Igen, saláták, rögtön kétféle a két fej cikóriából. Aminek fő oka az volt, hogy csak magamnak készítettem őket. Cikóriát először nyáron ettem, Spanyolországban és nagyon ízlett. Nálunk azonban ritkán lehet hozzájutni, ehhez eggyel nagyobb városban kell a bevásárlást intézni. A cikória is a kesernyés zöldségfélékhez tartozik, ennél fogva ez is megosztó étel. Ha valakinek ez nem annyira bejövős, az se adja fel rögtön, van néhány trükk, amivel a kesernyés íz csökkenthető. Először is ki kell végni a torzsákat, ez a rész tartalmazza a kesernyés íz nagy részét. Másrészt ki kell egyensúlyozni az ízeket, tehát erőteljesebben lehet édes, savanyú, vagy sós ízeket használni a cikória mellé. Az ebédre készült vajas citromos mártással készült harcsafilé mellé egy édes, savanyú melegsalátát, míg vacsorára inkább sós, pikáns ízesítést választottam.

A meleg saláta (1 főre) a következőképpen készült:

2 vékony szál újhagymát felkarikáztam és kevés vajon kissé megpirítottam. Hozzáadtam

néhány evőkanál kukoricakonzervet, majd ízesítettem

mézzel és fehérborecettel/citrommal. Ezután tettem rá a darabokra vágott 

1 közepes fej cikóriát

Sóztam, borsoztam és még egy pár percig mindent együtt pároltam és már kész is. Meglepően jól passzolt egyébként a halhoz, mindkét étel savanykás volt egy kicsit és ez kellemesen összekötötte őket.

 

Az esti hideg saláta pedig így készült:

A cikóriát

almával,

újhagymával  és

kék sajttal (gorgonzola) kevertem össze,

citromlével, olíva olajjal, sóval, borssal ízesítetem.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr934309693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása