Ez az étel tavaly készült a férjem születésnapjára. Akkor már tervben volt a blog, úgyhogy bőszen fényképeztem, de végül mégsem jelentettem meg. Nagyon régóta terveztem már, hogy elkészítem, de nagyon sokáig halogattam, mert féltem, hogy nem fog sikerülni. De a kezdők szerencséje mellém állt, úgyhogy életem első Wellingtonja tökéletesre sikerült. (Azon meg ne vitatkozzunk már, hogy ki mennyire szereti átsütve - ízlések és pofonok...) Az akkori fényképeknél is tudok ma már talán jobbat...

Azt hiszem, nagyjából a klassszikus módon jártam el. A bélszínt pár napra bepácoltam zöldfűszerekkel és mustárral, majd serpenyőben a külsejét hirtelen megpirítottam. A húst még előtte ketté végtam, hogy könnyebb legyen vele bánni.

A gombát megtisztítottam, felszeleteltem és sóval, borssal, pertrezselyemmel ízesítve megpároltam, majd ledaráltam. Adtam hozzá egy tojást és egy kevés zsemlemorzsát, hogy kenhető masszát kapjak.

A leveles tésztát kinyújtottam, sonkaszeletekkel beborítottam (azt hiszem Schwarzwaldert használtam), a gombapépel megkentem, majd a hússzeleteket ráfektettem és gondosan beburkoltam. 200 fokos sütőben sütöttem, úgy emlékszem, kb 40 percig.

Füstölt szalonnából, zöldségekből és vörösborból készült barnamártással tálaltam.

Mindegy mikor érkezünk, reggel, délben, vagy este, ez a pogácsa frissen vár minket. És hiába tudjuk, hogy milyen finomságok várnak még ránk, ennek nem tudunk ellenállni... Párszor én is próbálkoztamm már vele, de nekem még sosem sikerült rendesen.

50 dkg lisztet eldörzsölünk

1 kocka rámával,

1 dl tejbe teszünk

1 teáskanál cukrot, kissé megmelegítjük és felfuttatunk benne

fél csomag (2,5 dkg) élesztőt, adunk hozzá

1 tojást,

1 teáskanál sót,

2 dl tejfölt,

5 dkg trapista sajtot és az egészet összegyúrjuk. Egy órát kelesztjük, kis pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, 1 tojást kissé felverünk, megsózzuk és bekenjük a pogácsákat. 5 dkg trapista sajttal megszórjuk. Mégegyszer kelesztjük, majd megsütjük.

Rám jár a rúd. Betegség 2 in 1. Sérült a jobb kezem mutató ujja és lázas, köhögős betegség. Főzés nem aktuális, vagy csak minimál verzióban. Szerencsére a hétvégi maradékokból és a fagyasztóból elég sokág elvoltunk a gyerekekkel, először csütörtökön kellett főznöm és mindjárt egy sonkás tésztáig jutottam... Pénteken pedig egy hagymakrémlevesre neveztem be magunkat, kakukkfűvel ízesítve, elsősorban az én betegségemre tekintettel. Mondjuk közben a kötésem erősen hagymaszagú lett (nem fér semmilyen gumikesztű), de ez a dokinak valószínűleg fel sem tűnt kötözéskor, olyan eős kakukkfűkrém szagot árasztottam...

Sajnos a gyerek névnapi vacsoráját is el kellett így halasztanunk, bár ebben azért annak is komoly oka volt, hogy a férjem sem volt itthon.

Úgyhogy most előveszek néhány olyan ételt, receptet és fényképet, amik már régebb óta itt várakoznak vázlatban, de valamiért nem került rájuk sor.

És milyen furcsa. Hiányzik a főzés. Ezt sem hittem volna mondjuk egy évvel ezelőtt...

Szegény férjemnek az elmúlt hónapban enni se nagyon volt ideje, nem hogy főzni és már szinte elvonási tünetei voltak. De szombat este végre beszabadulhatott a konyhába. A végeredmény részben sima kenyérlángos volt, amit tejföllel, lilahagymával és szalonnával ettünk, másrészt pedig ugyanebből a tésztából sütött lepényke, amit olívaolajjal, fokhagymával és bazsalikommal ízesített. Mindkettő nagyon finom volt és ezúttal pezsgőt kortyoltunk hozzá az elmúlt hónap túlélésének örömére...

Továbbra is éles szemmel figyelem a felbukkanó újabb almás recepteket a neten, így amikor Mohánál megláttam ezt a szilvalekváros-almás pitét, akkor már tudtam, hogy ez is csak idő kérdése... Mert nem csak alma van itthon jó sok, de jófajta szilvalekvárom is akad, még ha ez most nem is kifejezetten szatmári, de épp olyan. A recepten nem sokat változtattam, inkább csak a mennyiségeken, mert én egy 20x30-as tepsiben sütöttem. A tésztája kifejezetten nagyon jó lett, de összességében az egész is nagyon finom. Nem túl édes, amit a férjem picit nehezményezett is, no de porcukor is van a világon...

35 dkg lisztből (én most háromféléből - sima, rétes, tönköly - készítettem, de minden bizonnyal egyféléből is működik),

1 teáskanál sütőporból,

20 dkg vajból,

10 dkg cukorból,

1 tojásból valamint

reszelt citromhéjból linzertésztát gyúrunk. A tészta 2/3-át kinyújtjuk és egy 20x30-as tepsit kibélelünk vele úgy, hogy pereme is legyen. A tészta aljára

kb 6 evőkanál szilvalekvárt (cukor nélkül sűrűre főzött) kenünk. Ezt megszórjuk

kevés zabpehellyel, vagy müzlivel majd

almát reszelünk rá (tetszőleges mennyiségben, de praktikusan max a peremig), megszórjuk

pici cukorral, valamint fahéjjal, majd a maradék 1/3 tésztával berácsozzuk.

180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük (megint nem néztem az órát, akkor jó, amikora linzer már szépen kezd megszínesedni).

Ez most kifejezetten a férjem kedvéért készült. A gyerekek mereven elzárkóztak előle és nekem is nagy levegőt kellett vennem az előítéleteim legyőzéséhez. Hogy én ezt mennyire utáltam gyerekkoromban!! Akárcsak a tökfőzeléket, amiből aztán mégis nagy kedvenc lett végül. Ugyanez a kelkáposzta főzelékről nem mondható el... Pedig a frankfurti levest is szívesen megeszem, a rakott kelt pedig kifejezetten szeretem, tehát elvileg a főzelékkel sem lehetne bajom. Csak hát az a főzelékes állag... A férjem pedig még így is túl hígnak és kevésnek találta a rántást rajta. Így aztán azt hiszem, ő a továbbiakban is inkább a menzán egyen kelkáposzta főzeléket, én pedig legközelebb valahogy másképp próbálkozom ezzel. Például úgy, ahogy Chili és Vanílián láttam...

azért a receptet leírom, ki tudja...

Egy fél fej kelkáposztát (konyhakészen kb 50 dkg) csíkokra vágtam,

3 krumplit (tisztán kb 25 dkg) felkockáztam és annyi sós vízben, ami nem is lepi el őket rendesen, főzni kezdtem. Reszeltem bele

2 gerezd fokhagymát és

megborsoztam. Közben elkészítettem a rántást, amikor is az olajon először

köménymagot pírítottam, utána tetem bele a lisztet. Aztán belekevertem a zöldségekhez és készre főztem. Nagyon nem akartam szétfőzni, de aztán egyik pillanatról a másikra mégis megtörtént...

Ez is egy óriási kedvenc, bár a fiam épp ma mondta, hogy tán ez az egyetlen étel, amit szerinte anyósom jobban csinál. Ez persze nem akadályozza meg a gyermeket abban, hogy számolatlanul tüntesse el őket... A család másik két tagja azonban továbbra is az én pártomon áll és nekem is jobban ízlik a sajátom :) (Mondjuk a férjemnek a jó sok kenyeret tartalmazó menzai/utasellátós óriások a kedvencei, de ahogy olvasom, ezzel nincs egyedül...) Lehet enni főzelékhez, bármilyen krumpliféléhez, hidegen salátával, szóval igazán univerzális. Jellemzően közepes (4-5 dkg-os) gombócokat szoktam készíteni, de pl. a lányom partijaira miniket gyártok, uborkával, sajtkockával, kiflikarikával összetűzve.

2 fej hagymát apróra vágok és

kevés olajon, pici sóval megdinsztelem, majd hozzákeverem az

1 kg darált sertés combhoz. Adok hozzá még

10 dkg zsemlemorzsát,

2 tojást,

2 teáskanál mustárt,

2 teáskanál pirospaprikát,

petrezselymet apróra vágva,

sózom, borsozom,

2-3 gerezd fokhagymát reszelek bele. A hozzávalókat alaposan összegyúrom, tetszés szerinti méretű gombócokat formázok belőlük, zsemlemorzsába hempergetem őket, majd olajban kisütöm őket.

