epres tiramisu

Címkék: édesség mascarpone eper

2011.06.11. 18:40

Továbbra is nehezen tartunk lépést az epertermésünkkel, így aztán eper kerül mindenbe. Például a tiramisuba is. De nem egyszerűen pár eperszemet akartam beletenni, azt szerettem volna, ha nagyon epres lesz, mégis megmarad a tiramisu volta. Ez lett belőle. Na jó, kibököm: emberek, ez zseniális! Egyesek felháborítónak tartják, mi mindent neveznek ma már tiramisunak, de ezért az édességért talán még tőlük is megbocsátást nyernék :)

Tényleg pont úgy csináltam, mintha tiramisut készítettem volna, néhány kisebb változtatással az eper miatt.

Tehát:

4 tojás sárgáját habosra kevertem 

15 dkg porcukorral,majd

50 dkg mascarponéval. Fűszereztem

szegfűszeggel (csak 1-2 darab mozsárban összetörve), majd belekevertem

25 dkg epret, amit előzőleg pürésítettem. Ezt a krémet tettem a

Limoncellos málnaszörpbe (mert eper nem volt itthon) áztatott babapiskótákra, erre

felkockázott eperszemek (kb 25 dkg) kerültek, a krém másik fele, majd bőven megszórtam kakaóporral. Eredetileg a szokásos módon két rétegben akartam a hozzávalókat, de a kiválasztott tál túl nagynak bizonyult. De lehet, hogy ez most így volt jó...

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterlancfoz.blog.hu/api/trackback/id/tr792955291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cérnamama 2011.07.12. 18:20:23

Ilyen kánukulában csak fagylaltot főzz! Most megy a gépem az eper fagyi recepted alapján, málnából.
süti beállítások módosítása