Férjem paradicsomlevest kívánt. Tésztával, vagy rizzsel. De hát ilyet nem olyan régen ettünk, gondoltam variálok rajta valamit. Az ötlet Simeoni Szekeres Magda Itáliai ízek című könyvéből származik. És mert pont volt otthon egy kis szikkadt kenyér (még ha nem is az oly híres sótlan toszkán kenyér), hámozott paradicsom konzerv pedig mindig van, nem volt akadálya a kipróbálásnak. A leves egyébként rokonságban állhat a spanyol gazpachoval is. Meg is jegyzem, ha jön a valódi szabadföldi zöldség szezon, arról se feledkezzek meg... Visszatérve a paradicsomleveshez: férj hiányolta belőle a kért rizset vagy tésztát, de tudtam én, hogy egy kis friss bazsalikommal megbocsátást nyerhetek...

10 dkg előző napi bagettet (bármilyen más kenyér is jó, szerintem) kicsit megpirítottam, hogy tényleg szikkadt legyen, majd

fél liter forró vízzel felöntöttem és

e1 leveskockával ízesítettem (alaplé híján...). (Azóta alaposabban utána néztem ennek a receptnek és az eredeti étel sokkal sűrűbb, szinte főzelékszerű, de a mi magyaros, leveses ízlésünknek így talán megfelelőbb.) Míg a kenyér ázott, addig

kevés olíva olajon

fél fej hagymát pirítottam,

sóztam, borsoztam, ráborítottam a

40 dkg-os hámozott paradicsom konzervet (azóta főztem friss paradicsomból is, így a fél kiló kevés volt bele ennyi kenyérhez, öntöttem hozzá egy kis paradicsomlevet is...), kicsit szétnyomogattam, reszeltem bele

1 gerezd fokhagymát, került még bele

4 nagy levél bazsalikom, majd az áztatott kenyér. Főztem kb 20-25 percig, majd leturmixoltam. Levesbetétként

mozzarella golyókat kínáltam hozzá.

Ilyet már főztem, bár az ősz folyamán a friss alma volt inkább az ötletadó, míg most a zsenge újhagyma és az új szerzemény medvehagyma. És bár a majoranna azon fűszerek közé tartozik, amelyek szárított formában többet tudnak, mint frissen, ezúttal nem tudtam ellenállni a pár napja előbukkanó kis levélkéknek, így az is került bele. A hús pedig ezúttal kifilézett, majd négybevágott csirkecomb volt, amelyeket először a bőrös felükkel lefelé sütöttem pirosra egy serpenyöben.

Annyit hallottam már az utóbbi 1-2 évben a medvehagymáról, de csak most először sikerült hozzájutnom. Most azonban mindjárt fél kilót vettem a piacon - 400 forintért... Úgyhogy már látom a következő napok menüjét: medvehagyma medvehagymával. Kezdtem persze a levessel, bízva abban, hogy krémlevesként ezt a (szó szerint) zöldséget is el tudom adni a családnak. És lőn! Bár a fiam brokkoli ízűnek titulálta, ami nem feltétlenül dícséretet jelent, a többség igen kellemesnek találta. Sőt, legközelebb azt hiszem lehetek bátrabb a töménységet illetően, lehet több a medvehagyma a krumplihoz képest, esetleg csak egy kis liszttel sűrítem majd. Egyébként szándékosan nem fűszereztem túl, kifejezetten a növényke saját ízére voltam kíváncsi.

15 dkg medvehagymát megmostam, felaprítottam és

kevés olajon megfonnyasztottam. Hozzáadtam

kb 15 dkg krumplit is, felöntöttem vízzel,

sóztam, borsoztam és készre főztem. Ekkor

2 dl tejszínnel együtt összeturmixoltam,

szerecsendióval ízesítettem és már tálaltam is.

Egy továbbfejlesztett változat. Ami persze már nem autentikus, bár a csemege uborka, mint olyan, talán mégsem áll olyan távol az orosz konyhától. Ezzel a lehetőséggel már a múltkor is eljátszottam gondolatban, de először meg akartam csinálni "rendesen". Szóval ezúttal került bele lereszelt csemege uborka, egy kis csemege uborka lé és némi jégsalátából és káposztafélékből álló salátakeverék is. Így is nagyon jó! Olyannyira, hogy a délutáni éhségrohamomat sikerült ezzel kezelnem csokis keksz helyett :)

Azóta már készítettem ezt a salátát némi reszelt karalábéval, zellerrel is kiegészítve, úgy is nagyon finom és kitűnő lehetőség a húslevesbe fel nem használt vegyes zöldségek "eltüntetésére". 

Egy "mű" édesség a gyorsaság jegyében (hamár az almás süti oly gyorsan elfogyott...) No meg a kamra és fagyasztókitakarítás jegyében. Igazi recept ehhez sem jár: a készen vásárolt mézes kosárkákat vaníliás pudinggal töltöttem meg és mondanám, hogy megraktam őket (fagyasztott, majd félig kiolvasztott) szederrel, de a gyümölcsök akkorák voltak, hogy csak 1-1 fért rájuk (Alaposan belenyomtam őket a pudingba, ezért nem látszik annyira). Miután rögtön reggeli után ezzel kezdtem, ezért délre meg is hűltek, de az estét ezek sem érték meg...

Az örökös mit főzzek kérdésre ezúttal a férjem válaszolt, én pedig a homlokomra csaptam, hogyhogy ez nekem eddig nem jutott eszembe... Gomba és hús "magyarosan" jöhet bármikor. Az erdei gombáknak éppen nem lévén szezonja, a szokásos "csaláshoz" folyamodtam, sima csiperkét szárított erdei gombakeverékkel javítottam fel.

1 kg karajt vékonyan felszeleteltem, kicsit kiklopfoltam, majd

sózás, borsozás után a szeleteket lisztbe mártogattam és

kevés olajon hirtelen kisütöttem. Közben

0.5 kg gombát megmostam, felszeleteltem és

1 nagy fej apróra vágott hagyma társaságában

sóval, borssal, 1 gerezd fokhagymával ízesítve

egy evőkanálnyi mangalica zsíron párolni kezdtem. Került bele

egy kanálnyi anyukám paradicsomlekvárjából is, friss paprika nem, mert nem volt itthon... Mikor zsírjára sült, megszórtam liszttel és pirospaprikával, majd felengedtem egy kis vízzel, valamint a közben beáztatott (és felaprított)

2 dkg szárított erdei gombával az áztató levével együtt (az utolsó cseppeket nem szoktam, mert homokos lehet).

1-1 dl tejfölt és tejszínt is tettem bele, majd a hússzeleteket is. Pár percig még csendesen rotyogtattam, hogy összeérjenek az ízek, majd nokedlivel tálaltam.

Tudom, vérciki (mert korszerűtlen, egészségtelen, "álmagyaros"), de Horváth Ilona szakácskönyvét lapozgatva jutott eszembe, hogy régen főztem már vadas marhát. Olyan módon pedig ahogy itt le volt írva, még sohasem. Úgy döntöttem, kipróbálom ezt az ecetes, hagymás, fűszeres pácolást. Jó is lett, de nem éreztem akkor különbséget, hogy feltétlenül érdemes lenne ezzel így pepecselni. Igazából azt hiszem, ennek egy vén marha esetében lehet jelentősége, hogy puhuljon a hús, de az a növendék nyak, amiből én készítettem (mert rostélyost nem kaptam, pedig egyébként ebből szoktam) nem igényelte ezt a fajta előkészítést. És a fénykép már megint csak a maradék... A köretként tálalt zsemlegombóc pedig "gyári", a lapcsánka pedig tojás híján krokett helyett készült.

A pácléhez

1 nagy fej hagymát karikákra vágtam és

1 l vízben

sóval, babérlevéllel, pár szem borókabogyóval és rózsaborssal félpuhára főztem, majd tettem bele

2 evőkanál borecetet. Mikor langyosra hűlt, ráöntöttem

1 kg felszeletelt marhahúsra és hűtőbe dugtam. Szándékaim szerint 1 napot pácolódott volna, de úgy alakult, hogy kettő lett belőle.

2-3 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágtam és kiolvasztottam a zsírját, erre tettem rá a hússzeleteket a hagymával együtt, valamint

kb 20 dkg sárga és fehérrépát vegyesen (kockákra vágva). Fedő alatt szép kényelmesen puhára pároltam a húst, ekkor kivettem őket a lábasból, a zöldségeket pedig zsírjára sütöttem, pici liszttel meghintettem, majd leturmixoltam. Egy másik lábaskában cukrot karamellizáltam és ezt is a mártáshoz adtam, majd 

mustárral, tejszínnel ízesítettem, még egyszer összeforraltam és visszatettem bele a hússzeleteket (részben, mert a lányom a mártást nem szereti, ő natúr módon kapta). Zsemlegombóccal, krokettel a legfinomabb, menzán tésztával dukál...

Az almás sütiket sem bírom kétszer egyformán csinálni... Ez most különösen jó lett, a tészta a belereszelt almától szaftos, puha, a tetején a mandula ropogós. A legbiztosabb mérce pedig az, hogy villámgyorsan fogyott el.

Most vettem észre, hogy a receptből kifelejtettem a zabpelyhet, ami az almából szátmazó nedvességet magába szívja. Eredetileg mazsolát szerettem volna, de az is épp kifogyott... Remélem, még nem késtem el a módosítással :)

8 dkg cukrot és

4 dkg mézet habosra keverünk

 1 tojással, majd hozzáadjuk az

1 dk olajat,

1.5 dl tejfölt. Beleszitáljuk az összekevert száraz hozzávalókat, a

20 dkg lisztet,

1 csapott teáskanál szódabikarbónát,

1 púpos teáskanál sütőport, ízlés szerint

fahájat, majd

5 dkg zabpelyhet (vagy mazsolát)

25 dkg reszelt almát.

A tésztát egy 20x30-as kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöttem, a tetejét bőven megszórtam

szeletelt mandulával és

kristálycukorral. 180 fokon 1 órát sütötem.

Legutóbb azt írtam, hogy kb 4-5 évente főzök minestronét, de most rácáfoltam erre. Már a múltkor kigondoltam, hogy legközelebb egy káposztás verziót kellene főzni, úgyhogy amikor ott árválkodott egy darabka káposzta a hűtűszekrényben, és tudtam, hogy a fagyasztóban füstölt csülök főzőlé várakozik, már semmi sem tudott visszatartani. Még az sem, hogy a gyerekek fanyalogtak...

A képen gyakorlatilag ugyanúgy néz ki mint a múltkori, még a bab is ugyanaz benne :)

Ezúttal így készült:

25 dkg nagyszemű babot

sóval és babérlevéllel majdnem készre főztem (ill. egy pici darab füstölt sonka maradékot is hozzádobtam). Közben

olíva olajon párolni kezdtem először

1 fej lilahagymát (ez volt itthon...) apróra kockázva, aztán

2 szál sárgarépát és

1 szál petrezselyem gyökeret nagyobbacska kockákra vágva, majd

kb 50 dkg fehér káposztát szálasra vágva, végül

1 doboz hámozott paradicsomot.

Sóztam, borsoztam, felöntöttem

0.5 dl füstölt csülök főzőlével (meg még vízzel is, lé csak ennyi volt), ízesítettem még

2 gerezd reszelt fokhagymával valamint rozmaringgal és félpuhára főztem. Ekkor összeöntöttem a babbal (levével együtt), beledobtam

kb 7-8 dkg spagettit és készre főztem.

Reszelt parmezánnal tálaltam.

