Ne tévesszen meg senkit, ez nem egy lecsós ragu. Ez bizony sült csirke, a lecsós jelzőt azért kapta, mert lecsó hozzávalókkal - paprika, paradicsom, hagyma, no meg egy kevés fokhagyma -  együtt sült meg. Ezeken kívül csupán só és bors a fűszerezés. Jó lett, egy újabb változat, unalom ellen... (Mert a kamasz gyerek továbbra is húst enne hússal, ha lehet akkor csirkemellet.)

Apósomnál még mindig terem a zöldbab, így el kellett döntenem, mi legyen ezzel az adaggal. Erdélyi zöldbableves volt az első gondolatom, de aztán nem mertem meglépni, félve a család elutasításától. Így aztán maradt a hagyományos. Viszont az olvasott receptről eszembe jutott, hogy régebben én is más módszerrel készítettem ezt a levest, nem úgy, ahogy mostanában, tehát külön hagymás vízben a babfőzés és külön rántás. Ezúttal olajon hagymát pirítottam, ezen készítettem el a rántást, majd vízzel felengedve ebben főztem meg a babot is. Így egyrészt egy edénnyel kevesebbet kell mosogatni, másrészt a lisztnek több ideje van megfőni, a hagymáról nem is beszélve. Nagyon jó lett, azt hiszem, visszatérek ehhez a változathoz.

Említettem már, hogy imádom a kiscsajt? Nem? Akkor, most mondom. Láttam persze, hogy megint mesterkedés van a konyhában, azt is sejtettem, hogy miért, aztán mégis leesett az állam... Születésnapi meglepetés nekem. (a 24., vagy valami ilyesmi...) Az asztalon ajándékok, vacsora és torta. Nem mellesleg evés közben zeneszolgáltatás gitárral. És akkor ne hatódjon meg az ember... De ami a csúcs: olyan salsa szószt készített a gyerek, hogy még az apja is meghökkenve kapta fel a fejét a kóstoló után!

4 nagy érett paradicsomot,

2 kisebb fej hagymát,

1 gerezd fokhagymát,

1 közepes paprikát,

1 csípős zöld paprika felét,

néhány levél bazsalikomot,

jó sok petrezselymet felkockázott, majd leturmixolt,

sózta, borsozta, majd tett bele még

1 paradicsomot kis kockákra vágva. Pár óra hűtés után tortilla chipssel tálalta.

Nem volt túl sok kedvem mostanában főzni. Meleg volt/van, mindig hiányos a család, ráadásul aki volt, az is gyomorproblémákkal... Szóval eléggé minimálverzióban megy a dolog... Ez a leves sem nagy kaland, de ha már itt volt ez a darabka padlizsán anyukámtól, akkor csak kell kezdeni vele valamit. Naná, hogy krémlevest. És bár saját tapasztalat, hogy a padlizsán sütőben sütve hozza a legjobb formáját, naná, hogy ennyiért nem kapcsoltam be. Azért jó lett ám így is! (kár, hogy ezek a krémlevesek számomra fotózhatatlanok...)

1 db 25-30 dkg-os padlizsánt meghámoztam, felkockáztam és

kevés olíva olajon sütni kezdtem.

Sóztam, borsoztam, hozzáadtam

1 fej hagymát szintén felkockázva, majd amikor már kellemesen sült színeik voltak, akkor

2 gerezd fokhagymát is, reszelve.

Vízzel felöntöttem (ekkora adagért nem vettem elő a literes csirkealaplevet, a leveskockát pedig a már eleve túlsózás miatt nem vetettem be), puhára főztem ésekkor tettem bele

10 dkg krémsajtot. Turmixolás, felrottyantás és kész. Ja,

kakukkfűvel ízesítettem. 3 adag lett belőle.

