Eredetileg nem terveztem az avokádókrémhez semmi különöset (volt itthon friss bagett a körözötthöz), de miután elmaradt az esti programom, végül mégis a konyhában kötöttem ki. A guacamoléhoz mégiscsak a tortilla chips dukál. Bolti változat nem volt itthon, kukorica liszt viszont igen. A sztori pedig a TV Paprikán kiművelődött férjemtől :) Tehát a dolog úgy néz ki, hogy Mexikóban a kukorica a fő népélelmezési cikk, a tésztafélékhez is ezt használják. Önmagában azonban a kukoricaliszt nem túl jól kezelhető, ezért aztán különböző arányban búzaliszttel keverik. Fő kenyérféléjük a tortilla nevezetű lepény, a tortilla chips tulajdonképpen a maradék újrahasznosítása azzal, hogy olajban kisütik. (Ha pedig még ebből is maradna, akkor sajttal, miegyébbel megszórva még a sütőbe is bedugják.) Az éhes csapatra való tekintettel én az első két lépést összevontam és a nyers tésztát rögtön olajbansütöttem meg.

15 dkg kukorica lisztet összekevertem

15 dkg búzaliszttel (legközelebb kipróbálom arányaiban több kukoricával),

egy csipet sóval és

kávéskanálnyi sütőporral. Annyi langyos vizet adtam hozzá, hogy lágy, rugalmas tésztát kapjak. Fél óra pihentetés után diónyi darabokat vettem ki belőle és vékonyra nyújtotam, majd közelítőleg háromszög formájúakra vágtam őket. Forró

olajban (fél ujjnyi vastagon állt az edényben) kis adagokban megsütüttem, majd az egészet egyben besóztam egy tálban és összeforgattam.

Pár évvel ezelőtt, mikor divatba jött Magyarországon is az avokádó és a mexikói ételek, próbálkoztam már ezzel. De akkor valamiért nagyon nem jött be. Nem is tudtuk megenni, odaadtuk a kész krémet a sógoromnak. De furcsa szerzet az ember. Pár napja, mikor megláttam az avokádót, hihetetlen módon megkívántam. Tényleg nem értem, hogyan volt ez lehetséges, de így történt. Így aztán vettem egyet és miután ez a darab már jó puha volt, gyorsan el is készítettem. Aztán azon nyomban meg is ettem. Annyira, de annyira ízlett, hogy vettem is gyorsan még kettőt, hogy a férjemmel is újra megkóstoltassam. Ezeket ugyan érlelni kellett pár napot (papírzacsiban, vagy almák  közé téve), de egyébként sem jött volna ki rá hamarabb a képés, úgyhogy ez is teljesen rendben volt. A recept egyébként Stahl Judittól való, szerintem nagyon klassz. Ja és ezúttal már a férjnek is ízlett.

2 darab érett avokádót félbe vágtam, a magját eltávolítottam, meghámoztam és a szép élénkzöld puha húsát tálba tettem és villával áttörtem. Meglocsoltam

egy fél lime levével, reszeltem bele

2 kis gerezd fokhagymát, adtam hozzá

egy fél fej lilahagymát apróra vágva,

koriander zöld helyett pedig petrezselymet és pár koriander magot mozsárban összetörve. Került még bele

só, bors, majd az egészet még egyszer alaposan átkevertem. Lehet turmixolni is, de szerintem fölösleges. Tehetjük fajitasba, mártogathatjuk tortilla chipssel, de ezek híján egy sima bagettel is isteni.

A tavalyi év egyik nagy kedvence volt, így bérelt helye lett az idei kollekcióban is. És bár már megjelent a recept tavaly és pár napja a gyűjteményes posztban is, most mégis újra közzé teszem. Ennek pedig az az oka, hogy bár idén némileg változott a recept, a végkövetkeztetésem az, hogy nem lehet elrontani, bármilyen arányokkal és összetevőkkel isteni finom.

0.5 kg gyümölcsös, cukrozatlan müzlit (30% gyümölcstartalmút) összegyúrtam

10 dkg aszalt vörös áfonyával,

5 dkg vegyes kandírozott citrusfélével,

17.5  15 dkg puha margarinnal vajjal,  

2 tojással + 1 fehérjével,

5 dkg nádcukorral (és/vagy mézzel). A lágy masszát kicsit a hűtőbe tettem dermedni, majd kanálnyi darabokat kivéve belőle, a sütőparírral bélelt tepsibe, kis kekszeket formáztam    pogácsa szaggató segítségével csinos kis tallérokat formázok, az új bevonatos tepsimnél sütőpapírra nincs szükség. 200 fokon kb 10 percig sütöttem, majd rácson hűtöttem.

Igazából a kinézetébe szerettem bele, abba, hogy végre használhatok el valamennyit a jégcukromból... Már a recept alapján világos volt, hogy ez nem egy hanyományos sütemény. Egyszerre sós és édes. Az ember eszi és nem tudja eldönteni, melyik. Ezért megeszik még egyet. Aztán még egyet. És bár még azt sem tudja eldönteni igazán, hogy ízlik-e egyáltalán, máris megevett hatot...  Tényleg különleges, amit érdemes kipróbálni, aztán majd ki-ki eldönti, hogy sós-e, vagy édes, ízlik-e, avagy sem.

15 dkg lisztet és

15 dkg étkezési keményítőt egy tálba szitálunk, majd

egy csipet sóval,

7.5 dkg margarinnal és

22.5 dkg tejföllel tésztává gyúrjuk. Hűtőszekrényben pihentessük egy órát, majd gyúrjuk át mégegyszer és nyújtsuk ki fél cm vastagra. A formákat szúrjuk ki, tegyük tepsibe majd kenjük le

1 tojás sárgája  és

tejszín keverékével. Szórjuk meg

szóró/jégcukorral és 175 fokon süssük kb 12 percig.

Ez még mindig az a nap, amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Erre a szegény süteményre a szülőanyja (Papp Emese a Nők Lapja Konyhájából, még 2009-ből) sem ismerne rá... Az övé egészen világos színű maradt és megmaradt a csillagcsőrös habzsákból való kinyomás szép mintázata. Igazából nem tudom, mi történhetett. A színébe nyilván belejátszott valamelyest, hogy részben nádcukrot használtam, de legfőképpen az, hogy az általa javasolt 15-20 perces sütési időhöz képest az enyémek 15 perc alatt gyakorlatilag megégtek... És bár egy év alatt két sütőhőmérőt végeztem ki, amíg működtek, azt bizonyították, hogy a sütőmben kb a számoknak megfelelő hőmérséklet van. No de mindegy is, a süti ettől még jó lett! Bár én szívem szerint egy kis meggylekvárral enném, "csak" eperlekvár akadt, a többiek pedig így magában nyomják :)

25 dkg puha vajat habosra kevertem

10 dkg cukorral (felerészben barna nádcukorral. Az eredeti receptben csak 5 dkg volt írva, de az én gesztenyemasszám nem volt túl édes), majd

3 tojással is. Hozzáadtam

25 dkg gesztenyemasszát, ezzel is tovább habosítottam, végül

fél csomag sütőporral elkevert

15 dkg lisztet. Tovább ízesíthető

rummal és vaníliával, én is ezt tettem. Csillagcsöves habzsákba töltöttem és sütőpapírra kis kekszeket nyomtam. 175 fokos sütőben nekem 10-12 perc kellet.

Rég ettünk halat (már megint), itt volt az ideje, hogy elővegyem nagy kedvencünket. Lazac (már megint). Eredetileg a morzsás változatot szerettem volna elkészíteni, de vannak napok, amikor semmi sem úgy sikerül, ahogy előre eltervezi az ember. Nem volt itthon petrezselymem. Találtam viszont egy félbehagyott kígyóuborkát. És itt már beindult az asszociáció a tzatzikira, aztán kaporra és itt be is zárult a kör, mert én a lazacot is szeretem ezzel fűszerezve. Nem kell ám a kaportól megijedni. Meglehetősen jellegzetes íze van persze, amit vagy szerenek az emberek, vagy nem, de tapasztalatom szerint, mértékkel, más fűszerekkel együtt alkalmazva nem szokták kiszúrni, mégis, a háttérben maradva, nagyon jó ízt ad az ételnek. Aztán, aki szereti, az csak engedje el a kezét nyugadtan a szórásnál!

A lazac szeleteket (személyenként kb 15 dkg) locsoljuk meg

citromlével, majd fűszerezzük

sóval, borssal, kaporral, pici fokhagymával (granulátumot használtam), majd szórtjuk meg

zsemlemorzsával, hogy finom kéreg süljön majd rá a

vajban. Lehet magas hőfokon sütni a serpenyőben, a bundának jót tesz, viszont semmiképpen sem sokáig! A lazacot végül is akár nyersen is lehet enni...

Az uborkát a vékony lyuku reszelőn lereszeltem,

megsóztam, majd hagytam kicsöpögni a szűrőben, aztán tálba tettem,

borsoztam, kaproztam, fokhagymáztam és kevés

sűrű tejföllel krémesítettem. 

A receptet (ami valószínűleg Nigellától származik, de a fénymásolt lap nem adott egyértelmű támpontot) és a hozzávalókat (biztos, ami biztos...) a sógorom barátnője hozta, aztán együtt elkészítettük. Ízleni már a múltkor is ízlett, de most, hogy nyílvánvalóvá vált, hogy mennyire egyszerű az elkészítése, kifejezetten kedvenccé vált.

180 fokon, 4-es fokozaton előmelegítjük a sütőt.

2,5 db (250 g) teavaj (ha van, édestejszín-vaj)

20 dkg cukor (egy része helyettesíthető vaníliás cukorral)

- ezt habverővel habosra keverjük

ezután hozzáadunk

2 tojást

(ha van, vaníliaaromát is)

habverővel összekeverjük,

majd lecseréljük a habverő kavaróját a dagasztósra,

és hozzászitáljuk a fél csomag sütőporral elkevert 0,5 kg lisztet.

Kettéosztjuk a tésztát, ennek a fele 1 tepsi.

Ezután diónyi gömböket formálunk és kristálycukorral elkevert fahéjba forgatjuk.

A fahéjas cukorba beleforgatott golyókat sütőpapírra pakoljuk,  pontosan 15 percig sül 4-es fokozaton – szét fog lapulni és a tetején repedésként vigyorka-forma jelenik meg.

Ezután hagyjuk kihűlni a tepsiben néhány percig, mert frissen még törik. 2 tepsi, kb. 50-60 db lesz belőle, a golyócskák méretétől függően. 

Fahéj helyett kakaóval is megpróbálható.

Í nyencek próbálkozhatnak szerecsendióval – az eredeti recept szerint: bár nekem úgy nem ízlett…

Réteslap házi készítésével továbbra sem próbálkozom, sőt nem is tervezem ezt a későbbiekben sem. Szerintem a boltban kaphatóak is teljesen rendben vannak, viszonylag kevés E betűt tartalmaznak és az időráfordítás összehasonlíthatatlanul kevesebb ennek felhasználásával. A tölteléket viszont érdemes házilag készíteni, ízlésünk és a rendelkezésre álló nyersanyagok határolhatják csak be a szinte végtelen variációkat. Ez ezútal egy alaprecept almával. 

Egy rúdhoz

3 réteslapot használok. Nedves konyharuhára terítem az első lapot,

olvasztott vajjal megkenem, majd következik a 2. lap, megkenés, végül a 3. lap. Erre kerül a töltelék. Rudanként

0,5 kg alma lereszelve, megpárolva, ízlés szerint

cukorral, citrommal, fahéjjal ízesítve. Én meg szoktam, szórni

egy marék mazsolával is, részben, mert finom, részben azért, mert magába szívja a nedvességet. A konyharuha segítségével feltekerem, tepsibe teszem, olvasztott vajjal a tetejét megkenem, majd forró sütőben megsütöm. Forrón is (netán vanília fagylalttal tálalva), hidegen is finom.

Én bizony csak a bolognai spagetti maradék szószából szoktam lasagnét készíteni, de a fiúk most nekiálltak kifejezetten ennek. És nem is a mártás volt a lényeg, hanem az, hogy a tésztát is maguk gyúrták hozzá, azon frissiben. Tény, hogy ez így eltartott mintegy 3 óra hosszat, de ők jól érezték maguka közben, tehát miért is ne... A dekorálás pedig immár szokás szerint a sógorom barátnőjének a műve :) 

A tészta 80 dkg lisztből (50 dkg sima, 30 dkg durum),

6 tjásból,

sóból és vízből készült, tésztanyújtó géppel került kinyújtásra.

A mártás

1 kg darált sertéscombból,

hagymából, fokhagymából,  hámozott paradicsomból és fűszerekből (friss bazsaliokom, kakukkfű, szárított oregánó) készült, a besamel pedig

10-10 dkg vajból és lisztből 1 liter tejjel. A tetejére került még

mozzarella és parmezán is. 200 fokon fél órát sült.

Már hetek óta készülök linzert sütni, ez a fiam egyik kedvence. De mindig volt valami más, ill. a keresztanyám sütött neki a születésnapjára, aztán Erzsébet napra is. Szóval nem volt sürgető a kényszer. Aztán beütött a krach. Éppen bevásárlásból értem haza, amikor jött a telefon, hogy bár nem én vállaltam be eredetileg, jó lenne, ha besegítenék egy kis süteménysütésbe a szalagavató bálra. Mit mondjak, nem volt kedvem visszafordulni a boltba, no meg ötletem sem nagyon volt hirtelen más, úgyhogy linzer lett. Egyszerű és nagyszerű. A család sóvárogva nézte a dobozt, nekik csak kóstoló jutott...

A klasszikus receptet használom ehhez, megduplázva a mennyiségeket, kisebb mennyiség alatt nem is érdemes hozzákezdeni, szerintem...

60 dkg lisztet és

40 dkg hideg vajat összemorzsolok, majd

20 dkg cukor,

2 tojás sárgája,

2 csipet só,

vanília (a kikapart magok, vagy eszencia, netán aroma) hozzáadásával gyors mozdulatokkal tésztát gyúrok ( a lényeg, hogy ne olvadjon meg a vaj!), majd legalább fél órára hűtőbe teszem. Ezután a tésztát 2-3 részletben kinyújtom, tetszőleges formával kiszúrom, majd 180 fokos sütöben 10-15 perc alatt sápadtra sütöm. Ez a kilyukasztott darabok esetében nem is olyan könnyű, de igyekezzünk... A teli sütiket megkenem

baracklekvárral (ha van itthon pár csepp jóféle barackpálinka, akor abból is csöpögtetek bele), a kilyukasztottakat pedig a tetejükbe nyomom. A közepébe lehet még egy kis plusz lekvárt ügyeskedni, hogy szép  legyen. Porcukorral meghinthetjük, de ha valaki nem szereti így, akkor nem kell :)

Hol kezdjem? Talán ott, hogy amikor végre megkóstoltam, egyszerűen az a bizonyos b betűs szó csúszott ki a számon... Életem fő művének éreztem abban a pillanatban. A dolog szépséghibája, hogy a recept nem az én ötletem, hanem a Magyar Konyhában olvastam a Molnár B. Tamás - Bittera Dóra szerzőpáros tollából, de ez nem sokat rontott a büszkeségemen és főleg nem az élvezeten. Még sohasem ettem gesztenyét sósan, mégis, amikor a receptet elolvastam, azt éreztem, hogy ez kell nekem. Szerelem első látásra. És oly kevés dolog van az életben, amikor a valóság felülmúlja az álmokat - most pedig ez is megtörtént... Egyszerűen nem tudtam betelni vele... A gesztenye édessége, a kelbimbó kesernyéje, a bacon füstössége, a fokhagyma fűszeressége... Ki kell próbálni! Azt azért nem mondom, hogy egyszerű elkészíteni, de megéri!

