Megint egy óriási recept: fogj egy darab májat és süsd meg zsírban! :) De oly sokszor bebizonyosodik, hogy a legegyszerűbb dolgok is nagyon finomak tudnak lenni. Mivel a csirkemájat csak ketten esszük a férjemmel, ezért a fél kilós adagból jutott 20 dkg erre a célra is. De egy-egy házibuli alkalmával mind a fél kilót felhasználnám, mert olyankor is nagy sikere szokott lenni. Lehet tök egyszerűen csinálni és egy kicsit odafigyelősebben is, attól függően, hogy mennyi időnk és kedvünk van éppen hozzá. ( a képen egy kis maradék...)

A májakat megmossuk, leszárítjuk, kettévágjuk, a nem tetsző részeket (erek, zsír, akármi) levágjuk. Idő és kedv esetén itt lehet például fokhagymás tejbe áztatni pár órára, majd újra alaposan leszárítani, de áztatás nélkül is működik a dolog. Sózzuk, borsozzuk (esetleg majoránna, kakukkfű is jöhet), majd közepesen forró kacsa (vagy liba) zsírba tesszük, lehetőleg úgy, hogy ellepje a májakat, de akkor sincs baj, ha nem. Tegyünk rá fedőt, ha félünk a "robbanásoktól", de ha alaposan leszárítottuk és teljesen elmerül a zsírban, akkor nem szokott vészes lenni. Pár perc sütés után kész is van, én ki szoktam venni egyet próbaképpen és kettévágom. Ha még épp egy kicsit rózsaszín, akkor jó, levehetjük a tűzről, mert a maradék hőben teljesen készre fog sülni. A lényeg az, hogy ne süssük túl, mert akkor kiszárad és megkeseredik, de a csirkemájnak nyersnek sem szabad maradnia. Akkor jó, ha még puha az állaga és édeskés az íze. Hagyjuk kihűlni, megdermedni, aztán friss puha kenyérre kenjük a zsírt, szeleteljük a májat, együnk hozzá lilahagymát, igyunk egy kis rozét! Ajajaj... :)

Nagyon ritkán készítek rántott dolgokat itthon. Egyrészt azért, mert bármekkora is a páraelszívó teljesítménye, mégsem lehet megúszni szagok nélkül. Másrészt, már 4 főre is nehéz olyan frissen felszolgálni, hogy az igazán jó legyen. A kalóriatartalmáról pedig jobb, ha nem is beszélünk. De néha azért elcsábulok. Mint például most, a csirkemájjal. Különösen, mert ezt most csak két főre készítettem és ennyi azért tényleg gyorsan meg van. De a kalandot így sem úsztam meg. Már a lisztben voltak a májak, amikor szembesültem a ténnyel, hogy egyetlen szem zsemlemorzsa sincs itthon... Szárazkenyér és kukoricapehely szerencsére akadt, úgyhogy a rántott májas projekt megmenekült, sőt, a kukoricapehelynek köszönhetően extrán ropogós lett. Krumplipürével, céklával hihetetlenül jól eső ebéd lett belőle.

A májakat megmosom, leszárítom, kettévágom, a "csúnya" dolgokat levágom. Sózom, borsozom, lisztbe, tojásba, morzsába forgatom és bő olajban kisütöm. Igény szerint a máj panírozás előtt fokhagymás tejbe áztatható. A panírnak a jelek szerint jót tesz egy kis kukoricapehely. Harmadik jótanácsként pedig ne süssük túl!

A hetet síeléssel töltöttük Donovalyban, így az ebédeinket a síbüfékben költöttük el. A gyerekek a szokásos rántott sajtozás mellett maradtak, egy-egy hotdoggal, sült kolbásszal kiegészítve, mi a férjemmel pedig többnyire leveseztünk: káposztaleves, bableves, húsleves és az idei szezon sztárja, a fokhagyma leves. Ez utóbbi reprodukálására erősen készülök! Részemről persze kihagyhatatlan volt a gőzgombóc is (szilvalekvárral töltve, olvasztott vajjal, vagy vanília sodóval leöntve, mákkal megszórva) és ezúttal a gyerekeket is sikerült rávenni, hogy megkóstolják. És mivel ízlett, ez is az elkészítendők listájára került.

Esténként a férjem vállalta a főzőcskézést. Készült tepsis hús, miközben egy jót társasoztunk, az esti síelésból pizzával várt minket, főzött paprikás csirkét és sült csirkecomb is. Utolsó este aztán a szokásos éttermi vacsorára került sor a "Kolibában". A gyerekek serpenyőben tálalt, gombás szószos szűzpecsenyét választottak, míg mi ezúttal a bryndzától elszakadva káposztás ételeket rendeltünk. Egyikünké sem volt túl jó választás. A férjem egyszerű, nyers savanyúkáposztával összekevert "sztrapacskát" kapott, én pedig füstölt hússal töltött "raviolikat" párolt savanyú káposztával és persze mindkettőnkén volt bőségesen szalonnapörc. Akár jók is lehettek volna, de nem voltak azok...

Vasárnap aztán a fiam névnapi ebédje a következő képpen alakult:

pogácsa anyósomtól

gombaleves tőlem

töltött káposzta a férjemtől (recept később)

mézes krémes anyukámtól

vaníliás kiflik keresztanyámtól

Amilyen nyughatatlan kalandvágyóak vagyunk, ha a nyári nyaralásról van szó, olyan kényelmesek és konzervatívak, ha a síelésről. Idén immár 10. alkalommal "teleltünk" Donovalyban. Emlékszem, annak idején úgy találtunk ide, hogy magyar nyelvű síoktatást kerestünk, elsősorben a gyerkeknek. Aztán jó pár évig elég is volt az, amit Donovaly kínálni tudott. Két kisgyerekkel, egy nem túl sportos férjjel az ott rendelkezésre álló pályarendszer teljes mértékben kielégítette az igényeinket. Fontos szempont volt az is, hogy 4-5 óra alatt oda lehetett érni, ráadásul az infrastruktúra is rengeteget fejlődött az elmúlt években. Aztán, bár az utóbbi pár évben rendre felmerült, hogy mégiscsak körül kellene nézni valahol máshol is, mindig találtunk érveket a maradásra... Többek közt például azt, hogy pár éve a Donovalyban vásárolt bérlet más pályákra is érvényes, így jártunk már Velka Racan, a Csorba-tónál, idén pedig Ruzemberokban.

Lássuk az előnyöket: első sorban az árak. Akárhogyan próbálnak minket győzködni, eddig még nem sikerült olyan variációt kiszámolnunk, hogy Szlovákia drágább lenne összességében, mit Ausztria... (síbérlet, szállás, étkezés, szórakozás). Közel van. Gyerekbarát környezet (ami minket mondjuk egyre kevésbé érint). Korrekt pályák, infrastruktúra és akár magyarul is el lehet boldogulni.

A hátrány egyértelműen a pályák számában és "érdekességében" határozható meg.

Néhány fénykép emlékül, kedvcsinálóul:

2012. január 30-február 5.

Hétfő:

maradékok

délután: diós-aszaltgyümölcsös muffin a lányomtól

Kedd:

maradékok

Szerda:

rakott kel

Csütörtök:

sült hurka, kolbász, krumplipüré, párolt lila káposzta

Péntek:

zellerkrémleves

bolognai spagetti

délután: sajtos kekszek leveles tésztából

este: joghurtos csirkemell, fűszeres tarja szeletek,

sült sárgarépa és hagyma, sültkrumpli

krémes (porból)

szombat:

maradék leves

kínai csirke, párolt rizs

vasárnap: Meki valahol útközben...

A krémes készítés során a fél kilós csomagból kimaradt 25 dkg leveles tészta. Egy darabig tanácstalanul forgattam, eredetileg nem terveztem vele semmit. Aztán arra gondoltam, pár perc alatt összehozható ebből valami sós csemege is az édesség mellé. A gondolatot tett követte, villámgyorsan ment a dolog és hatalmas sikert aratott.

A leveles tésztát vékonyra nyújtottam,

tejföllel megkentem,

megsóztam, majd

reszelt sajttal megszórtam. Kis négyzetekre vágtam és 200 fokos sütőben pár perc alatt megsütöttem.

Szégyen szemre... De annyira kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg működik-e a dolog, porból krémest készíteni! Már jó pár hete megvettem, de végül most adódott alkalom. Mindenben a használati utasítás szerint jártam el és meglepően jó lett a végeredmény. Szép is, finom is. A fiam kicsit pudingosnak tartotta a krémet, a cukrászdai tényleg habosabb állagú, de kb. ennyit lehetett vele kötekedni. No meg az E betűk persze, de néha talán belefér ennyi...

25 dkg leveles tésztából 2 db 20x30-as lapot nyújtottam, villával megszúrkáltam és 200 fokos sütőben pár perc alatt megsütöttem. A lapok sülés közben kicsit összementek, így az eredetileg használni szándékozot tepsi nem jöhetett szóba. Egyébként sem tudom, abból hogyan varázsoltam volna ki a sütiket... Szerencsére találtam egy pont megfelelő méretű dobozt, aminek a tetejét levágtam, alufóliával kibéleltem, ebbe tettem az egyik tésztalapot.

1 csomag krémes krémport

8.5 dl tejjel 1 perc alatt habosra kevertem (a használati utasítás szerint 8-9 dl-t használhatunk, ha több a tej, krémesebb lesz) és a tésztalapra halmoztam. A másik tésztalapot 12 kockára vágtam, így helyeztem el őket a krém tetején. Minimum 1 órára hűtőbe kell tenni, utána szeletelhető. Én úgy csináltam, hogy a doboz oldalait levágtam, így egyszerűen ment a dolog. Ha lesz legközelebb, akkor kisebb lapokat sütnék, hogy még magasabb legyen krém.

Avagy nem esik messze az alma a fájától... A lányom teljesen rákattant a sütögetésre, majd minden héten nekilát valaminek a barátnőjével. Örülök neki és jó látni ahogyan egyre magabiztosabb és ügyesebb lesz a konyhában. Sőt, már ő is el mer szakadni a recepttől, a mazsolat simán kicserélte/kipótolta egyéb aszalt gyümölcsökre, vörös áfonyára, sárgabarackra. Nagyon finom muffin lett, tökéletes állagú és ízletes. A lányom szerint ehhez a következő dolgok szükségeltettek még a hozzávalókon kívül: tojással való zsonglőrködés sütés előtt, ill. a sülő süteményhez való beszélgetés... Lehet, hogy érdemes lenne ezeket a trükköket nekem is bevetnem?

20 dkg lisztet összekeverünk

1 teáskanál sütőporral és

1 teáskanál fahéjjal,

15 dkg darált/aprított diót pedig 

15 dkg mazsolával ill. tetszőleges egyéb aszalt gyümölccsel. Tetszés szerint

egy kis csoki is darabolható bele.

2 tojást habosra keverünk

20 dkg cukorral, hozzáadjuk a

1.5 dl olajat és

1,5 dl tejszínt. Ezután az összes hozzávalót összevegyítjük és muffinformákba töltjük. 180 fokos sütőben kb 25 percig sütjük.

2012. január 22-30.

Hétfő:

maradékok a családnak, nekem léböjt, ezúttal nem saját elhatározásból...

Kedd:

csirkemell körözöttben pácolva, rizs

Szerda:

ki hol mit ill. maradék

este: Waldorf saláta

Csütörtök:

felnőttek ki hol mit, gyerekek sörös marharagú  , knédlivel

Péntek:

családnak maradék, nekem svédasztalos ebéd egy továbbképzés kapcsán (pl. zöldséges lasagne, sörös, aszalt szivás csirkemell, almán sült mézes csirkecomb)

Szombat:

gulyásleves

túrógombóc

délután: csokis, zabpelyhes keksz 

Vasárnap:

húsleves kacsaaprólékból

sült kacsa, párolt lila káposzta, krumplipüré (ill. almás, hagymás csirkecombok a kacsáért nem rajongóknak)

csokis, mascarponés gesztenyekrém

este: húskrém a maradék kacsahúsból és némi májból , kacsatepertő, kacsazsír

A múlt heti menü beírásakor jöttem rá, hogy ez a saláta "eredetiben" még nem szerepel a blogon, csak egy variácó. Ennél az ételnél is sokféle elkészítési lehetőség van, annak ellenére, hogy igazából csak pár hozzávalóból áll. Alma és zeller (akár sima, akár szárzeller), majonézes öntet és dió. És ahogy az lenni szokott, az ilyen ételek nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik. Mindössze az összetevők ízharmóniáján alapul, egyébként pedig semmi faxni.

25 dkg zellert feldarabolunk (ha gumós zellert használunk, akkor gyufaszálra, szérzeller esetében kb 1 centis darabokra), majd

25 dkg almát is (ha friss ropogós a héja, akár maradhat is). Meglocsoljuk

citromlével, majd összekeverjük

sóval,borssal ízesített

5 dkg majonézzel és

10 dkg tejföllel. Tetjét szórjuk meg darabolt

dióval (ezt akár meg is piríthatjuk előtte egy kicsit).

Avagy, ha már unod a gesztenyepürét, csavarj egyet rajta! Nálam a kényszer szülte az ötletet. Egyrészt hosszan foglalt volt a sütő, tehát valami sütés nélküli desszertet kellett kitalálnom, másrészt, mint azt már korábban írtam, a házi készítésű gesztenyemasszám nem nyerte el különösebben a tetszésünket. Túlságosan naturális lett, semmi mű íz... :P Így aztán csinálni akartam belőle valamit, amihez tovább lehet ízesíteni. Került bele egy kis rum aroma (ettől máris közelített az íze a boltihoz), valamint egy kis csokoládé és mascarpone és máris egy szuper kis krém lett belőle.

25 dkg gesztenyemasszát kikeverünk

5 dkg olvasztott csokoládéval és

12.5 dkg mascarponéval, ez lesz az alsókrém. A felsőhöz pedig

2 dl tejszínt habbá verünk

2 csomag vaníliás cukorral, majd hozzákeverjük a maradék

12.5 dkg mascarponét. Tetejére még egy kis

reszelt csokoládé és már kész is.

Rendszeres olvasóim már bizonyára megállapították, hogy nagyon szeretem almával és hagymával együtt sütni a húsokat. Fokhagymával és majorannával kiegészítve szerintem egy nagyon kellemes ízvilágot képviselnek, ami elsősorban szárnyasokhoz passzol kitűnően. Ezúttal kacsa lett ez a szárnyas és nagyszerűren működik ezzel is.

Egy kb 2 kilós pecsenye kacsát (8 főre én most kettőt...) mostam, daraboltam, leszárítottam. A húsdarabok mindkét oldalát ízesítettem

sóval, borssal, majorannával. A tepsi rácsára

almát, hagymát, fokhagymát daraboltam, erre fektettem a húsokat bőrükkel felfelé. Alufóliával lefedtem és 200 fokos sütőbe tettem, de rögtön le is vettem a hőfokot 125 fokra. Így sütöttem kb, 2.5 órán át, majd a fóliát levéve 225 fokon még félórát, hogy a bőr szépen megpiruljon. Itt jegyezném meg magamnak, hogy legközelebb ezt a rácsos dolgot jobb kihagyni, hadd süljenek csak azok a húsok a saját levükben, zsírjukban, úgy finomabb lesz (volt pl. a múltkor). Így is jó volt persze, de iszonyat maximalista bírok lenni a saját főztömmel... Krumplipürével, párolt lila káposztával ettük.

Az aprólékból egyébként megint leves készült, a megmaradt főtt húsból húskrém,  a "leeső" hájdarabokat pedig kisütöttem tepertőnek. Lett kétféle zsír is, részben a tepertő, részben a hússütés nyomán, egyik jobb, mint a másik.

A recept Stalh Judittól van, a Büntetlen örömök című könyvéből. Mint a legtöbb recept tőle, működik ez is, csak azt nem értem, mit keres ez egy "fogyókúrás" könyvben... Jó néhány évvel ezelőtt megsütöttem már és emlékszem, hogy jó volt, csak a gyerekeknek sok volt benne a kakaó, így annak mennyiségét most feleztem. Arra viszont nem emlékeztem, hogy túl édes lett volna, így a cukormennyiséghez nem nyúltam, de talán jobb lett volna, mert ez így túl geil. Legalábbis nekem. A gyerekek persze eszik, őket ez a legkevésbé sem zavarja, még jó, hogy rögtön két adagot sütöttem. (A recept végén pedig található egy kis árkalkuláció, csak úgy, mert kíváncsiságból utánaszámoltam egy kicsit.)

15 dkg zabpelyhet egy száraz serpenyőben kicsit meg pirítottam, illatosítottam (enélkül is működik persze a dolog, de éppen ráértem), majd a felét ledaráltam (ez amúgy a legolcsóbb módja a zabpehely liszt előállításának). Hozzájuk szitáltam

15 dkg lisztet

2.5 dkg kakaóport (ennek 5 dkg-nak kellene lennie az eredeti recept arányai szerint),

1 mokkáskanál szódabikarbónát, valamint

10 dkg csokoládét apróra vagdosva (eredetileg étcsokit, nálam most tej került bele) és elkevertem a száraz hozzávalókat. Ezután

20 dkg puha vajat kikevertem

30 dkg cukorral (sajnos a nádcukrom éppen elfogyott, pedig az kellene pedig bele, a mennyiséget viszont legközelebb csökkenteni fogom), majd

2 tojással is. Ebbe a krémbe aztán egy fakanállal belekevertem a száraz hozzávalókat is, majd jól tesszük, ha kis időre hidegre tesszük. Én nem tettem, elég izé is volt a helyzet... A tésztából diónyi gombócokat (kb 2.5 dkg-os adagok) formázunk (lehetnek akár kicsit kisebbek is), majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket, jókora távolságra. A gombócokat ugyanis fél centi vastagságúra el kell lapítani (én egy lapos aljú üvegpoharat használtam lisztbe mártogatva) és sülés közben még tovább lapulnak. 200 fokos sütőben 8, max. 9 percig sütjük, pár percig hagyjuk még a tepsiben, csak utána tegyük őket rácsra a további hűléshez.

Nekem 39 darab lett belőle, darabonként kb 2.2 dkg-osak, összesen tehát kb. 85 dkg. Kitűnő édes keksz, E betűk nélkül. A zabpehely igen egészséges, a kakaó és az étcsoki is inkább kedvező élettani hatásokkal rendelkezik, cukor és zsiradék viszont elég sok van benne. Ezt a mennyiséget kb. 800-900 forintért lehet megvenni és kb. ugyanennyibe került megsütni is. Az is igaz viszont, hogy a készen kapható kekszekben nincs valódi csokoládé és jó minőségű kakaó, hogy a vajról már ne is beszéljünk... Szóval, itthon kiváló minőségű kekszet készíthetünk a a bolti gagyi árából.

A múltkori knédlinek megmaradt a fele - merthogy az adag 6 fős, mi pedig csak hárman ettük. Úgyhogy a felét lefagyasztottam, hogy majd milyen jól jön valamikor. Ez a valamikor aztán alig egy hét múlva következett el... Ez a hét sem a szokásos módon telik, elég nagy az össze-visszaság. A lényeg, hogy előző nap kellett főznöm a gyerekeknek valami jól melegíthető ebédet, tehát praktikusan valami pörköltet, ragut. Így jött képbe a knédli, mint köret (amivel így már nem kellett bajlódnom...), amihez megint csak a csehes/szlovákos emlékek kúsztak be, ezúttal barnasörös marharagu képében. Bár máskor kifejezetten keresem a csontos marhalábszárat (osso bucohoz), most csak jobb híján vettem meg, de aztán nagyon nem bántam meg. Nagyon jó ez a hús az efféle ragukhoz és van annak előnye, ha az ember egyedül főz otthon. Például egyedül eheti meg a velőt, friss zsömlével tunkolva közben a szaftot... (szóval, tutira rendbe jött a gyomrom, mert túléltem :) ) Hamarosan ismétlés várható, mert ki kell cserélnem ezt a béna képet :D

1,5 kg csontos marhalábszárat (vagy 1 kg színhúst)

sóztam, borsoztam, liszttel megszórtam, majd

olaj és vaj keverékén kérget sütöttem rá. Közben elkezdtem hámozni, szeletelni és hozzádobálni a zöldségeket is, először

1 fej hagymát, aztán

sárgarépát, petrezselymet (összesen kb 25 dkg),

fél adag szárzellert (szintén kb 25 dkg). Ekkor öntöttem fel

0.5 dl barna sörrel, majd fűszereztem

fokhagymával, friss kakukkfűvel, pár levélke rozmaringgal (nem elárulni ám!), babérlevéllel, szegfűborssal. Aztán csendes tűzön békésen rotyogtattai néhány órán át, míg a hús vajpuha nem lett és közben sűrű, ízes szaft nem keletkezett. (a sütőbe is be lehet dugni persze, de nekem most így volt kedvem) Amikor kész, lehet enni csak így egyszerűen, kenyérrel tunkolva a levet és hozzá enni a húst és a zöldségeket. De ha finnyás gyerekeknek készítjük knédlihez, akkor a húst vegyük ki, a mártást szűrjük és kissé passzírozzuk át, hús vissza és így tálaljuk. Mindkét változatot kipróbáltam, mindkettő isteni!

2012. január 16-21.

Hétfő:

maradékok

este:húskrém a marhahúslevés maradék főtt húsából

Kedd:

gombás tortellini

este:almás kínai kel saláta

Szerda:

gyerekek mamánál, férj maradék, nekem léböjt...

Csütörtök:

csehes/szlovákos malackaraj  knédlivel

Péntek:

kínai kel leves csirkehússal

vargabéles

Szombat:

bableves

túrós csusza

Vasárnap:

ebéd anyósoméknál: tyúkhúsleves, tepsis krumpli és hús, csokipuding piskótával

Néha igazán vicces, így utólag, végig gondolni, hogy hogyan is alakul ki a napi menü... A pénteki speciel még előző vasárnap kezdődött, amikor is kissé elméreteztem a húsleveshez való tészta mennyiségét. Jó sok maradt, gondoltam, ebből vargabéles lesz, akárki meglássa. Aztán teltek a napok, csak nem jött rá ki a lépés, pedig már azt is kitaláltam, hogy a kínai kelből nem a szokásos zöldségleves lesz, hanem hússal turbózom (lásd előző poszt). Aztán, mire elővettem a maradék tésztát, már jobbnak láttam, ha nem használom fel... Szóval frisset főztem, ennyit a maradékhasznosításról... Ja, és hogy miért Varga ez a béles? Na, ezt nem tudni pontosan, de azt igen, hogy Erdélyből származik és és nem csak rétestésztába, hanem akár omlósba is lehet bélelni a túrós tölteléket.

10 dkg cérnametéltet enyhés sós vízben kifőztem.

3 réteslapot (40x40-es méret)

olvasztot vajjal megkentem, kettőt egy 20x30-as tepsibe illesztettem, úgy, hogy oldala is legyen. A kifőtt tésztát össszekevertem

25 dkg túróval,

10 dkg cukorral (részben vaníliással),

kb 3-4 dkg puha vajjal,

2 tojás sárgájával,

reszelt citromhéjjal,

1 nagy marék mazsolával, végül óvatosan a

2 tojás kemény habbá vert fehérjével is. A maszát a réteslapra halmoztam, a lelógó széleket ráhajtottam és a még kimaradt egyet is a tetejére tettem. Olvasztott vajjal megkentem, majd forró sütőben megsütöttem. Finom! (A fiamnak legközelebb mazsola nélkül készítendő...) A maradék 3 réteslapból pedig turbó gyors almásrétes lett.

Na, ez most nem jött be. Mármint a családnak, nekem nagyon is, egy hétig fogom enni a maradékot... Néha tényleg nem értem, mi történik itt. Ezt a citromos kínai kel levest hús nélkül évek óta főzöm, a férjem nagyon szerette és egy turmixolás után a gyerekek is hajlandóak voltak enni belőle. Most pedig, hogy még húst is tettem bele, nem kellett nekik. Mondjuk inkább a rozmaringgal volt bajuk, de hát eddig is tettem bele, szerintem most sem többet, mint eddig. Vagy ki tudja... Szóval, óvatosan a rozmaringgal, pedig az a kis husi igazán jótt tett a levesnek, így jóval tartalmasabb lett, ezután már csak egy kis édesség járt...

60 dkg kifilézett, lebőrözött csirkecombot (ilyet kaptam éppen, de lehet akármilyen rész is) fel tettem főni, majd a hab leszedése után

sóztam, borsoztam, dobtam bele 

pár rozmaring levélkét, 1 fej hagymát, 1 gerezd fokhagymát, majd lasanként beletettem a zöldségeket:

kb 35 dkg sárgarépát, petrezselymet, brokkolit (a rózsákat csak a legvégén), valamint

kb 25 dkg kínai kelt.

2 dl tejfölt kikevertem

1 evőkanál tejföllel, ezzel habartam be a levest, majd

citromlével savanyítottam. Kellemes, pikáns leves, így hússal pedig tartalmas is.

Igazság szerint a 3 nagy szelet bőrös malackarajről elsőre a csehes/szlovákos bő szaftos sertés sült ugrott be. Csak aztán azon morfondíroztam, hogy hogyan fogom ezt knédli nélkül eladni a családnak, mert hogy én olyat nem tudok. Vajon tényleg nem? Miért is ne próbálhatnám meg? Némi tétovázás után bepötyögtem a google-ba és nem tűnt ördöngősségnek az elkészítés. Kiválasztottam a legegyszerűbb variációt (Szemirámisznál), aztán hajrá. Izgultam ám piszkosul, hogy mi lesz belőle, de hál' istennek az aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. Nem lett tökéletes, de első próbálkozásra abszolút elfogadhatónak minősítettem és a család sem reklamált hangosan. Szóval felveszem a repertoárba és a gyakorlattal nyilván még tökéletesedik a dolog.

0.5 kg réteslisztet tálba szitáltam, a közepébe mélyedést készítettem, amibe

0.5 dl langyos vizet öntöttem. Ebbe tettem

1 nagy csipet cukrot és

2.5 dkg friss élesztőt. Amikor felfutott, öntöttem még hozzá

2 dl vizet, beleütöttem

1 egész tojást, majd

megsóztam, 2 nagy csipettel. A tésztát összegyúrtam, dagasztottam, kalácsszerű volt az állaga, az elején lágyabb, de a dagasztás hatására szépen összeállt (Ha végképp nem megy, akkor egy kis liszt segít.) 45 perc kelesztés után kissé átgyúrtam, 2 cipót formáztam és még 20 percig állni hagytam. Közben egy nagy lábasba belehelyeztem a pároló betétet (pár száz forintért a legtöbb konyhafelszerelést is áruló boltban kapható), kevés vizet öntöttem alá és felforraltam. A fém betétet kissé beolajoztam, a bucikkal együtt. Eredetileg csak az egyiket akartam egyszerre elkészíteni, de végül mindkettő belefért. Talán ezt kell legközelebb másképp csinálni, kisebb, laposabb darabokat formázni, hogy jobban átjárja a gőz, mert az enyém egy picit száraz lett. Ami viszont teljesen megszűnt akkor, amikor már szeletelve, ugyanígy vízgőz felett melegítettem fel. Nekem ez a mennyiség 30 perc alatt készült el, fontos, hogy közben ne vegyük le a fedőt a fazékról, hogy bent maradjon a gőz.

2012. január 9-15.

Hétfő:

maradék paprikás csirke

citromos szelet

este: avokádó krém

Kedd:

sárgarépakrémleves

egybensült szűzpecsenye pirított krumplival

este: saláta szűzpecsenyével

Szerda:

sárgarépakrémleves maradéka

borjúpörkölt tarhonyával

Csütörtök:

maradék borjúpörkölt tarhonyával

Péntek:

zacskós grízgombóc leves (ejnye, nahát!)

vajban sült tőkehal morzsás bundában (a lazac mintájára), vajbab salátával

délután:amerikai fánk

Szombat:

hagymakrémleves

sült hurka, kolbász, krumplipürével,párolt lila káposztával

Vasárnap:

sajtos rúd

marhahúsleves

vadasan pácolt egyben sült bélszín, francia rakott krumplival

Sacher torta

Mint tudjuk, igazi Sacher tortát persze csakis Bécsben a Sacherben... És mint minden titkos recept esetében, így ebben az esetben is a legkülönfélébb változatok keringenek a neten, szakácskönyvekben, családi kockásfüzetekben. Mi kb. 25 évvel ezelőtt találkoztunk az első recepttel egy még német nyelvű Burdában. És bár a kép csábító volt, némely hozzávalót nem nagyon tudtunk értelmezni (és még most sem...), így aztán évekkel később egy másik recept lett a mi családi Sacherünk. A hozzá készült különleges tejszínhabot azonban az a bizonyos Burda-beli recept ihlette.