Azt hiszem, ezt sem kell senkinek sem bemutatni... Gyönyörű és főként finom tepertőt sikerült vennem, így aztán adta magát az ötlet. A titok egyszerűen a jó alapanyag és akkor nem kell túllihegni a dolgot. Mivel a kis adag miatt nem akartam a húsdarálóval kínlódni, ezért inkább a késes aprítót vetettem be. A zsíros részek krémesek lettek, a húsos részek kicsit ropogósak maradtak, friss kenyérrel, újhagymával, retekkel isteni vacsora. A fényképezéshez már csak lilahagyma maradt, de ezzel sem utolsó :)

25 dkg tepertőt összedaráltam

2 evőkanál mustárral,

sóztam, borsoztam és kész.

Bajor hangulatú ebédünk volt, az Aldiban vettem nürnbergi grillkolbászokat és bajor fehér kolbászt. Az igazi persze bajor pereccel lett volna, no de mégiscsak egy hétköznapi ebédről van szó, úgyhogy maradt a krumplipüré. És persze egy kis párolt káposzta...

1 fej hagymát

olajon megpároltam, majd

egy evőkanál cukrot is karamellizáltam rajta. Ezután tettem rá

1 kis fej káposztát vékony csíkokra vágva,

sóztam, borsoztam, köménymagoztam, öntöttem bele

1 dl fehérbort (pezsgő is jó!), belereszeltem

1 almát és fedő alatt időnként megkevergetve készre pároltam. Igény szerint egy kis

borecettel még savanyítható.

Mostanában legszívesebben mindig csak hagymalevest ennék... Van választék, ez és ez is, de most végre meg akartam főzni az "igazit". És sikerült! Ez tényleg jó és abszolút működik tejszín nélkül is. És állítólag szinte már teljesen igazi francia...

80 dkg hagymát (alapvetően vörös, de volt benne egy fej lila és némi újhagyma is) szálasra vágtam és

vaj és olíva olaj keverékén párolni/pirítani kezdtem,

sózom, borsozom. Ez az az étel, ahol nem baj, ha "odakap" egy kicsit a hagyma... Ha már szép színe van, teszünk rá

1 evőkanál lisztet és ezzel is átpirítjuk egy kicsit, majd felöntjük

kb 1-1.5 dl fehérborral és

0.75 dl alaplével és készre főzzük. A végén fűszerezzük

kakukkfűvel.

Sajtos pirítóssal tálaljuk. (legjobb persze bagettel, de ezzel az olívás ciabattával sem volt rossz)

Úgy tűnik anyukám lelkesedése még az enyémnél is nagyobb blog ügyben :) Rendületlenül küldi a recepteket és a fotókat, nem győzök válogatni. De nem is baj ez! A lányom épp azon a napon mondta, hogy mennyire szereti az almás pitét, amikor megérkezett a recept. Lehet, hogy tényleg van telepátia??

50 dkg lisztben eldörzsölök

1 kocka rámát, (25 dkg), adok hozzá

1 csomag sütőport,

1 és fél tojást,

csipet sót,

1 citrom reszelt héját,

15 dkg porcukrot,

2 evőkanál tejet és összegyúrom. Ezután hűtőbe teszem, addig elkészítem a tölteléket.

1 kg almát meghámozok, felteszem főni, belekeverek

kb 15 dkg cukrot,

egy citrom levét és tíz percig párolom,

fahéjjal ízesítem, kihűtöm.

A tésztát két részre osztom, kinyújtom, közzé teszem a tölteléket, a fél tojást felverem, azzal megkenem. Villával megszurkálom, előmelegített sütőben megsütöm.

Hétvégén kiruccantunk a férjemmel, ez most egy kis gasztronómiai emlékeztető. Sajnos nem túl sok mindenre érdemes emlékeznünk, a konyha inkább egy jófajta sarki kifőzdére emlékeztetett, semmint egy négycsillagos szálloda éttermére (amúgy: Espa Bio&Art Hotel, Zsámbék, Nyárfás étterem), vagy lehetséges, hogy ezzel csak a félpanziós vendégeket "tisztelték" meg...

péntek esti választék:

zellerkrémleves: kellemesen krémes, de íztelen

babgulyás: nem kóstoltuk

pangasius filé kapros rákmártásban, zöldséges rizzsel: ezt most nem én főztem, de így sem bejövős. pangasius törölve...

omlós csirke thai zöldséges tésztával: hm. mint a férjem megjegyezte, az ő első ilyen jellegű próbálkozása évekkel ezelőtt sokkal jobban sikerült...

juhtúróval, sonkával töltött sertés hús rántva, steak burgonyával: nem rossz ez, csak éppen semmi különleges nincs benne.

málnakrémes kocka: igazi házi jellegű süti, ami végül is nem volt olyan nagy baj...

rétes: én meg sem kóstoltam, mert száraznak láttam, a férjem szerint ez volt a legjobb a vacsorában...

szombat este:

tárkonyos sertésragu leves: elmegy

fogasfilé szezámos bundában: a fogast imádom és a szezámmagot is, úgyhogy ez ízlett, bár azt hiszem, a szezámmag eléggé elnyomta a hal ízét.

pikáns csirkeszárnyak grillezet zöldségekkel: ez is jó volt, csak nem olyan igazi jó...

mustáros sertéssült: a férjemnek ízlett.

gyümölcsrizs: majdnem... ha egy kicsit hidegebb...

csokoládés kocka: nekem brrr, férjemnek bejövős.

Szóval értem én azt, hogy ez a félpanziózás nem olyan nagy üzlet, mint az a la carte, de ekkora különbséget még sehol sem tapasztaltunk. Vagy csak rossz napja volt a chéfnek? Tapasztalat még valakinek?

 ---------

És hiába voltunk Tökön is, töki pomposhoz csak nem jutottunk hozzá, kénytelen leszek magam megsütni :)

Ajánlom viszont a Nyakas pincészetet, bár mi csak úgy beestünk oda, nagyon kedvesen fogadtak minket és igen jók a boraik, de étellel sajnos nem tudtak szolgálni,

így egy kis késői ebédre az (állítólag egykor jobb napokat látott) Patkó csárdában tudtunk sort keríteni. Ketten ettünk meg egy hatalmas adag brassót, eszméletlenül jól esett. Hogy aztán mennyi része volt ebben a rengeteg gyaloglásnak és az elfogyasztott boroknak és mennyi az étel jóságának, az talán már sohasem fog kiderülni...

Imádom a csokit és a narancsot együtt, a lányommal és a férjemmel együtt. Így amikor újra bulira való sütikéréssel állt elő a kiscsaj, megint csak ez jutott eszembe. (No meg a szokásos időhiány és a szállítási körülmények miatt). De nem bírok magammal, nem a már bevált receptet alkalmaztam, hanem megint újat kerestem és alkottam belőle sajátot. És most már tudom, hogy miért kerestem tovább. Azért, mert ebben a kategóriában azt hiszem, most találtam meg az igazit...

15 dkg vajat habosra kevertem

10 dkg cukorral, majd

2 tojással is, aztán

1 nagy narancs levével és lereszelt héjával,

1 doboz (140 grammos) natúr joghurttal is. Hozzászitáltam és lazán összekevertem

20 dkg liszttel,

2 dkg kakaóval és

fél csomag sütőporral. Végül a darabos hozzávalók következtek:

10 dkg kandírozott narancshéj és

5 dkg étcsokoládé.

180 fokon kb 20 percig sütöttem a 18 darabot.

Ez is gyermekkorom egyik kedvence, amit eddig még sosem főztem én. De most már itt a recept, talán még erre is sor kerül... Most mindenesetre először anyukám előadásában.

1 kg krumplit héjában megfőzünk, majd áttörjük. Hozzáadunk

kb 30 dkg lisztet,

1 tojást

2 csipet sót, összegyúrjuk majd kinyújtjuk kb 4 mm vastagságúra. Négyzeteket vágunk belőle, a közepükre

1-1 teáskanálnyi szilvalekvárt teszünk, majd félbehajtjuk őket. Ezután a tésztadarabokat kifőzzük, vigyázni kell, nehogy túlfőzzük, kb 5 perc az egész. Közben

olajon

zsemlemorzsát pirítunk és a kifőtt tésztákat beleforgatjuk.

