zavart, így aztán visszatettem még a serpenyőbe. Sikerült is azt az állapotot elérnem, amikor középen még piros a hús, de már mégsem hideg. Ez kb oldalanként 3 percet jelent összesen, de nyilván függ a szelet vastagságától és eredeti hőmérsékletétől. Viszont ezt már nem fényképeztem le (amit most már nagyon sajnálok), mert győzött az éhség. Kölköknek is ízlett, jobban, mint a lazac - fene a kifinomult ízlésüket :)

Egyébként

vaj és olaj keverékén sütöttem,

só, bors, citromlé ízesítéssel, erre a halra tényleg kár más...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr593272093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacusru 2011.10.03. 22:31:27

Ez így bűn... a tonhal nyersen a legfinomabb. Minden egyéb cselekedet büntetendő. Szegény tonhalak így is a kihalás szélén vannak :-( szóval, aki sült halat akar enni, az ne tonhalat vegyen! Hátha így megmenekülhet egy tonhal...

piszt-ráng 2011.10.04. 03:28:02

@Lacusru: Eddig 200 kilóval kevesebbet ettem ,így miattam 1 biztos tovább él.Nyersen azért jó mert a maradék tovább fejlődik vagy annyira rossz,hogy fele annyi fogy?Van aki úgy védi a tonhalat,hogy ólomszennyezettsége miatt nem javasolják fogyasztását.Levegőt se sokat vegyünk,csak vidéken.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.10.04. 08:20:46

@Lacusru: Magyarországon a tonhalakat a kihalástól védeni szereptévesztés. Szerintem. A tonhallal egyelőre ismerkedem, fenntartom magamnak a tévedés, netán bűnbeesés jogát :)
Egyébként ettem már kétszer tonhalat ez előtt, egyszer Horvátországban, egyszer Franciaországan, mindkét helyen meg volt sütve...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.10.04. 17:06:00

gyönyörű!
magam is gyakran csinálom így és grat!

aki úgy gondolja, hogy pálcát törhet mások étkezési szokásai, netán kísérletei fölött, annak gyanús, hogy önértékelési gondjai vannak, dea szereptévesztése biztos!

Check 2011.10.05. 05:45:34

Miért is lenne szereptévesztés azt gondolni, hogy ha mi nem (v)esszük meg a tonhalat, akkor csökken a behozatal és (igen, elég hosszú a kereskedelmi láncolat), de még annak is van esélye, hogy ezzel csökkentjük a halászatuk mértékét? De rendben, nem érdekli Önöket a tonhalak kihalása. Viszont még tényleg nem hallottak a környezettudatos vásárlásról? Vagy talán nehezükre esik az orruknál tovább látni, vagy egynél több gondolati lépést megtenni? És még ezek után Önök szólják le a másik embert... Hahaha

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2011.10.19. 15:40:24

@Check: ha átgondolod (esetleg konkrétan utána nézel), hogy a világ tonhal fogyasztásából mennyi esik Mo-ra, akkor rájössz, miért szereptévesztés. hallottam környezettudatos vásárlásról, sőt magam is alkalmazom, de véleményem szerint a szélsőséges megnyílvánulások még a legjobb ügyeknek is ártanak. márpedig az, hogy ne vehessek néhány hetente tengeri halat, köztük évente pár alkalommal tonhalat - hiszen nincs tengerpartunk, a szállítás pazarlás és amúgy is kihal a tonhal - szerintem mindenképpen a szélsőség kategóriába tartozik.

piszt-ráng 2011.10.26. 20:20:50

@az igazi medwe: Én az igazi pisztráng vagyok.Úgy tudom ,hogy a környezet tudatos extenziv gazdálkodás miatt 10,000,000 ember hal éhen.100 kilóméter bió üzemanyag miatt 1 ember éhen hal.Akkor ne a tonhalakat védjük "ez a szereptévesztés".A pisztrángnak oxigén dús víz kell."egyre kevesebb van" A medvének méz kell.Szegény méh gyerekek .talán el is pusztulnak.Kérlek szokj le a mézről és a lazacról-mert a barátom-legelj friss füvet.
süti beállítások módosítása