A lányom már hetek óta nyúz azzal, hogy palacsintát szeretne sütni - egyedül. Én azonban (közepes mértékben) aggódós anyuka vagyok, így szerettem volna legalább valamennyire felügyelni a munkálatokat, de mindig valami egészen lehetetlen időpontban érkezett a kérés. Aztán elérkezett a pillanat, amikor megadtam magam: süssetek (barátnővel), az udvaron leszek, ha baj van... Nem lett baj, a palacsinták kifejezetten jól sikerültek, szépek lettek. A töltelékek láttán pedig örömmel konstatáltam, hogy a gyerekből nem hiányzik némi hedonizmus... :)

A palacsinta tésztájához a következőképpen szólt az útmutatásom:

2 tojás,

20 dkg liszt,

csipet só,

1 evőkanál olaj és

annyi tej, hogy "palacsintatészta" sűrűséget kapjon. A tejet persze részben lehet ásványvízzel helyettesíteni (még inkább szódával), de enélkül is működik a dolog.

A töltelék pedig részben

sonkás, sajtos, hagymás, tejfölös lett, másrészt pedig

szederlekváros, kakaós, nutellás, így egyben...

Fogalmam sincs az autentikus változatról... Annyi szent, hogy nem az, amikor külön edénykékben sütögetik, főzögetik a hozzávalókat, aztán a végén a bográcsban összekeverik. Esküszöm, hogy olvastam ilyet is! Van néhány alap dolog: lebbencstészta, szalonna, krumpli, só a többin pedig, miszerint kell-e bele hagyma, pirospaprika, friss paprika, paradicsom, bors megy a vita, mind baráti társaságokban, mind a gasztroblogokon. Az én férjem beleteszi az utóbbiakat is. Az arányokat megkérdeztem, amikor főzte, de azóta elfelejtettem :) Így marad a kép, akik szeretik ezt, azoknak nyálatcsorgatni, akik nem, azoknak pedig kötekedni. 

Mint azt már a fotós posztban említettem, a szederbokor fényképezése lemaradt, pedig ugyancsak megérdemelte volna ő is a figyelmet. Még mindig bőven terem, pedig már jónéhány üveg lekvár készült belőle, valamint fagyasztott püré is az én eperpürém mintájára. Hogy a család fagylaltrajongóinak is kedvében járjunk (apukám, lányom), ennek felhasználásával anyukámmadárteje mellé én egy fagyit is összedobtam. Nagyon jól sikerült, pedig szinte "kidagadt" a gépből, kissé túllőttem a kapacitását...

30 dkg szederpürét összekevertem 

2,5 dl tejszínnel és

4 evőkanál porcukorral, majd további

2.5 dl tejszínt habbá vertem

1 cs vaniliás cukorral, amit lazán összeforgattam a gyümölcsös péppel. Irány a fagylaltgép és mire végére értünk az ebédnek, készen is lett a fagyi. 

Úgy emlékeztünk, ez a sütemény már szerepel a blogon, de nem... Pedig rendszeresen szerepel a lányom kívánságlistáján, ha anyukámékhoz megyünk. Ezúttal a vadi friss baracklekvár volt benne a legkarakteresebb íz.

A tészta piskóta, 4 tojásból. Erre került a

baracklekvár (kb 4 evőkanál). A krémhez

1 csomag vaníliás pudingot

3.5 dl tejjel főzött meg

2 evőkanál cukorral. Míg kihűlt, addig

20 dkg vajat kikevert

20 dkg cukorral (mínusz az előző két evőkanál),

50 dkg gesztenyét pedig

1 evőkanál kakaóporral és

1 evőkanál rummal, majd krumplinyomón átnyomta. Ezután a pudingot először a vajas cukorral, majd a gesztenyével is összekeverte, majd a tésztára kente. A tetejét

reszelt csokoládéval szórta meg.

Az utóbbi években anyukám is átállt a modern lekvárfőzésre, 3:1 zacskós megoldás, kevés cukor, frisseb gyümölcsíz, több vitamin, gyorsaság. Ezúttal azonban a barack minősége némi kívánni valót hagyott maga után, ezért a hagyományos módszer mellett döntött.     1 kg gyümölcshöz 0.5 kg cukrot tett és bő egy órán át főzte, amíg a kellő állagot el nem érte. Nagyon finom lett és rögtön süteménybe is került, lásd a következő receptet :)

Néhány kép, csak úgy, mert szépek... A szederbokor végül lemaradt, pedig ő is megérdemelte volna. 

Volt néhány év, amikor én is készítettem kovászos uborkát, de aztán újabban megint nem. Nem is értem, hiszen nagyon szeretjük. Szerencsére anyukám is, apósom is rendületlenül gyártja őket, így aztán mégsem kellett teljesen nélkülöznünk. Ez most az anyukám receptje.

Egy 3 literes befőttes üveg aljába

friss kaprot tesz, erre

egy szelet kenyeret, majd az

uborkákat, hosszanti irányban egymásra merőlegesen bevágva azokat. Felönti

forró vizzel, majd

3 evőkanál sót tesz bele. (Én egy kis fokhagymát is tennék...) Napos helyen 1-3 napig érleljük, időjárástól, uborkától, ízlésünktől függően. Ezután kisebb üvegekbe tesszük és hűtőben tároljuk, így hetekig megőrzi minőségét - feltéve, ha kitart addig...

Gyermekkorom egyik meghatározó élménye, örök kedvenc ez az étel. Anyukám az apai nagymamámtól tanulta a készítését, igazi családi recept tehát. Ez az étel nálunk kizárólag aprószemű "nemtudom" szilvából készül, szigorúan kimagozás nélkül. Egyrészt ezt a fajta szivát szinte lehetetlen kimagozni, másrészt pedig kell az ízhez is. Harmadrészt pedig így lehet versenyt enni a gombócokból, a végén a magokat összeszámolva. Sokáig persze apukám verhetetlen volt ebben, de serdülő korunkban aztán már mi, gyerekek is alaposan megszorongattuk őt. Nem emlékszem már a csúcsra, de húszon felül volt... Manapság persze már nem eszünk ennyit, de nem is ez, hanem az íz a lényeg. És az emlékek...

1 kg héjában főtt krumplit meghámozunk, összetörünk, majd

30 dkg liszttel

2 nagyobb csipet sóval és

1 tojással tésztává gyúrunk. Lisztezett deszkán 3-4 mm vastag tésztává nyújtjuk és a szilvák méretétől függő nagyságú négyzetekre vágjuk. Gombócokat formázunk és 5 percig főzzük (vigyázzunk, nehogy szétfőjön!) Közben

15-20 dkg zsemlemorzsát pirítunk

5 evőkanál olajon és a kifőtt gombócokat beleforgatjuk.

Kamrakiürítési projekt hétvégi elutazás előtt. Egyszerűen kiraktam az asztalra, hogy mi van itthon, amit el kellene használni és ez lett belőle. És ahogyan ez gyakran lenni szokott az ilyen hirtelen ötletből született ételekkel, nagyon jól sikerült.

1 kiskanál libazsírt hevítettem fel, ebben karamellizáltam nagyobb karikákra, kockákra vágott

sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zellert, egész fokhagyma gerezdeket

1 kiskanál cukorral. Ekkor tettem rá a

csirkehúst (jelen esetben 6 szárny és egy fél mell).

Sóztam, borsoztam, majd következett

3 paradicsom cikkekre vágva. Friss

bazsalikommal fűszereztem, valamint egy-egy csipet kakukkfűvel, oregánóval, rozmaringgal. A párolóserpenyőmben bő 1 óra alatt elkészült és ennél jóval kevesebb idő alatt fogyott el...

Kb. egy éve láttam ezt a receptet Mágnes Dóránál, azóta tervezem, hogy én is megsütöm. Nem kapkodtam el :) Most viszont elkészült és ízlett mindenkinek. Nekem, bevallom, nem annyira, de a ráfordított idő és a mosatlan edények minimalizálása azért sok mindenért kárpótolja az embert. Szóval tényleg úgy készül, hogy mindent csak beleszórok a tepsibe, de azért pici trükkje ennek is van. Egyébként, teljesen hihetetlen módon, tényleg összeáll tésztává a dolog...

Az eredeti recept nem szólt a tepsi méretéről, én egy 34x25 cm-eset választottam és ez is jónak bizonyult. Tehát a tepsit vastagon kikentem

vajjal, majd beleszórtam az előzőleg összekevert tészta alapanyag FELÉT, amely

25 dkg lisztből,

10 dkg porcukorból és

1 csomag sütőporból áll. Erre szórtam rá

25 dkg túrót, majd

25 dkg szedret Ezután következett rá

4 dl tej és

3 tojás keveréke, erre pedig a "tészta" másik fele. Ha a folyadék nem lepné el teljesen a száraz részeket, akkor érdemes egy villával eltüntetni ezeket. A tetejére még vajat morzsolunk, aztán 200 fokos sütőben megsütjük. A szeleteléshez meg kell várni, amíg legalább langyosra hűl.

Az utóbbi időben rákaptunk a csülökpörköltre. Ezúttal bográcsban készült - szégyenszemre az első bográcsozás volt az idén... Ennek megfelelően a férjem készítette, de alapvetően ugyanúgy, ahogy én a múltkor, csupán pár szem borókabogyó volt az eltérés. És persze a nyílt tűzön főtt ételek eltéveszthetetlen íze...

Mire hazaértünk a nyaralásól, beköszöntött a szilva szezon. Vettem is gyorsan a piacon. És mert a csülökpörkölt elé csak valami könnyű levest szerettem volna, ezért adta magát a szilvaleves. Eredetileg nem krémleves lett volna, de olyan pillanatok alatt szétfőtt a gyümölcs, hogy jobbnak láttam turmixolni... Egyébként úgy készítettem, minta a vörösboros meggylevest és nagyon finom lett.

Kihasznáva az alkalmat, hogy a fiam nem itthon ebédelt, olyan "másodikat" kerestem, amit ő nem szeret. Ezt például nem, mi hárman viszont annál inkább. Olyannyira, hogy a nyaralás során egy kempingfőzőn is elkészült, igaz akkor reszelő híján darabokra vágott almával. Akkor, ott, annak csak mérsékelten lett palacsinta formája, de itthon azért megy ez :)

20 dkg lisztből,

2 tojásból,

csipet sóból,

1 evőkanál cukorból

annyi tejjel, hogy a szokásosnál kissé sűrűbb legyen, palacsintatésztát kevertem, majd 1 órát állni hagytam. Ekkor belereszeltem

2 almát és öntöttem a tésztához egy

kevés olajat. Ezután megsütöttem a kissé vastagabb palacsintákat.

Fahéjas porcukorral megszórva ettük.

Ez már a harmadik beszámoló és még nem volt paella. Márpedig ez Spanyolország "pizzája", vagy "gulyása". Természetesen kibróbáltuk ezt is és bizony számomra ez az Ebro torkolatvidékén elfogyasztott paella volt a kulináris csúcs. Talán azért, mert itt nem csak a tenger gyümölcsei kerülhettek frissen az asztalra, hanem a rizs is... Ez persze csak vicc, de az tény, hogy hatalmas rizsföldeken át közelíthettük meg a torkolatot.

Íme a nagyszerű paella, ami egyfajta rizses húsként írható le, de a húst a tengerparti régiókban jellemzően a tenger gyümölcsei helyettesítik, jellegzetes színét pedig a sáfrány adja.

Miután két évvel ezelőtt, ha csak egy nap erejéig is, de jártunk Barcelonában, ezúttal Valenciába kirándultunk. Itt két "gasztronómiai tervem" volt: a horchata és a valenciai paella. A terv teljesítésre került.

A horchata egy jellegzetesen valenciai - minek is nevezzem - üdítő ital. Tulajdonképpen nem más mint édesített, enyhén fahéjas mandulatej, amit darált mandulából készítenek (ellentétben a mexikóiba elszármazott horchatatától, ami rizsből készül). A városban szinte minden sarkon áll egy horchata árus, aki nagy merőkanállal méri ki a kívánt adagot (2-5 dl). Én végül a valenciai piacon kóstoltam meg, de bevallom nem voltam elragadtatva tőle. A hiba az én készülékemben lehet, mert egyébként hatalmas mennyiségben fogyott és mindenki más elégedettnek tűnt...

A valenciai paellát, ami állítólag az eredeti paella volt, hússal, leginkáb csirke vagy nyúlhússal, valamint zöldségekkel (leginkább zöldbabbal, esetleg articsókával) készítik. Mi ezt ezúttal egy "all you can eat" étteremben kóstoltuk meg (a fényképezés itt elmaradt), de nem tett rám akkora hatást mint az előbbiekben említett. Persze könnyen elképzelhető, hogy csak itt nem készítették jól...

Ebben az étteremben ettünk még (többek között)

- gazpachot: spanyol paradicsomleves hidegen tálalva

- cikória salátát kéksajttal, dióval, mazsolával (és még sok egyéb salátát, amiket külön nem is tudok megnevezni)

- sült halat csőben sült brokkolival

- grillezett sertésoldalast barbecue szósszal

- és persze deszerteket: különféle krémeket, tortákat - az mindenesetre megálapítható, hogy a spanyolok szerik a karamellt, a mandulát, fahéjat és narancsot...

És még néhány szó kellene sok egyébről is. A fantasztikus borokról, a híres serrano sonkáról, az olajbogyóról, sangriáról, sajtokról. Őszintén szólva a mi füstölt sonkán nevelkedett ízlelőbimbóinknak kevésbé ízlik a levegőn szárított, érlelt típusú sonka (kipróbáltuk a közel legdrágábbat és néhány olcsóbbat is), de azt mindenesetre láttuk, hogy óriási kultusza van itt ennek és óriási a választék is a különféle minőségű, ízesítésű sonkákból.

A sajtokon pedig egyszerűen csak ámuldoztunk. Sohasem hallottam még egyetlen híres spanyol sajtról sem, de bármilyet vettünk is, frisset, vagy érleltet, mind hihetetlenül finom volt, úgyhogy esténként még jókat csemegéztünk némi bor kíséretében. Nekem személy szerint nagyon ízlettek a spanyol borok, különösen a Rioja vidékéről valók. Megállapításom szerint az ottani 3-5 euros borok simán hozzák az itthoni 2-3 ezer forintosak szintjét... Legalábbis szerintem...

A következő helyszín Montblanc volt, egy gyönyörű középkori városka, ahol állítólag az a bizonyos Szent György legyőzte azt a bizonyos sárkányt. A sárkány dolog talán nem volt persze igaz, de az igen, hogy itt ettünk a legolcsóbban és nagyon jót! A 10 eurós menüben benne volt az előétel, főétel, desszert ill. a bor és a víz is... Degeszre ettük magunkat és minden nagyon finom volt. Négyen négy különböző előételt, főételt és desszertet ettünk. Ez már önmagában megnehezítette a rendelést, az pedig méginkább, hogy a pincér csak spanyolul tudott, mi meg pont spanyolul nem :) Szerencsére a szomszéd asztalnál ülő holland hölgy a segítségünkre segített, aki valamelyest spanyolul és angolul is beszélt, bár időnként azért pantomim előadásba fulladt a dolog, úgyhogy mindannyian jól szórakoztunk.

Előételek:

- egyszerű zöld saláta tonhallal

- fideuá: olyasmi, mint a paella, csak rizs helyett tésztával készül, fokhagymás majonézzel tálalva

- zöldbab melegen, sült sonkával, olíva olajjal

- sárgadinnye sonkával (ennek a dinnyének kissé másabb íze volt, mint az otthoniaknak, talán valmelyest kevésbé aromás - nekem valószínűleg pont ezért ízlett...)

Főételek.

- sült malacpofa - igen, malac "arca" sütve :) nagyon finom szaftos hús van rajta!

- zöldséges (padlizsán, paradicsom, paprika) marharagu

- a gyerekek egyszerűen hirtelen sült csirkemellet, ill. sertéskarajt ettek

Desszertek (a fényképezéssel ekkorra már senki sem törődött...)

- flan - amolyan sült vaniliakrém/puding karamellel a tetején (na, ezért a meghatározásért néhányan biztosan karóba húznának, de aki nem ismeri esetleg a creme brulee és a crema catalana szentháromságát a flannal együtt, annak mégiscsak így lehet elmagyarázni...)

- mandulás mousse - ez volt a legjobb, könnyű, habos, marcipánízű, ezt szívesen reprodukálnám, ha tudnám a nevét...

- brownie dióval és valamilyen sziruppal - nagyon durván tömény volt, de pont ez volt jó benne :)

és végül megrökönyödésünk tárgya: joghurt kristálycukorral :D

folyt köv. 

Az időjárás közbeszólt. Franciaországi nyaralásunkat elmosta az eső, így aztán Spanyolországban kötöttünk ki. Lám, mire jó a kempingezés, amikor nincs foglalt szállás, kötött program... Szerencsére útikönyv volt nálam, mivel egyébként is terveztünk egy egy napos átruccanást, így még az előzetes felkészülés is pótolható volt valamennyire.

Az összbenyomásaink nagyon kedvezőek voltak. Gyönyörű tengerpart, nagyszerű városok, jófej emberek, finom ételek és borok. Most egy kis gasztronómiai ízelítő következik, nekünk emlékül, nektek kedvcsinálóul :)

Az első helyszín Tarragona volt, egy még a római korban alapított kis városka, tengerparti amfiteátrummal. Na igen, már régen is tudták, mi a jó... Az ebédet a főutca számtalan kis éttermeinek egyikében fogyasztottuk el. Íme:

Előételek: saláta májas pirítóssal, illetve avokádóval, lazaccal és kecskesajttal

Főétel: palacsinta kolbászos, camambertes, illetve gombás töltelékkel. Ezek a palacsinták keményebbek, mint az itthon megszokott, itt-ott szinte ropogósak voltak, de nagyon finomak.

Desszert: fagylalt, részemről leche merengada, ami citromos, fahéjas ízesítésű tejes fagylalt. Mint ezt utólag megtudtam, a rendelésnél ugyanis csak arra koncentráltam, hogy olyat válaszak, amiről nem tudom, hogy micsoda :) Fahéjasat magamtól nem kértem volna, de egyáltalán nem bántam meg, nagyon különleges volt.

folyt köv.

Anyósomtól gyönyörű, friss zöldbabot kaptunk és mivel mostanában volt zöldbabos leves, ezért ezúttal rakottas készült belőle. 

0.5 kg darált sertés combból pörköltet főztem, a kapott

kb 65 dkg zöldbabot sós, hagymával ízesített vízben megfőztem, előző napról pedig maradt

kb 40 dkg főtt rizs, ezeket használtam a rétegzéshez a következő módon: zöldbab - rizs - hús - zöldbab. A tetejére

4 dl tejfölt összekevertem

1 dl tejszínnel és

1 tojással. Kicsit megütögettem, rázogattam a tálat, hogy az alsóbb régiókba is kerüljön a tejfölös masszából, de lehet, hogy enélkül is működött volna, mindenesetre pont jó lett a szaftossága. Hidegen sütőbe tettem, amit közben 225 fokra állítottam. Ha szépen megpirul a teteje akkor kész.

Két fontos dologban különbözik ez az egyszerű lazac amúltkoritól. Először is nem fagyasztott, hanem friss halból készült, ami ugyan a lazac esetében nem jelent olyan óriási különbséget, mint a többi hal esetében, de azért itt is nyer a friss. Másrészt mégsem volt teljesen natúr, mert egy bizonyos tengeri algás fűszerkeverékkel ízesítettem, ami hagymát, póréhagymát, zellert, bazsalikomot is tartalmaz az alga mellett. (No meg nátrium glutamátot, ami ugyan nem menő, de ebben az egy esetben kivételt szoktam tenni, mert nagyon szeretem ezt a fűszersót).

Olaj és vaj keverékében sütöttem meg erős tűzön, így kívül kellemesen megsült, belül azonban puha és szaftos maradt. Mert a lazaccal a legrosszabb, ami történhet, az az, ha kiszárítjuk. Szerintem.

Maradt még egy kis rukkola, így utána néztem a neten, hogy vajon mit is lehetne még kezdeni vele. Első pillantásra meglepődtem, hogy krémlevest is lehet készíteni belőle, de aztán el is mosolyodtam. Ha medvehagymából lehet, akkor ebből is... Lehet bizony, méghozzá finomat. A lányomnak és nekem kifejezetten ízlett és a fiam is szó nélkül megette. Érdekes módon a levesben egész más íze van a rukkolának, mint nyersen, elveszti a "vad" ízét, csak valami kellemes fűszeresség marad.

Fél fej hagymát

kevés oliva olajon megpároltam, kicsit hagytam karamellizálódni egy kevés

balzsamecet társaságában, majd rátettem a

rukkolát is (kb 6.5 dkg volt). Felöntöttem vízzel és

1 leveskockával ízesítettem (mert nem volt kis adag alaplevem). Pár percig főztem, majd összeturmixoltam és

1 csapott evőkanál liszttel és

1 dl tejszínnel behabartam.

Jó pár éve Firenzében ettünk először bruschettát és szerelem lett első ízlelésre... Azóta mi is gyártjuk itthon folyamatosan, tavaly nyáron szinte minden második nap ezt vacsoráztunk. Aztán az idén most először... Végre! 

A kenyérszeleteket (lehet bármilyen, legjobb persze nagy lyuku rusztikus kenyerekből)

olíva olajpon megpirítjuk egy serpenyőben, majd a megsütött oldalt

fokhagymával bedörzsöljük. A kenyereket visszatesszük a serpenyőbe, hogy a másik oldal is megpiruljon, közben pedig ráhalmozzuk a

paradicsomkockákat, opcionálisan

mozzarellát, valamint a durvára vágott

bazsalikomot (és/vagy rukkolát). Ízlés szerint

sózzuk, borsozzuk. Frissen fogyasztjuk, ízlés szerint egy kis oliva olajjal utánöntözhetjük. Majd egy pohár rozéval hátradőlve élvezzük a nyarat...

Mikre nem képes az ember, ha szabadságon van. Különösen, amikor már nem csak tényszerűen nem kell pénzkererős munkát végeznie, hanem tényleg ráér... Ráér például arra, hogy külön főzzön magának. Na jó, nem teljesen, hiszen a túrógombóc mindenkinek egyforma volt, de aztán a saját adagomat külön folytattam. Úgy, ahogy a címben is szerepel.

Szeletelt mandultát pirítottam serpenyőben, majd egy picit meglapogattam őket, hogy kisebb darabok legyenek. Ebbe forgattam bele aztán a kifőtt gombócokat.

A friss sárgabarack lekvár pedig így készült:

fél dl vizet összeforraltam

1-2 evőkanál nádcukorral (ízlésünktől és a barack édességétől függ) majd löttyintettem bele egy kis

rumot (mivel nálunk jellemzően nem fellelhető a barckpálinka). Ebbe a szirupba tettem bele

5 szem sárgabarackot kimagozva negyedelve. Nem hámoztam meg és így utólag is azt mondom, hogy fölösleges lett volna... Főztem pár percig (kevergetni!), míg a barack kezdett szétesni. Ekkor picit turmixoltam rajta, de nem kell teljesen pépesnek lennie. És ekkkor valamiért úgy éreztem, hogy

korianderrel kell ízesítenem. És igazam volt, azzal kellett :)