Vagyis ahogy mi hívjuk: apacsinta, merthogy ez a férjem specialitása. Ezúttal azonban én készítettem (mondjuk meg is kaptam, hogy apáé azért jobb...), mert a lányom rejtélyes okból kifolyólag nem hajlandó megenni a hortobágyi húsos palacsintát. És ha már úgyis sütöttem a palacsintákat, hát neki ilyet készítettem, nehogy éhen haljon a családi menzán...

nálam ez egy adag palacsinta tészta:

15 dkg liszt,

csipet só,

1 tojás,

kb 2 dl tej és

kb 2 dl szódavíz, vagy ásványvíz. A hozzávalókat összekeverjük és kissé vastagabb palacsintákat sütünk úgy, hogy csak az egyik oldalt sütjük készre. Mikor megfordítjuk, akkor a palacsinta felét megtöltjük kedvünk szerinti hozzávalókkal (jelen esetben

hagymát és házi füstölt sonkát előre megpirítottam, reszelt sajttal megszórtam), majd a palacsinta másik felét is ráhajtva mindkét oldalt megsütjük.

Amolyan hűtőtakarítós projekt. Kis darabka juhtúró, néhány szelet bacon, mit lehet ebből kihozni. És ha nincs kedv az esőben kimozdulni és a fagyasztóban karajszeletek várakoznak? Mert húst enni muszáj, serdülő fiam szinte mást sem kíván enni és persze jó sokat... No, hát ez jött össze belőle. Igaz, eredetileg nem petrezselyemmel, hanem snidlinggel akartam ízesíteni, de sehogy sem találtam. Úgy látszik, azt már korábban kitakarítottam :)

kb 80 dkg-nyi karajszeletet kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, majd lisztbe mártottam őket. Közben a

bacont (kb 5 dkg lehetett), kis kockákra vágtam és ropogósra sütöttem őket. A megsült szalonnadarabokat kiszedtem a zsírból, amelyen aztán hirtelen megsütöttem a húsdarabokat. Ekkor a hússzeleteket is kivettem és a serpenyőbe a

kb 5 dkg juhtúrót és

5 dkg ömlesztett sajtot tettem, összeolvasztottam

1 dl tejszínnel, ízesítettem

borssal, 1 gerezd reszelt fokhagymával, valamint petrezselyemmel. Az egészet jól összeforraltam, majd visszatettem bele a húst és azzal is össszemelegítettem.

Avagy majdnem fish&chips. A lazackészletünk kifogyott és már megint elmaradásban vagyunk a heti egy halevéssel. Így aztán jobb híján egyszerűen egy zacskó fagyasztott tőkehal filét vettem. És véletlenül vettem észre, hogy a csomagoláson receptajánlat is van. Nosza akkor, legyen hát sörtészta. A biztonság kedvéért egyperces receptellenőrzés a neten és lám, ez tulajdonképpen az oly híres angol nemzeti eledel. A krumpli sütését illetően különbözőek a vélemények, én a kalóriákra tekintettel a sütőben sütést választottam (és türelmetlenül, még "fehéren" fényképeztem őket, a gyerekeké már szép piros lett), a zöldborsó pürével viszont az előzmények ismeretében nem is próbálkoztam. Ha a lazac trónja nem is ingott meg halügyben, de a lányok kifejezetten rajongók lettek és többszöri ismétlés várható.

Először is a bundáhozáshoz való tésztát készítettem el:

5 dkg lisztet és

5 dkg étkezési keményítőt összekevertem

1 kiskanál sütőporral, majd

1 tojás sárgájával és

kb 1.5 dl sörrel sűrű palacsinta tésztát kevertem belőle. Utoljára adtam hozzá a

tojásfehérjét krémesre felverve, majd állni hagytam, de még előtte

sóztam, borsoztam és belereszeltem 1 gerezd fokhagymát.