Szóval, nincs mit szépíteni, ez egy macerás dolog. A négy összetevőt külön-külön kell elkészíteni, majd a végén összekeverni, tehát négy külön edény és az időzítés sem egyszerű. Itt-ott eltértem picit az eredeti recepttől, részben szövegértési problémák :), részben némi egyszerűsítés miatt. Tehát:

A glasszírozott gesztenye:

kb 20 dkg gesztenyét feltettem főni

1 teáskanál mézzel és

1 evőkanál vajjal ízesített

2-3 dl húslevesben. Felforralás után fedő alatt csendesen főztem, végül a fedőt levéve sziruposra sűrítettem a levet.

A tisztított fokhagyma gerezdeket (sokat) tejben megfőztem.

50 dkg kelbimbót megtisztítottam, a nagyobbakat félbevágtam, majd forró, sós vízben 6 perc alatt megfőztem - a kelbimbót nem szabad sokáig főzni, mert akkor jön elő az a kellemetlen kénes szag, ami miatt sokan nem szereteik, de szerintem keményen sem jó.

10 dkg bacont (kolozsvári szalonnát) csíkokra vágtam, kevés zsiradékon megpirítotam, majd hozzá adtam először a kelbimbót, majd a fokhagymát, végül a gesztenyét a sziruppal együtt. Kevés vizet adtam hozzá, hogy hígítsam a szirupot és mindenhová jusson belőle.

Elméletileg köretnek szántam, de végül alig ettem mást (egy kis csehes-szlovákos malacsültet és tepsis krumplit)...

Nem, nem az, amelyiket kivesszük a fagyasztóból és türelmetlenségünkben nem hogy a krumplinyomón nem nyomjuk át, hanem még csak le sem reszeljük, csak daraboljuk... Ez a történet úgy kezdődött, hogy kimentem a piacra és vettem egy kiló gesztenyét. Csak úgy. Nem tudtam, mire vállakozom... A gesztenyehámozásba ugyan bele lehet jönni, de azért nem egy lélekemelő dolog... Ráadásul be kell, hogy lássam, hogy "elkorcsosult" már az ízlésünk, bizony a gyári gesztenyemassza jobban ízlik. Lehet, hogy ez ciki, de ez van. Az én gesztenyepürémnek "túlságosan" gesztenye íze lett. (Mondjuk a férjem szerint meg éppenséggel kissé jellegtelen és több cukor kellene bele...) Úgyhogy valamit ki kell majd találnom, hogy a fagyasztóba tett két kis csomaggal mi legyen. Pedig egyébként jól néz ki, jó az állaga, csak jó dolgok vanak benne. És mégis, és meg sem... 

1 kg gesztenyét meghámoztam - a gömbölyű felén kereszt alakban bevágtam, pár percig forró vízbem főztem, majd a megpuhult külső és belső héjat egyaránt leszedtem. Kb 70 dkg hámozott gesztenye lett belőle.

kb 50 dkg hámozott gesztenyét

kb 4-5 dl tejben, amit előzőleg

vaníliával és

cukorral (2.5 - 2.5 dkg barna nád és sima) ízesítettem, megfőztem.  A végén egy kevés

rumot öntötem még bele, majd leturmixoltam. A masszát egy folpackkal kibélelt dobozba tettem és lehűtöttem. 1/3-át krumplinyomón átnyomtam, ízlés szerint tejszínhabbal ettük.

Anyukám ismét kitett magáért. Megint egy régi süteményt bányászott elő a receptékájából, emlékszem, mennyire szerettük ezt is annak idején. Iszonyú tömény, de a csoki-meggy párosításnak nem lehet ellenállni... 

4 tojás fehérjét felverünk

4 kanál kristálycukorral kemény habbá. Hozzáadjuk a

4 tojás sárgáját és ezzel összekavarjuk, majd hozzáadunk

4 kanál lisztet,

1 evőkanál kakaót és

1 sütőport és mint a piskótát  közepes hőmérsékleten  megsütjük. Ha kihűlt letté vágjuk és megtöltjük az alábbi krémmel:

2 dl tejet,

20 dkg cukrot,

3 evőkanál lisztet,

1 evőkanál kakaóport és

1 evőkanál instant kakaóport összefőzünk és kihűtjük. Belekeverünk

20 dkg habosra kavart vajat.A krémet rákenjük a tésztára, rárakunk

1 üveg kimagozott meggybefőttet és összeborítjuk.

10 dkg tortabevonót megolvasztunk  és a tetejére kenjük.

Egy újabb kedvenc a 80-as évekből. Az elmaradhatatlan saláta hidegtálakhoz. Hogy vajon miért francia? Ki tudja. Mindenesetre a 20 évvel ezelőtt nálunk járt franciák természetesen nem ismerték, ez azonban minket a legkevésbé sem tántorított el a tőle. Anyukámé a mai napig is ugyanolyan, mint amilyen akkor volt. Finom. A lényeg az, hogy nem fagyasztott, sós vízben főtt zöldségkeveréket teszünk bele, hanem húslevesben főtteket és elengedhetetlen belőle az alma, a főtt tojás és az ecetes uborka is. Rendszerint kaszinótojás is készül hozzá, ahogyan most is - de elfogyott, mire fényképeztünk volna... Fasírttal, sült oldalassal "körítve" fenséges vacsora. 

Megfőzünk 20 dkg sárgarépát, 2 kis krumplit, 1 szál petrezselymet, 2 karika karalábét, 20 dkg zöldborsót enyhén sós vízben. Jobb ízű lesz a saláta, ha ezeket  a  húslevesből vesszük ki. A zöldségeket kis kockára szeleteljük, majd ugyanígy teszünk 1 almával, 2-3 uborkával, 3 főtt tojással, majd enyhén megsózzuk, összekeverjük. 2.5 dl tejfölt összekeverünk 15 dkg majonézzel, csipet sóval, 1 teáskanál citromlével, fehérborssal és 1 kis mustárral fűszerezzük. A tetejét tojással, zöldekkel díszitjük. Legalább 1 órát hűtjük fogyasztás előtt.

Igazi retro sütemény - jó sok féle megnevezéssel. Legalábbis nekem abszolút a 80-as években töltött gyermekkoromhoz kapcsolódik. Ezúttal keresztanyám sütötte meg nekünk, a lakásavató/névnapi "buliján". Nagyon finom volt, a tömény krém és a légies tészta nagyon jól kiegészítik egymást.

A tésztához:

1 csomag szalalkálit feloldunk

1 dl tejben, majd

50 dkg liszthez adjuk és

12,5 dkg vajjal (vagy margarin),

15 dkg cukorral,

1 csomag vaniliás cukoral és

2 tojással tésztát gyúrunk. 4 részre osztjuk és egyenként vékonyra nyújtjuk, majd 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Közben elkészítjük a krémet:

3 csomag csokoládés pudingport megfőzünk

ízlés szerint cukorral és

1 (!) liter tejjel. Beleolvasztunk

15-20 dkg étcsokoládét, majd habosra kevert

37.5 dkg vajhoz (margarin) keverjük (ez őrült mennyiségnek tűnik, de másfél Rama az bizony ennyi. és jó volt...). A lapokat megtöltjük a krémmel és másnap szeleteljük. A tetejét porcukorral meghinthetjük.

Íme a "népnevelő" hatás... Addig-addig győzködtem a férjemet, ill. mutattam példát, hogy a sütőtök nem csak édesen jó - legutóbb a pizzámra kértem belőle fetasajttal - hogy ezúttal ő vetette fel, hogy mi lenne, ha az egyik szeletből valami kenyérre kenhető krémet készítenék. Ám legyen! Az eremény csípős és fűszeres lett, nagyon ízlett neki, én meg ezúttal nem annyira kívántam. Érdekes módon, a krém álltában megédesedett, amikor 48 órával később én ettem meg a maradékot, akkor már sokkal édesebb volt és így már nem volt annyira nyerő. 

A sült tököt villával szétnyomkodtam, tejföllel összekevertem, sóval, borssal, elég sok korianderrel, cayenne borssal ízesítettem. Vöröshagymát aprítottam bele és chilivel szórtam meg. Frissen kifejezetten a fűszeressége dominált, később inkább édesebb lett.

Bár alapvetően kezdek teljesen átállni a tévéről az internetre, legyen szó akár hírekről, akár főzési ötletekről, időnként azért be-be csúszik egy kis TV Paprika, TLC, különösen, hogy a férjemnek ezek jelentik a kedvenceit. És bizony vannak olyan műsorok, amik meghozzák e kedvemet elkészíteni valamit. Így történt ezúttal is. Buddy, a Cake Boss, ezúttal nem tortát süt az egyik műsorában, hanem olasz nagymamája receptjeit főzi meg és engem teljesen elbűvöl, ahogyan ezt teszi. Semmi hókusz-pókusz, mert lássuk be, viszonylag kevéssé valószínű, hogy 50 évvel ezelőtt egy délolasz "mamma" Heston Blumenthal technológiáit használta volna, vagy akár csak Gordon Ramsay kifinomultságával főzött volna. Ilyen szempontból, pl. Jamie Oliver sokkal közelebb áll a szívemhez. De térjünk vissza Buddyhoz és az egyszerű olasz konyhához. Alig néhány hozzávaló, pár perc és máris kész egy finom tészta. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sonka a férjem kifejezett kívánságára került a hozzávalók közé. El természetesen nem rontotta, de enélkül is tökéletes lehet.

50 dkg brokkolit rózsáira szedek, a nagyokat el is vágom, majd sós vízben pár perc alatt megfőzöm. Nagyon fontos, hogy ne főzzük túl, tényleg csak pár perc!

25 dkg tésztát (eredetileg spagettit, de nekem épp kifogyott és egyébként is azt kedvelem a legkevésbé) megfőzök, akár a bokkoli főzőlevében is. Közben egy serpenyőben,

olíva olajon (ezúttal nem kell, hogy kevés legyen, mert ez az egyik fő alapanyag),

felkockázott sonkát pirítottam, majd hozzáadtam

fokhagymát, lapokra vágva, ízlés szerinti mennyiségben (de szintén nem keveset), majd a főzőbízből egyenesen rászedtem a tésztát, belekevertem a brokkolit, alaposan átforgattam, végül

sóval, borssal, parmezánnal ízesítettem. Aki szereti a csípőset, az bátran használjon chilit is. Attól függően, hogy leves után, vagy egytálételként, netán köretként esszük, 2-4 adag lesz belőle.

Ha nem lenne az a szilárd koncepcióm, hogy a bejegyzéseim címéneknek az adott étel nevét adom, akkor most azért tudnék mást is. Avagy "Megkésett Márton-nap kacsával", vagy egyszerűen csak "Slow Food". Sajnálatos módon, noha mindig tervezem a nagy Márton-napi lúdvacsorát (ebédet), eddig még sohasem jött össze. Ezúttal egy hét késéssel sikerült összehoznom és kacsából. De kár lett volna kihagyni. Kezdek belejönni ebbe a lassú hússütéses dologba és meg kell mondjam, nagyon tetszik az eredmény. Bár eredetileg konfitálást terveztem, amihez az kell, hogy a zsiradék teljesen ellepje a húst, ez nálam most nem jött össze, mert kevés volt a kacsazsír itthon. És bár persze sülés közben szépen növekedett azért a zsírszint, a teljes zsír alá kerülés nem következett be. De őszintén szólva az eredmény láttán ez talán nem is hiányzott. Egyszerűen tökéletes lett. A hús omlós, puha, az aszalt gyümölcsöktől zamatos és karamellesen illatos, a bőre megpirult. Úgy tűnik, az utóbbi napokban jó csillagok állása a főzéshez...

Egy kb 2,5-3 kg-os kacsát feldaraboltam (valamiért nem szeretek szárnyast egyben sütni), a hátát és az aprólékot félretettem levesnek, a combokat, szárnyakat és a mellett pedig bedörzsöltem sóval, borsoztam, megszórtam majorannával (előtte a bőrt egy picit bevágtam a húsokon). Egy serpenyőben kacsazsírt hevítettem és a húsdarabokat a bőrös felükkel lefelé kicsit átpirítottam rajta, az egyéb zsíros bőrdarabokkal együtt. Egy akkora jénai edénybe /tepsibe, amekkorába a hús éppen belefér, vegyes aszalt gyümölcsöket szórtam (szilva, sárgabarack, meggy). Ezekre fektettem a húsdarabokat bőrükkel felfelé. Ráöntötem a tepsiből a zsírt, befedtem és 80-90 fokra előmelegített sütőbe tettem, ahol nem is nagyon háborgattam mintegy 4 órán keresztül. Ekkor a húsdarabokat (és a gyömölcsöket) kiszedtem a zsírból és 225 fokon még kb fél órát sütöttem, hogy a bőre szépen megpiruljon. Krumplipürét készítettem hozzá.

Az aprólékból pedig leves lett, szintén nagyon lassan főzve, ahogyan azt egy jó húsleveshez illik.

A mell fele pedig megmaradt estére, ami hidegen is nagyon finom volt, sárgarépa salátával körítve.

Nem, ez még nem a karácsonyi hangulat, nálunk ez sosem volt karácsonyi "tartozék" valahogy. Nem is igen szereti más a családból rajtam kívül. Most egyszerűen csak megkívántam és a maradék kifli adta a lehetőséget hozzá. És azt hiszem, gyakran tényleg így születnek a nagy dolgok. Véletlenül. Nyilván nem én fedeztem fel ezzel a spanyolviaszt, de számomra mindenesetre megdöbbentő felismerést hozott az a tény, hogy a gyakorlatilag kővé száradt kifliből milyen nagyszerű gubát lehet készíteni a csak enyhén szikkadt, esetleg pirítotthoz képest. Belül pudingszerűen krémes lett, kívül ropogósra sült a héja, ehhez most nem kívánkozött öntet, ez számomra így volt tökéletes.

Kb 3 dl tejet meglangyosítottam, elkevertem benne

1 csomag vaniliás cukrot és

1 tojás sárgáját. Felkarikáztam

2 db teljesen száraz kiflit és beáztattam. Közben

vajjal kikentem egy jénai edényt és ebbe tettem át a kiflik felét. Megszórtam

cukrozott darált mákkal, majd még egy réteg következett. A maradék kiflimorzsás, tojásos tejet is ráöntöttem még, majd kb 20 percre forró sütőbe toltam. Szűk 2 adag lett belőle.

Igazi menzakaja. Ahogyan pár nappal ezelőtt magam is megtapasztalhattam egy önkiszolgáló étteremben. Szörnyen felbosszantott a dolog, hogy hogyan lehet, egy gyakorlatilag elronthatatlan ételt így elrontani?! Mekkora érdektelenség, nemtörődömség kell ehhez? Ezen gondolkodtam, miközben kelletlenül kanalaztam az ételt és hamar megfogalmazódott bennem, hogy megfőzöm én is. Rendesen. Hókusz-pókusz nélkül, egyszerűen csak jól. Jelentem, sikerült. Ritkán kapok ilyen egyöntetűen kedvező véleményt a családtól és én is elégedett voltam vele. Egyszerű, őszinte étel, ahogy az első mondatban is írtam: igazi menzakaja....

kb 10 dkg füstölt szalonnát csíkokra vágtam és kiolvasztottam a zsírját. Rádobtam

2 fej hagymát apróra vágva, majd a szintén csíkokra ágott

1 kg sertéshúst is.

Sóztam, borsoztam, picike pirospaprikát szórtam rá. Reszeltem bele

néhány gerezd fokhagymát is, majd

kb 25 dkg szintén felcsíkozott laskagombát is tettem bele (csak azért vettem meg a piacon, mert annyira szép volt...). A ragut hagytam a saját levében párolódni, majd hozzáadtam

kb 0.5 kg zöldborsót is. Mikor minden megpuhult

egy teáskanálnyi liszttel sűrítettem a szaftot és megszórtam bőven

petrezselyemmel. Párolt rizzsel kínáltam. Ez a mennyiség kb 6-8 adagot jelent.

Férjemnek végre volt egy kis szusszanásnyi ideje, ennek örömére aztán gyorsan be is vetette magát a konyhába. És amikor előkerült, csak pislogtunk. Hamburger! Frissen sült házi zsömlében marhahús pogácsákkal. Esküszöm, még most is csorog a nyálam, ha csak rágondolok... És hogy a hamburger egészségtelen lenne? A gyorséttermi talán. De ez biztosan nem. Semmi adalék (na jó, a mustár, ketchup bolti volt...), semmi túlsózás, sovány színhús, zöldségek. Nagyon-nagyon finom volt!

A hamburgerzsömléket (6 db-ot)

kb 60 dkg lisztből készítette,

1 tojással,

némi vajjal és tejföllel,

tejjel és természetesen némi

sóval és cukorral, valamint

2.5 dkg élesztővel.

A húspogácsákhoz a

darált marhahúst sóval, borssal, mustárral, korianderrel, hagymával és fokhagymával ízesítette.

Azt hiszem, kétszer került már elénk nyúlhús, egyszer egy francia étteremben, másodszor egy villányi borászatban és emlékeim szerint mindkét esetben rácsodálkozósan jónak találtuk. Viszont eddig még sohasem találkoztam vele egyetlen boltban sem. Eddig. És ha most már találkoztam vele, akkor vettem is belőle. Rászántam erre is egy estét, hogy utánanézzek a nyúlsütés, -főzés rejtelmeinek. Bíró Lajos instrukciói ragadtak meg az emlékleimben leginkább: ne fűszerezzük és süssük túl. Rendben, megpróbálom. Mondjuk, azt azért nehéz megfogalmazni, hogy mi számít TÚL fűszerezésnek. Szerintem, az általam eddig csirkéhez előszeretettel használt alma-hagyma-rozmaring vagy majoránna trió nem igen számít annak. Ami a túlsütést illeti. Valahol még olyat is olvastam, hogy akár 30 perc is elég. Ami félig igaz is, mert a külső izomrostok valóban elkészülnek ennyi idő alatt, a csont melletti állományok azonban ekkor még elég gusztustalanul néznek ki. Szóval szerintem kb úgy kell a főzési/sütési idővel számolni, mintha csirkecombot készítenénk. Egyébként ízben, állagban is a csirkére emlékeztet, bár inkább talán a mellre, érdekes módon...

4 db nyúlcombot megmostam, szárazra töröltem, majd 

sóval, borssal (többfélével), őrölt rozmariggal fűszereztem. A párolóserpenyőmben

olaj és vaj keverékét hevítettem, majd a combokat kissé átpirítottam rajta. Rászórtam

1 darab almát szeletelve és

2 közepes fej hagymát karikázva és a továbbiakban fedő alatt pároltam. Később rádobtam még egy ágacska kakukkfüvet, ha már ott nézett rám a konyhaablakban. Amikor jól megpuhult, akkor zsírjára sütöttem. Ezen a képen még abban a bizonyos "félkész" állapotban van a hús. Kóstolás után pároltam és sütöttem még rajta. A fiam kifejezetten szerette, nekem is ízlett, a lányom megette, a férjemnek pedig nem maradt estére kóstoló...

Itt a sültebb verzióról a kép. Ez így már igazán finom volt!

A lányom régóta rágta már a fülünket gofrisütőért, míg aztán a születésnapjára kapott is egy nem túl márkás kombi készüléket - mert csak ilyet találtunk akkor, hirtelen felbuzdulásunkban. Az az eszköz azonban sajnos óriási csalódást okozott. Alig melegedett fel, szinte csak párolta a tésztát (ill. a szendvicseket is), nem sütötte. Bozalmas volt... A férjem szörnyen feldühödött rajta, de a nyaralás közbejött, így elfelejtődött a dolog. Míg aztán nemrégiben újra előkerült a téma és mivel volt egyéb beszerezni való is, rendeltünk egy másik gofrisütőt. Végül ezúttal is kombi készülékre esett a választás, de ezúttal maradéktalanul elégedettek vagyunk vele. Kicsit nézelődtem a neten receptet keresve, de szokás szerint meglehetősen vegyes kép fogadott. Így aztán megint összeraktam egy saját változatot, számomra szimpatikusnak tűnő arányokkal. Íme, az eredmény:

Van ám néhány titok, ha az ember kívül ropogós, belül laza szerkezetű gofrit szeretne. Először is, kell bele cukor. Másodszor, jóval sötétebbre kell sütni, mint ahogyan azt először jónak látnánk. Harmadszor, kiszedés után pár percig rácson kell hűlni hagyni, különben bepárásodik és gumisan puha lesz. És negyedszer: ez csak frissen jó, de akkor nagyon!

A tészta tehát a következőképpen alakult:

4 tojás sárgáját fehéredésig kevertem

10 dkg cukorral (ízlés szerint vaniliással is, ill. vanilia kivonattal ízesítve), majd hozzákevertem

3.5 dl tejet is. Közben kimértem

25 dkg lisztet, amit összekevertem

1 csomag sütőporral, majd a tojásos, tejes masszához adtam. Felolvasztottam

15 dkg vajat és azt is a masszához kevertem, végül a habbá vert

4 tojás fehérjét forgattam bele. Azonnal süthető. Az adagolással óvatosan bánjuk, mert a tészta nagyon megdagad és az összezárt lapok között nem olyan sok hely van. Nálam az első két adag sütése kb úgy történt, mint Donáld kacsáé a rajzfilmen: orrán-száján dőlt ki a tészta a sütőből... Szóval a szerkezet felavatása megtörtént, szavam sem lehet majd, ha a gyerek bénázik vele...

Külön krémet, habot nem készítettem hozzá, de ki-ki megtalálta a kedvencét a mogyorókrém, lekvár, porcukor, málnaszörp, tejszínhab alkotta kínálatból. Ebből a mennyiségből étvágytól függően 4-6 adag lesz, de mint már írtam, a maradékkal nem érdemes számolni, mert úgy már nem jó.

Anyósomnál ettem ilyet először és szerelem lett első ízlelésre. Bár én a puliszkáért nem voltam oda gyerekként - anyukám próbálkozott vele néha tejjel leöntve - ez a sós, pikáns változat azonnal levett a lábamról. Most pedig csak annyi történt, hogy rég ettem már, megkívántam és egy magányosan elfogyasztott ebédre megleptem magamat vele. Mert mondanom sem kell, hogy ezt is csak én szeretem igazából, anyósom is inkább csak az én kedvemért készítette valószínűleg... (Vannak azért rendes anyósok is :) ) A szarvaspörkölttel pedig egyenesen mennyei volt. Noha a puliszkafőzési tudományomon van még csiszolnivaló valószínűleg, így elsőre nem lett ez rossz.

0.5 liter sós forró vízbe

10 dkg kukoricadarát szórtam és kevergetés mellett sűrűre főztem, majd hagytam kihűlni. Közben

kb 5 dkg szalonnát felkockáztam, kisütöttem. Zsíros kanállal a puliszkából kisebb darabokat szaggattam ki és a fele mennyiséget egy tálba halmoztam. Rámorzsoltam

12.5 dkg juhtúró felét, tettem rá

pár kanál tejfölt és a szalonnapörcök felét. Ezután a második réteg puliszka, valamint juhtúró, tejföl és szalonna következett. Forró sütőben megsütöttem. Ez az adag kb 2 adag köret, vagy 1.5 adag "egytálétel" lesz.

Nincs vadász a családban, ritkán jutunk vadhúshoz. Nem, mintha ne lehetne manapság már egyes boltokban is hozzájutni, de az azért mégiscsak más. Ráadásul nem is örvend nálunk osztatlan népszerűségnek. Ezúttal azonban nagyon rákívántam, ahogy megláttam a húsos pultban a konyhakész pörköltnek való szarvashúst. Eredetileg gulyásnak szántam (ebből eddig a Vidróczkiban ettük a legjobbat Mátraszentistvánon), de aztán rájöttem, hogy 80 dkg húsból igen tisztességes mennyiségű leves lesz ám, a család viszont elég hiányos lesz a következő napokban. Így aztán maradt a pörkölt. Aki szereti, annak nagyon ízlett, aki nem bírja a vadhúst, annak nem annyira. Hát így megy ez.

2 nagy fej hagymát apróra vágtam és

1 evőkanál sertészsíron üvegesre pirítottam. Dobtam rá

pár szem borókabogyót és szegfűborsot (mozsárban összetörve), majd a

80 dkg szarvashúst. Átpirítottam, majd

sóztam, borsoztam, megszórtam pirospaprikával, majd tettem bele

2 gerezd fokhagymát lereszelve, valamint

paprikát és paradicsomot. Fedő alatt saját levében pároltam, majd fűszereztem még

néhány ágacska friss kakukkfüvet. Mikor már majdnem teljesen megpuhult a hús, akkor öntöttem bele kb

1.5-2 dl vörösbort és így pároltam készre. A fiam kenyérrel, a lányom krumplival, jómagam pedig másnap juhtúrós puliszkával ettem.