Igazából ez mindössze a 3. szenteste volt, amire én főztem... Ebből is az első, még vagy tizenöt évvel ezelőtt. Úgyhogy hagyományról egyelőre nehéz lenne beszélni, bár úgy tűnik, kezdenek azért kialakulni stabil pontok.

Nehéz dolog ez a karácsonyi menü. Egymásnak feszülő elvárások és kívánságok közepette kell létrehozni a tökéleteset. Mert lássuk, mi mindenre is kell figyelni. Egyrészt az ünnep attól is ünnep, hogy speciálisan, olykor szinte kizárólagosan, az ünnephez kapcsolódó ételeket főzünk. Ez szerintem fontos dolog. Hogy ha meghallod a karácsony szót, akkor igenis jusson eszedbe egy-két étel íze, illata, látványa, amit csak ilyenkor... És legyenek ezek az ételek különlegesek, vagy egyszerűek, természetesen tökéletesen szeretnéd elkészíteni. Másrész viszont ez az ünnep mégsem arról kell, hogy szóljon, hogy háziasszonyként a konyhában töltöd a szentestét (meg előtte még két napot), miközben a család ajándékokat bontogat, játszik, beszélget. Együtt van. Amiből nem akarsz kimaradni. Tehát mégis, valami olyasmi kellene, ami egyszerű és gyors.

Ja, igen, és még valami. Mert hát egyik gyerek ezt szereti, a másik meg azt... Amit meg mindkettő, azt esetleg a férj nem. Vagy én... Hogy a vendégekről már ne is beszéljünk, mert idén kilencen ültük körbe az asztalt. Szóval nem egyszerű ez.

Végül a következő menü alakult ki:

Sajtos-tejfölös pogácsa és adventi aprósütemények- vendégvárónak

Ponythalászlé - anyósomtól

Fogasfilé zöldségágyon rizzsel (következő poszt)

Sertésszűz és marhabélszín krumplival- a halat nem kedvelők kedvéérét és

Narancsos csokoládébomba - immár hagyományként.

Másnap anyukámnál ebédeltünk:

az elmaradhatatlan pogácsával várt minket, majd

húslevest,

egyben sült vajas-citromos bébipulykát sült almával (ez volt mindig is a mi hagyományos karácsonyi vacsoránk annak idején, legfeljebb nem citromosan, hanem pl, konyakos-narancsosan)

sajtos-tejfölös sertéssült annak, aki nem szereti a pulykát,

gesztenyetorta, mézes krémes, diós és mákos beigli. Második nap keresztanyámnál ettünk

brokkolikrémlevest, rántott csirkemellet különféle salátákkal, savanyúsággal, babapiskótás krémessel, vaniliás kiflikkel, így a

töltött káposzta már 27.-ére maradt anyukámnál. És akkor a vacsorákról (pl. fasírt francia salátával, még nem is beszéltem...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.