Régóta nagy kedvenc a maga egyszerűségében, de az igazi nyerő változatot csak nem rég sikerült kikísérleteznünk. Eleinte egyszerűen a kifőtt tésztára került rá a tejföl, túró, szalonna. Ekkor azonban hajlamos volt az elhűlésre. Aztán nagyon sokáig a sütőben sütöttem össze a hozzávalókat, ekkor lehetett forrón tálalni, viszont hajlamos volt kiszáradni. Nemrég azonban új módszert vezetettünk be. A tésztát egy teflon serpenyőbe szedjük ki, amelyben előzőleg a szalonnát pirítottuk meg, ekkor jön rá a túró és a tejföl. Így a tészta alját megpiríthatjuk, meleg marad és az idő rövidsége miatt a kiszáradástól sem kell tartani. (Ezúttal sietős volt, úgyhogy komoly pirításra nem került sor)

Ami pedig a csuszát illeti... én áttértem a fodros nagykocka használatára, egyszerűbb bánni vele. (Pedig a főzésben megtapasztaltam már néha, hogy gyakran a formának is nagy jelentősége van a tartalomban)

5-10 dkg szalonnát (ki hogy szereti) apró kockákra vágunk és megsütjük, egy részét különtesszük. Közben

25 dkg tésztát megfőzünk. Ha kész, akkor a szalonnára szedjük, összekeverjük, rámorzsolunk

25 dkg túrót,

sózzuk és meglocsoljuk

2.5 dl tejföllel. A tetejére szórjuk a külön vett sült szalonna kockákat. A tészta alját pirosra sütjük. Tálaláskor kínálhatunk még hozzá tejfölt.

2012.03.04.

Azért nagyobb létszám esetén továbbra is maradok a tepsis változatnál. Ebben az esetben az a lényeg, hogy forró sütőben gyorsan forrósítsuk át.

Jaj istenem, már látom a receptet a címlapon, erre harapni szoktak a szerkesztők, ezen jót lehet vitatkozni, a paprikás csirkéhez az is ért, aki még sohasem főzött... No mindegy, elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne futamodjak meg a kihívásoktól. A gulyáslevest is túléltem :) A lényeg az, hogy a paprikás csirkét mindenki főzze úgy, ahogy jólesik neki, én így csinálom, mert így tanultam az anyukámtól és mivel a gyerekeim is így szeretik, nyilván ők is így fogják majd főzni, ha oda kerül a sor... Annyit mindenesetre leszögeznék, hogy az én olvasatomban két különböző ételt neveznek paprikás csirkének. Az egyik pont úgy készül, mint az összes többi "pörkölt", a másik pedig úgy, ahogy az összes többi "paprikás". Jelen esetben ez utóbbiról van szó. A húst ilyenkor nem pörköljük meg, hanem egy paprikás alapban megfőzzük és jellemzően "helyből" tejfölözzük, nem csak a tányéron. És mert ebben az ételben a szaft az, ami igazából a legfinomabb, ezért egy picit bővebb lével készül, amit aztán egy kis liszttel sűríthetünk. tehát:

kb 30 dkg hagymát igen apróra vágunk és

2 kanál (4-5 dkg) zsiradékon (kacsa, liba, vagy tyúkzsír, ezek híján olaj, én ehhez nem szoktam sertészsírt tenni) pirítani kezdünk. Ha már megüvegesedett, akkor a lábast félrehúzzuk, jöhet bele

2 teáskanál pirospaprika és kis kevergetés után rögtön felöntjük kevés vízzel, hogy oda ne égjen. Mehet vissza a tűzre és fűszerezzük

sóval, 2 gerezd fokhagymával (lereszelve, vagy pici darabokra vágva - csak az íze kedvéért, mi másért), kevés borssal (ez valószínűleg tényleg nem kell bele, de nálam ez már automatizmus a húsételeknél, el nem rontja). Ha szezonja van, mehet bele egy kis paprika, paradicsom, télen esetleg egy kis lecsó, de ez a paprikáshoz nem elengedhetetlen... A lényeg az, hogy ezt a paprikás alapot szépen főzögessük egy darabig, a cél az, hogy a hagymának besegítsünk egy kicsit a szétfővésben, mivel a csirke egyébként gyorsan elkészül. Közben tehát van időnk arra, hogy

1 nagyobbacska (kb 1,5 kg-os) csirkét (lehetőleg persze igazi háznál neveltet, esetleg nagyüzemi, de "tanyasit", egyébként pedig amilyenhez hozzájutunk...) szétbontsunk. A húsdarabokat aztán a sűrű hagymás szaftba helyezzük, jól átforgatjuk, aztán készre főzzük. További vizet valószínűleg nem szükséges már hozzáadni. Ha a hús megpuhult, akkor

1 csapott evőkanál (kb 2 dkg) lisztet kikeverünk

2,5 dl tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel a paprikáshoz adjuk. Pár perc főzés után hagyjuk állni 10-15 percet, majd nokedlivel tálaljuk. Biztosan lehet enni mással is, de mi még nem próbáltuk :)

Négy hónap után újra megfőztem a brassóit. Még mindig nagyon szeretjük, ez mindig jól sikerül és ezúttal még fényképezni is tudtam...

2010.09.29.

Ez az étel 10 éves korom óta végigkíséri az életemet. Mikor versenyekre jártunk nagyon sokszor ettünk ilyet kis vidéki vendéglőkben. Csak arra emlékszem, hogy nagyon finom volt és nagyon zsíros... Aztán a debreceni EFOTT-on találkoztam vele újra és igen elcsodákoztam, ugyanis zöldborsóval tálalták. Azt gondoltam, ez valami helyi specialitás lehet, mert aztán később anyósom is így készítette, de aztán Lajos Maritól is ilyen receptet találtam. Azóta én is így készítem, így legalább nem csak zsíros, de egy kis zöldségféle is van benne. Ráadásul finom is.

az éhes családot nem volt szívem a fényképezéssel tovább váratni, így csak a maradékot sikerült :)

15 dkg füstölt szalonnát gyufaszálnyi csikokra vágok és elkezdem pirítani. Eközben

25 dkg hagymát ugyancsak csíkokra vágok és a szalonához adom, majd

8 gerezd fokhagyma következik apróra vágva, vagy átnyomva. Ezután következik

1 kg sertés comb, ugyancsak csíkokra vágva. Erős tűzön pár percig pirítjuk, közben

sózzuk, erőteljesen borsozzuk és meghintjük majorannával. Fedő alatt saját levében pároljuk, majd zsírjára sütjük. Közben

50 dkg zöldborsót kevés sóval megpárolunk, majd a húshoz keverjük és pár percig együtt pitítjuk, petrezselyemmel ízesítjűk. Sült, vagy pirított főtt krumplival, esetleg párolt rizzsel is tálalható.

Bármilyen eszméletlen finom is lett a vaníliás csigám, ilyen-olyan okok miatt maradt belőle, amik másnap, de különösen harmadnap már nem nyújtottak akkora élményt. Kidobni viszont sajnáltam volna őket, tehát kalácspuding lett belőlük. Kevés ennél egyszerűbb édesség van és még takarékosságunkkal is büszkélkedhetünk. Nem mellesleg pedig finom.

A vaníliás csigákat kisebb darabokra vágtam, kivajazott tába tettem őket és cukros, tejes felvert tojással öntöttem le őket. Ha kalácsból készítem, akkor a szeleteket előbb megpirítom, megvajazom, utána szeletelem. Ebben az esetben a mazsolát külön teszem bele, de ez most a csigákba be volt építve...

200 fokon 20perc alatt megsül. Legjobb azon melegében enni, elvetemültek akár tejszínhabbal is...

Valahol írtam már, hogy nem vagyok feladós fajta... Mikor a gyerekek újra sült csirkét kívántak, úgy döntöttem ezt a novemberi ebédet játszom újra. És ezúttal flottul mentek a dolgok. A sütő sütött, így a csirke bőre ropogósra sült, a korianderes, majorannás ízesítés újfent tetszést aratott. Ami változott az csupán annyi volt, hogy a kelbimbó mellé sárgarépa is került, nem rontotta el, sőt... 

2010.11.19.

Nem szeretjük a régi dolgainkat újakra cserélni, mert sajnos az a tapasztalat, hogy noha az újak tetszetősek, nem mindig tudnak többet, cserébe hamar tönkre mennek és nem javíthatóak, csak cserélhetők. Így jártunk már tévével, mosógéppel, konyhai robotgéppel is. Előre rettegek, mi lesz, ha a mosogatógépünk is megadja magát. De először még a sütővel lesz baj. Nem, nem lesz, van. 15 éves és mostanában nem mindig jön össze benne az a hőmérséklet, aminek kellene, elkopott a hőmérséklet szabályozó gomb. Így aztán a mai sült csirke már vagy 40 perce nézelődött a sütőben, mire rájöttünk, hogy valami nem stimmel. Akkor aztán odacsavartunk neki, de így meg persze kívülről előrébb járt már a dolog, mint belülről... Szóval nehéz szülés volt és közben mintegy mellesleg a szalonnás kelbimbó várakozott majd egy órát, ami egyáltalán nem tett jót neki. Eddig nem tudtam, miért lett egyszer jó, máskor pedig kevésbé jó ez a zöldség, de ez is kiderült böngészés közben. A titok az, hogy nem szabad túlfőzni, mert attól megkeseredik és előjönnek a kellemetlen kénes szagok. Most nagyon figyeltem, frissen kóstoláskor még tökéletes volt, de egy óra múlva már nem annyira. No majd legközelebb, ha már jó lesz a sütő...

A csirkedarabokat

hagyma és fokhagyma szeletekre fektettem, miután

sóval, borssal, majorannával és korianderrel fűszereztem, majd sütőben megsütöttem.

A körethez

50 dkg apróbb kelbimbót (lehet sárgarépával vegyesen)5-6 percig főztem

1 húsleves kockával ízesített vízben, majd lecsöpögtetem és egy serpenyőbe dobtam őket, amiben előzőleg

10 dkg apróra vágott bacont pirítottam meg. Picit összerázogattam, kevergettem,

megborsoztam.

Életem első igazi húslevese. Mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a vasárnapi betevő húslevesünket a mai napig megkapjuk anyósomtól, vagy anyukámtól. De egy ideje már sürgető szükségét érzem annak, hogy én is megfőzzem egyszer végre. Mindenben anyukám útmutatása szerint jártam el és az eredmény is az ő levesét idézte. Ahogy a fiam is megjegyezte, "naményi húsleves íze van". Ezek szerint tehát a tökéletes húsleveshez két dolog elengedhetetlen, egy igazi tyúk, amelyik a kertben kapirgált és nem látott mesterséges eleséget, valamint a lassú tűzön hosszas főzés.  No meg az anyukámtól származó recept és bátorítás...

Sajnos a fénykép már az újramelegítéskor készült, így nem adja vissza az eredi leves szépségét. Úgy látszik nem csak enni, de fényképezni is jobb az első napon :)

Ez az étel egy kicsit átalakult az elmúlt években. Az eredeti recept szerint előfőzöm, majd sütőben sütöm, de én egy lépésben csinálom most már a pároló serpenyőmben. Legalábbis addig, amíg akkora adagban készül ami belefér... Mivel csülökről van szó, ezért a diétázók ezt is elfelejthetik, ellenben a férfiak szeme ilyenkor igen fel szokott csillanni. És ahogy mondani szokták a borra, ez nyílván igaz a sörre is, csak olyat öntsünk az ételbe, amit szívesen meg is innánk!

Egy csülköt a hentessel kicsontoztattam és a csontokat szétüttettem. A húst és a felhasználandónak gondolt bőrmennyiséget felkockáztam, így 70 dkg lett.

1 nagy fej hagymát apróra vágtam és

picike zsíron dinsztelni kezdtem. Rádobtam a húst a csontokkal együtt közben fűszereztem

sóval, borssal,

2 gerezd reszelt fokhagymával,

babérlevéllel,

5 szem szegfűborssal (összetörve), majd felöntöttem az egészet

5 dl világos sörrel (jelen esetben Pilsner Urqelle-el). Ezután lefedtem és szépen megvártam amíg elkészül... Tehát zsirjára sült, majd a folyadékot picit visszapótolva mártásos nem lett. Ünnepi alkalmakra krumplis lángossal, krokettel, lapcsánkával kínálható, mi most egyszerűen tepsiben sült krumplival ettük.

Mióta Mazsánál megláttam ezt a receptet, azóta kívánom egyfolytában. Szerintem napközis korom óta nem ettem ilyet. És mikor lenne jobb alkalom megsütni, mint amikor két beteg gyereket kell vígasztalni... A dolognak egyetlen bökkenője van. Ez a süti merénylet minden, a vonalaira vigyázni próbáló ember ellen, mert ugyan ki tudna ellenállni a tömény vanília illatnak és a tepsi alján a kiolvadó cukorból, vajból és a rálocsolt tejszínből keletkező karamellnek...

2.5 dkg élesztőt felfuttatunk

1 dl langyos tejben,

1 csapott evőkanál cukor társaságában. Közben

3 tojás sárgáját összekeverjük

1 másik csapott evőkanál cukorral,

1 csipet sóval és

1,6 dl tejjel, majd mindezeket

50 dkg liszttel összegyúrjuk, végül hozzáadunk még

5 dkg puha vajat is. A tésztát alaposan kidolgozzuk, majd meleg helyen duplájára kelesztjük. Közben

10-15 dkg vajat habosra keverünk

18 dkg cukorral és

2 cs. vaníliás cukorral (minél igazibb, annál jobb). A kinyújtott tésztát ezzel kenjük meg. Megszórhatjuk mazsolával is, ahogyan én is tettem a felét. A másik mazsolátlan maradt, mert a fiam megint a mazsolakivadászós korszakát éli... Feltekerjük, majd felszeleteljük (nekem 20 db lett)

szeletelt mandulával is megszórhatjuk, majd 200 fokos sütőben 18-20 percig sütjük. Ekkor a csigákat megöntözzük

2 dl tejszín és

1 cs vaniliás cukor keverékével, majd még 5 percig sütjük. Kicsit hagyjuk a tepsiben, hogy minél többet magába szívjon még a keletkező karamelles szószból. (ha szilikonos alátéten sütjük, akkor később sem lesz baj a kivétellel, sima tepsi esetén azonban a cukor marasztaló lehet...)

A múltkori sikeren felbuzdulva, valamint újévi "fogadalmam" miatt, miszerint minden héten kellene halat ennünk, nem sokáig várakoztattam a múltkor bespájzolt vadlazac-filéket. Ismételni nem akartam (pedig nagy volt a kísértés) és túlbonyolítani sem (mégiscsak egy hétköznapi ebédről van szó, még ha az alapanyag nem is feltétlenül az), így aztán ezt a receptet raktam össze magamban az internetes nézelődés után. Ütős lett ez is, imádjuk a lazacot!

A lazacfiléket

sózom, borsozom,

olíva olajjal és citromlével meglocsolom, majd

reszelt parmezánból,

zsemlemorzsából, valamint

petrezselyemből és kaporból álló keverékbe hempergettem. A halakat tepsibe rakom, a maradék sajtos morzsát a tetejére szórom, olvasztott vajjal meglocsolom és 220 fokon fél óráig sütöm. (Vagy újabban serpenyőben sütöm vajon, így gyorsabban megvan és a bunda még finomabb lesz. Csak nem kell közben piszkálgatni, egyszer megfordítjuk és kész.)

A férjem már évek óta mondogatja, hogy ki kellene egyszer próbálni a túrógombócot sósan, köretként valamilyen húshoz. Az ötlet nekem is tetszett, de valahogy sosem jött rá ki a lépés. Most azonban ott volt a hűtőben a zöldfűszeres juhtúrós öntet maradéka, főtt a borjúpörkölt és elérkezettnek láttam az időt... A recepten még finomítani kell egy kicsit, majd utánanézek a neten, ez most teljesen saját kútfőből ment. Valószínűleg nem kell bele a mártás miatt belekerült tejföl és akkor lehet lazítani a tésztát a felvert tojásfehérjével. Szóval finom volt, csak egy kicsit keményebb, mint szerettem volna. (És érdekes módon a fiamnak is ízlett. Egyszerűen nem tudom kiismerni...)

10 dkg zöldfűszeres juhtúrós öntethez

1 tojást adtam, valamint

5 dkg grízt és

5 dkg lisztet. Fél óra pihentetés után diónyi gombócokat formáztam és sós vízben kifőztem.

Tipikus maradékelhasználós édesség. A fekete-erdei meggytorta zűrös sütése nyomán kimaradó kakaós piskóta és a kínai csirke miatt kibontott ananászkonzerv átlényegülése. Az igazi persze nem bolti pudinggal lenne, de hát a konyhatündérkedésnek is vannak határai... Ráadásul pudingot fényképezni sem leányálom, kéretik tehát a lényegre koncentrálni: gyors és finom.

Recept nincs, a hozzávalókat rétegezzük, hűtjük majd megesszük.

A férjem születésnapjára készült ez az étel. Az ihletet az egyik étterem adta, ahol régebben gyakran evett ilyet és mindig dícsérte. Gondoltam, most megpróbálkozom vele én is. És milyen jól tettem! Ragyogóan sikerült, nem győztem a dícséreteket bezsebelni. Még nekem is ízlett és jólesett, pedig a saját főztömmel szemben igen kritikus tudok lenni, ill. főzés közben gyakran eltelek a szagokkal és már nincs is kedvem, étvágyam enni. De ez most nem így történt. Köszönhetően talán annak is, hogy nagyon precízen előkészítettem mindent, így csak a legszükségesebb időt kellett a konyhában töltenem. Mindenesetre úgy tűnik, nagyszerű érzékem van a bélszín elkészítéséhez, hiszen a tavalyi szülinapra készített Wellington is tökéletes lett. :) (Már akkor is fényképeztem, tervben volt a blog, csak még nem valósult meg. Lehet, hogy most pótolom...)

A (7 főre 1,4 kg) bélszínt lehártyáztam, vékonyabb, vastagabb szeletekre vágtam és 2,5 napig

mustárból, olívaolajból,

kakukkfűből, oregánóból, bazsalikomból, szegfűborsból és korianderből készült pácban érleltem. A sütés napján a hűtőből is kivettem. Egy serpenyőben olajat hevítettem és a hússzeletek mindkét oldalára hirtelen kérget sütöttem. Eztán 200 fokos sütőben kb fél óráig sütöttem (nem az időt néztem, hanem "tűpróbáztam"), amíg a vékonyabb szeletek átsültek, a vastagabbak rózsaszínűek maradtak, így mindenki talált ízlésének megfelelőt.

A serpenyőben maradt húspörkökböl és a sütés során a tepsiben összegyűlt húsléből

kevés lisztből, Worchestershire szószból, vörösborból és kevés ketchupból mártást készítettem.

A lapcsánkához (avagy tócsnihoz) (szintén 7 főre)

1,4 kg krumplit,

2 kis fej hagymát és

2 gerezd fokhagymát lereszeltem, adtam hozzá

25 dkg lisztet,

3 tojást,

sóztam, borsoztam és mindezeket jól összekevertem. Egy serpenyőben olajat forrósítottam és a kanálnyi adagokat ellapítgatva megsütöttem.

A juhtúrós öntethez

20 dkg juhtúrót

2 kanál tejföllel fellazítottam,

petrezselyemmel, snidlinggel és kaporral fűszereztem,

pár szem kapribogyóval tálaltam.

Sokáig volt kedvenc ez a torta, aztán kicsit megfeledkeztünk róla. Mint ahogy arról is megfeledkeztem, hogy a recept, amit használok, nem tökéletes. Pontosabban nagyon finom és pont az ízlésünk szerint való (nem túl édes, nem vajas, gyömölcsös és csokis egyszerre), ezért is nem keresek másikat, de a kakaós piskóta úgy nem működik, ahogy ott le van írva. De sohasem javítottam bele, így minden egyes sütésnél újra szembesültem azzal, hogy az úgy nem jó... Most is. Most viszont van már ez a blog és szépen leírom, hogy hogyan műkődik jól, hogy legközelebb ne kelljen kétszer sütnöm a tésztáját...  Mert egyébként annnyira finom!! Megyek is, van még egy szeletke blőle...

Az alsó tortalaphoz

12 dkg lisztből,

2 dkg kakaóporból,

5 dkg cukorból,

8 dkg vajból,

mokkáskanálnyi sütőporral,

csipetnyi sóval és

1 tojás fehérjével linzertésztát gyúrok és hűtőbe teszem.

Közben elkészítem a kakós piskótát:

4 tojás fehérjét elkezdek habbá verni, közben hozzá adok

14 dkg cukrot,

2 cs vaníliás cukrot,

reszelt citromhéjat, majd

5 tojás sárgáját egyenként. Összekeverek

4 dkg kakaóport,

6 dkg lisztet,

6 dkg étkezési keményítőt és

1 kiskanál sütőport és a tojáshabhoz szitáljuk, lazán belekeverjük. 175 fokon kb 40-45 percig sütjük. Ha kihült, kettévágjuk, egyik oldalukat megkenjük meggylekvárral (mehet bele egy kis likőr is)

A sütő hőmérsékletét felvesszük 200 fokra és a linzertésztát a tortaforma méretére nyújtva kb 15-20 perc alatt megsütjük.

A meggyes réteghez

720 ml-es üveg meggybefőttből 16 szép szemet kiveszünk, a többit felforraljuk, majd belekeverünk

3 evőkanál étkezési keményítőt és besűrítjük (csak 1-2 perc!), hűlni hagyjuk.

A linzertésztát meglocsoljuk

cseresznye/meggylikőrrel (míg tarott a Zadarból hozott Marachino, addig azzal, most Cherry Brandyvel) majd ráhalmozzuk a már nem folyós, de még nem is teljesen dermedt meggyzselét. Rátesszük az első réteg piskótát a lekváros felével felfelé, majd megkenjük tejszínkrém harmadával, ami

6 dl tejszínből,

3 cs vaníliás cukorból és

3 cs habfixálóból készül.

Erre kerül a második piskótalap szintén lekvárral felfelé, majd az egészet bevonjuk a tejszínkrémmel.

Díszítésként reszelt csokoládét és a félretett meggyszemeket használjuk.

Avagy a bolognai szósz újrahasznosítása. Már egy héttel korábban kigondoltam, hogy a mélyhűtőben várakozó maradékból lasagnet akarok csinálni, épp csak azt felejtettem el megnézni, hogy tészta van-e otthon hozzá. Nos, nem volt. Volt ellenben 8 tojásos csuszatészta, helyes kis téglalap formátumban és úgy gondoltam, működni fog ezzel is. És lőn :) Szóval a baj nem a tésztával volt, hanem azzal, hogy túl kevés volt a maradék szósz és így arányaiban túl sok a besamel. Na, rossz azért nem lett :) És legközelebb talán már a tányéron készült fotó is közzétehető lesz...

Négyünknek egy étkezésre a 20x30-as tepsit kell telerakni a következőképpen:

20 dkg tészta 4 rétegben (nem szoktam előfőzni, még sosem maradt kemény)

kb 40 dkg kész bolognai szósz 2 rétegben

4 dl kicsit hígabb besamel parmezánnal, szerecsendióval ízesítve 2 rétegben,

tetejére sajt (mozzarella).

200 fokon 20 percig sütjük fólia alatt, 20 percig anélkül. Ha kell, a tetejére rá grillezhetünk egy kicsit.

Avagy húsleves pürésítve. Na jó, nem egészen, mert hús az nincs benne, de a hozzávaló zöldségek akár abból is származhatnának. És mert a malackaraj eszembe juttatta, hogy már régen készítettem: kolbászchipsszel tálaltam.

1 fej hagymát kevés olajon kissé megpirítottam, rádobtam

0.5 kg vegyes leves zöldséget (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller) felkockázva, majd 

0.5 kg krumplit szintén kockázva, majd felöntöttem vízzel. Fűszereztem

1 gerezd fokhagymával,

borssal,

2 leveskockával és puhára fűztem. Tettem bele

1 dl tejfölt, majd leturmixoltam.

A tálaláshoz

kolbászkarikákat saját zsírjukon ropogósra sütöttem.

A sajtos rúd nálunk alapesetben anyósom reszortja, de néha azért én is nekiállok. Főleg akkor, ha elhasználandó túró, vagy ricotta van itthon... Ez a két dolog gyakran helyettesíthető egymással, ha nem is mindig. De a sajtos rúd esetében mindenképpen.

50 dkg lisztet,

25 dkg túrót (vagy ricottát),

25 dkg margarint,

25 dkg reszelt sajtot,

1 tojást,

1 dl tejfölt,

fél csomag sütőport és

1 evőkanál sót összegyúrunk, majd a tésztát kinyújtjuk. Megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal, esetleg köménymaggal is, majd csíkokra vágjuk, tepsibe tesszük és 200 fokon kb 20 percig sütjük.

Na de milyen kínai, tehetnénk fel a kérdést. Nálunk azonban ez nem kérdés, ugyanis gyakorlatilag ez az egyetlen távol-keleti ihletésű étel, amit főzök (na jó, meg a Simbali). Cserébe nagyon szeretjük és igen alkalmas maradék zöldségek eltüntetésére. Az előkészítési procedúra ugyan hosszadalmas egy kissé, ugyanis a zöldségeket julienre (gyufaszálnyi darabokra) kell vágni, utána viszont nagyon gyorsan megy a dolog. És közben azok az illatok és színek!

0.5 kg csirkemellet vékony csíkokra vágunk és következő pácba tesszük:

szójaszósz,

elvileg rizspálinka, de szerintem a vodka (sőt akár a fehér rum) is megteszi,

elvileg rizsliszt, nálam étkezési keményítő. Míg a hús ízesedik, addig

kb 0.5 kg vegyes zöldséget (hagyma, uborka (vagy cukkini), sárgarépa, pirospaprika, esetleg gomba is) julienre vágunk.

És innentől villámgyorsan megy. A húst alaposan felforrósított olajon két részletben hirtelen megsütöm, félreteszem. Elvileg persze wokban kellene készíteni és ott szépen félre lehet húzni, ami éppen nincs soron... Aztán jönnek sorban a zöldségek, kezdve a hagymával, majd a sárgarépa, a paprika és végül az uborka. Közben

sózom, borsozom, reszelek bele

gyömbért és fokhagymát, öntök még hozzá

szójaszószt, majd (vörös)borecetet és ananászlét (vagy ennek híján ketchupot). Teszek hozzá

ananászt is, majd visszateszem a raguba a húst is és pár percig még együtt pirítom, párolom. Ha szattosabban esne jól éppen, akkor még egy kis étkezési keményítő és tetszés szerint folyadék hozzáadásával teszem ezt meg. Azon frissiben a legjobb, természetesen főtt rizzsel. 

Egy igazi gasztroblogban igazából akkor szerepelhetne ez az ebéd, ha magam töltöttem volna a hurkát és a kolbászt. De ez csak egy családi receptgyűjtemény és ötletbörze, tehát nyugodtan betehetem ezt is. A legjobb persze, ha az ember házi disznótoroshoz jut hozzá, de ez sajnos egyre ritkábban történik meg. Így aztán marad a hentes és bízunk a jószerencsében... (ezt most "Misinél" vettem a piacon: véres 5/10, májas 7/10, kolbász 8/10) Jellemzően párolt lila káposztával szoktuk enni, de most "csak" a savanyúkáposztáig jutottam. Nem rossz ám így sem.

És amikor mégiscsak hozzájutunk egy kis házihoz: