Azt hiszem, kétszer került már elénk nyúlhús, egyszer egy francia étteremben, másodszor egy villányi borászatban és emlékeim szerint mindkét esetben rácsodálkozósan jónak találtuk. Viszont eddig még sohasem találkoztam vele egyetlen boltban sem. Eddig. És ha most már találkoztam vele, akkor vettem is belőle. Rászántam erre is egy estét, hogy utánanézzek a nyúlsütés, -főzés rejtelmeinek. Bíró Lajos instrukciói ragadtak meg az emlékleimben leginkább: ne fűszerezzük és süssük túl. Rendben, megpróbálom. Mondjuk, azt azért nehéz megfogalmazni, hogy mi számít TÚL fűszerezésnek. Szerintem, az általam eddig csirkéhez előszeretettel használt alma-hagyma-rozmaring vagy majoránna trió nem igen számít annak. Ami a túlsütést illeti. Valahol még olyat is olvastam, hogy akár 30 perc is elég. Ami félig igaz is, mert a külső izomrostok valóban elkészülnek ennyi idő alatt, a csont melletti állományok azonban ekkor még elég gusztustalanul néznek ki. Szóval szerintem kb úgy kell a főzési/sütési idővel számolni, mintha csirkecombot készítenénk. Egyébként ízben, állagban is a csirkére emlékeztet, bár inkább talán a mellre, érdekes módon...

4 db nyúlcombot megmostam, szárazra töröltem, majd 

sóval, borssal (többfélével), őrölt rozmariggal fűszereztem. A párolóserpenyőmben

olaj és vaj keverékét hevítettem, majd a combokat kissé átpirítottam rajta. Rászórtam

1 darab almát szeletelve és

2 közepes fej hagymát karikázva és a továbbiakban fedő alatt pároltam. Később rádobtam még egy ágacska kakukkfüvet, ha már ott nézett rám a konyhaablakban. Amikor jól megpuhult, akkor zsírjára sütöttem. Ezen a képen még abban a bizonyos "félkész" állapotban van a hús. Kóstolás után pároltam és sütöttem még rajta. A fiam kifejezetten szerette, nekem is ízlett, a lányom megette, a férjemnek pedig nem maradt estére kóstoló...

Itt a sültebb verzióról a kép. Ez így már igazán finom volt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr493370602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása