Hosszú-hosszú évek után először (és ezzel másodjára), nálunk volt a karácsony esti vacsora. Hetekkel előtte már lázas izgalomban voltam a menüt illetően. Aztán úgy döntöttem, maradok inkább a hagyományoknál, nehogy valaki éhen maradjon... Anyósom vállalta, hogy elhozza a szokásos ponty halászlét, én pedig már évek óta akarok egyébként is harcsapaprikást főzni, mikor is lenne erre nagyszerűbb alkalom a karácsonynál. Utánanéztem több helyen, kikérdeztem ismerősöket és azt gondoltam, ez nem nagy kaland, ezt nem lehet elrontani, itt a lényeg a minőségi alapanyagban van. Azzal viszont nem számoltam, hogy kétszer kell bemennem Debrecenbe és kétszer sorban állni ahhoz, hogy hozzájussak végre a halamhoz... Mint ahogy azzal sem számoltam, hogy a filé filé volt ugyan, de bőrös, így aztán egy kis nyúzás azért rám maradt... Összességében maradtam a hagyományos magyaros elkészítési módnál. Legközelebb kicsit sűrűbbre csinálom, ezzel együtt azt hiszem jól sikerült, még ha nem is egészen tökéletesre...

2 nagy fej hagymát apróra vágtam és

kevés olaj és némi füstölt szalonna kisütött zsírján dinsztelni kezdtem.

Sóztam, tettem rá pici borsot is, majd pirospaprikát. Kevés vízzel felengedtem, került még bele

zöldpaprika, paradicsom, 1 gerezd fokhagyma reszelve, majd ezt a paprikás alapot párolgattam míg fel nem díszítettük a karácsonyfát... Erre azért van szükség, mert a hal nagyon gyorsan megfő és ennyi idő nem elég ahhoz, hogy a hagyma is megpuhuljon és sűrű szaft alakuljon ki. Ezután a

1.5 kg nagyobb kockákra vágott harcsát beletettem a szaftba (elfelejtettem külön besózni, legközelebb erre figyelni) és rögtön a tejfölös habarást is rátettem. 10-15 perc alatt elkészült. Túrós csuszával tálaltam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr222536533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2010.12.27. 17:28:26

Fantasztikusan finom volt, olyan egyszerüen írtad le!

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2011.04.27. 08:23:18

Ügyes, nagyon ügyes, így képről, talán a pirospaprika picit kevés volt bele, és ahogy mondod le kell főzni sűrűre.
süti beállítások módosítása