75 dkg fagyasztott tőkehalat hagytam kiolvadni (frissből 60 dkg kell 3 főre), majd nagyobb darabokra vágtam . A szeleteket

sóztam,

lisztbe forgattam, majd a palacsinta tésztába. Forró, bő olajban sütjük és mihamarabb esszük. Kívülről ropogós, belül szaftosan puha és nagyon jó ízű!

Volt vagy 10 év az életemben, amikor összesen kétszer ettem madártejet - a gyermekeim születésekor, mert ez ugye ilyenkor jár... Aztán valahogy ismét képbe került a dolog, azt hiszem akkor, amikor pár éve a madártej torta lett az ország tortája és anyukám fellelkesült, hogy megsüti. A gyerekek meg csak néztek, hogy mi az a madártej... Sanyarú gyermekkor jutott nekik :) Szóval akkortájt kezdett anyukám újra madártejet főzni és hálistennek a lányom eléggé rákattant, folyamatosan kéri, így aztán én is ehetek. A fiúk pedig meg sem kóstolják, részben mert tele van tejjel (férj), részben mert olyan nyilem-nyalom dolog (fiam)... Ez is még a múltkori hazalátogatásunkkor készült és azt hiszem nem említettem, de azokat a képeket is a lányom készítette, akárcsak ezt.

Íme a recept.:

Kell hozzá 1 liter tej, 5 tojás, 2 db vanillincukor 1 csapott teáskanál liszt, 3 evőkanál cukor.

8 dl tejet felforralunk, 5 db tojásfehérjét nagyon kemény habbá felverünk és a forró tejben, evőkanállal beleszaggatva megfőzzük, majd megfordítjuk. Szűrőkanállal egy tálba átszedjük. 5 tojás sárgáját a cukorral és liszttel habosra kavarjuk, felengedjük a maradék tejjel és a forró tejbe keverjük. Olyan egyszerű, hogy a 12 éves unokám szinte egyedül megcsinálja, naná, mert nagyon szereti!

Gyermekkorom egyik meghatározó íze... Sertéssült krumplipürével és paradicsom vagy sóskamártással... Van már itt a blogon ez az étel pulykacombból készítve, de azért ez az igazi. Sajnálatos módon a gyerekek leszoktak a mártásokról, találtam viszont a fagyasztóban egy kis fehérboros párolt káposztát, ezzel is nagyon finom volt.

1.2 kg sertéscombot három darabra vágtam, alaposan sóztam, borsoztam és

kb 20-25 dkg felforrósított zsírba tettem. A húst pár perc alatt hirtelen körbe sütöttem, majd a hőmérsékletet lecsökkentve fedő alatt sütöttem tovább, immár

2 fej negyedelt hagyma és

8 gerezd fokhagyma társaságában. Kb 1.5-2 óra alatt készül.

Maradt még abból a bizonyos ananászból és kókusztejből, így sütemény is készült még belőle. Sajnos nem lett tökéletes, megint kicsit nedves, ragadós maradt a tészta, lehet, hogy kénytelen leszek visszatérni a muffin formákhoz, így egyben kicsit nehezen találom el a sütési időt...

15 dkg cukrot (fele most nádcukor volt) habosra keverünk

10 dkg vajjal, majd

2 tojással is. Belekeverek még

25 dkg joghurtot (nekem most citromos),

0.5 dl rumot, valamint

1 dl kókusztejet. Ezután jönnek a száraz hozzávalók:

10 dkg kókuszreszelék, valamit

20 dkg liszt és

2 teáskanál sütőpor, amelyeket előzőleg összekevertünk. Már csak a

20 dkg darabolt ananász van hátra (nálam most friss, de lehet konzerv is) és mehet a tészta a formákba, vagy a tepsibe (20x30). 180 fokos sütőben a formákban 20-25 perc, a tepsiben inkább 60, mint 50 perc a sütési idő.

Kevés dolog tud igazán felbosszantani, a sznobizmus azonban ezek közé tartozik. Mert elhiszem én, hogy igazán jó bélszín, csak a Kobe marhából származhat, de miután az emberiség csak igen kis ezrelékének adatik meg ennek fogyasztása, ezért ennek kizárólagosságát hírdetni a gasztronómiában, hát... Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem számít az alapanyagok minősége. Bizony számít, nagyon is, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni a realitásokat. Például azt, hogy manapság már házi füstölt csülökhöz sem egyszerű hozzájutni. A mostanság kapható gyorspácolt termékek, még a leves elsózására is alkalmatlanok, hogy egyéb íz és illatbeli különbségekről már szót se ejtsek...  Most azonban sikerült, ha nem is kifejezetten házi, de legalábbis házias füstölt termékekhez jutnunk, így azonnal adta magát a jóféle csülkös bableves ötlete a szombati ebédre. Ez pedig a férfi dolga (noha én egyébként ugyanígy csinálom, ha úgy jön ki a lépés).

0.5 kg babot egy éjszakára beáztatunk, majd másnap

sóval, borssal, babérlevéllel és fokhagymával ízesített vízben főzni kezdjük. Tehetünk hozzá

egy-egy nagy szál sárgarépát és petrezselymet is. Közben

egy szép füstölt csülköt is felteszünk főni egy másik edényben, a levéből pedig időnként átteszünk a babhoz. A komplett átöntést ill. együttfőzést a sózás kiszámíthatatlansága miatt nem javaslom. Mikor minden megfőtt, akkor a csülköt feldaraboljuk és így tesszük a babhoz, a lével pedig beállítjuk a leves sósságát és sűrűségét.

2 nagy evőkanál lisztből, olajból (vagy zsírból) és pirospaprikából rántást készítünk hozzá, majd a levest

4-5 dl tejföllel ízesítjük. Friss, fehér kenyérrel szinte egytálétel.

Már hónapok óta él bennem valami kimondhatatlan vágy, hogy valami kókuszos, ananászos édességet egyek. És vannak pillanatok, amikor nem lehet a vágynak ellenállni... Ott állt még jó néhány karika a nőnapra kapott ananászunkból, a kamrában pedig hetek óta türelmesen várakozott egy doboz kókusztej konzerv. És egy magányos estén nem bírtam tovább, meg kellett tennem...

Kókusztejbe nádcukrot szórtam és szépen főzni kezdtem, míg a cukor sejtésem szerint karamellizálódni nem kezdett, bár ennek megállapítása a barna nádcukor esetében nem egyszerű. De mikor már szépen besűrűsödött és kezdett "odakapni", akkor késznek nyilvánítottam és ananászkockákat szórtam bele, Ezzel is átforraltam egy kicsit, majd tányérra öntöttem, gyorsan lefényképeztem és üdvözült mosollyal arcomon szépen bekanalaztam...

Pár hónapja főztem már valami ilyesmit, de vannak azért különbségek. Például ebbe most nem szárított, hanem friss gomba került, a rozmaring helyett pedig kakukkfű, valamint két kanálnyi anyukám paradicsomlekvárjából (bármit jelentsen is ez...). Ezek a változások -amelyek ráadásul a legkevésbé sem voltak tudatosak, egyszerűen így alakult - azonban mit sem változtattak a lényegen: ezek a vörösboros marharaguk jók!

1 nagy fej hagymát apróra vágtam és

kevés zsíron pirítani kezdtem. Közben megtisztítottam és felszeleteltem

50 dkg fehér és barna csiperkét vegyesen majd a hagymára dobtam. Mikor már majdnem zsírjára sült, akkor tettem hozzá

60 dkg csíkokra vágott marhahúst (ezúttal feketepecsenyét). Ízesítettem

borssal, reszelt fokhagymával, boróka bogyóval és szegfűborssal, kakukkfűvel valamint

2 evőkanál paradicsomlekvárral. Felöntöttem

2 dl vörösborral és szép lassan pároltam, ha a levét elfőtte, azt pótoltam hol vízzel, hol borral még...

Ezúttal a mélyhűtőből elővarázsolt knédlivel ettük.