13 dkg étcsokoládét megolvasztunk, kissé hűlni hagyjuk. Közben

13 dkg puha vajat habosra keverünk

10 dkg cukorral, hozzá adjuk a csokoládét majd

6 tojás sárgáját,

13 dkg lisztet, (ha biztosra akarunk menni, lehet hozzá adni 1 teáskanál sütőport is), majd

6 tojásfehérjét, amit

5 dkg cukorral kemény habbá vertünk, óvatosan beleforgatjuk a tésztába. Nekem 23 cm átmérőjű tortaformám van, ebben szoktam készíteni, de valószínűleg jobb lenne valamivel kisebb ehhez a mennyiséghez, hogy a tészta magasabb legyen. 180 fokos sütőben sütjük 15 percig, majd 150 fokra mérsékeljük a hőt és további kb 45 percig. A tésztának meg kell sülnie, nem maradhat ragacsos, de persze túlszárítani sem szabad... Ha kihűlt, a "púpját" levágjuk (mindig van rá jelentkező, aki megegye...), kettévágjuk és bőven megkenjük

sárgabarack lekvárral. Anyukám aszalt sárgabarackot is szokott bele darabolni, úgy is nagyon jó. A tetejét is megkenem lekvárral, bár ezt már vékonyabban, majd az egész tortát bevonom csokival (kb 15 dkg kell hozzá). A tetjét aszalt sárgabarackkal szoktam díszíteni. A különleges tejszínhab a következőképpen készült:

2 dl tejszínt keményre vertem

1 csomag bourbon vaniliás cukorral, majd apróra vágott

aszalt sárgabarackot kevertem bele, ami előzőleg jóféle barackpálinka "ágyasa" volt. Ez már megosztó volt a tortát illetőleg, volt aki magában ette, volt aki sima habbal, de voltunk ketten, akik szerint ez így volt tökéletes...

A férjem születésnapjára készült. Úgy tűnik, kezdek igazán belejönni a bélszín sütésébe, mostanában már mindig jól sikerül. A pácoláson szoktam jobbára módosítani, ezúttal vadasra hangoltam, a mártáshoz használt alkohol pedig vörösbor lett. A karakteres ízvilághoz pedig ezúttal francia rakott krumplit választottam köretnek, aminek a krémessége, lágysága kitűnő kontrasztot alkotott a hússal.

1 nagy, 1.5 kg os bélszínt 3 darabra vágtam (kb fél kilós darabokra, mert így könnyebb kezelni, edényt találni neki), majd a

worchestershire szósszal való megöntözés után készen kapható vadpáccal dörzsöltem be (mozsárban kicsit összetörtem előtte). Sütés előtt pár órával kivettem a hűtőből, majd

olaj és vaj keverékén a külsejét átpirítottam, majd kb fél órára sütőbe (200 fok) tettem. Minden hússzelet alá egy-egy rozmaring ágat is tettem (ezt mondjuk a fiam helytelenítette...). A húst 15 percet pihentettem, ezután szeleteltem fél és kínáltam a következő mártással:

a pác maradékát a sütéshez használt serpenyőbe kapartam és hozzá öntöttem a sütés és állás során kifolyt húslét is. Vörösborral együtt forraltam pár percet, majd a szokásos módon némi tejszínnel és vajjal dúsítottam, végül leszűrtem.

Valamelyik nap Stahl Judit egyik szakácskönyvét lapozgattam, akkor akadt meg a szemem a vajbab salátán, amit ő tonhallal készített. Nagyon megtetszett, el is akartam klészíteni, de aztán a halat csak kihagytam belőle a kapribogyóval egyetemben (mert hogy hal mellé készült köretnek), tettem bele viszont bőven petrezselymet. Így is nagyon finom lett, nagyrészt talán annak köszönhetően, hogy ez az adag bab még anyósoméktól  származik és igen jó pillanatban lett leszedve és úgy tűnik, az én blansírozásom is jól sikerült. De persze bátran kipróbálható boltban kapható babbal is.

50 dkg fagyasztott babot forrásban lévő sós vízbe teszem és 5-6 percig főzőm, majd még melegen összekeverem a következő öntettel:

majonézt hígitok

tejföllel, ízesítem

pár csepp citromlével,

reszelt fokhagymával,

sóval, borssal és jó sok

aprított petrezselyemmel.

A sütemény elkészítéséhez szükséges formákat még jó pár évvel ezelőtt kaptam anyósomtól. Akkoriban többször is használtam, rendszeresen sütöttem vele óvodai bulikra és mindig nagy sikert arattam vele. Azt viszont nem tudom, ennyi idő elteltével hogy jutott eszébe a lányomnak, hogy ilyet szeretne. Mindenestre előhalásztuk a formákat, a hozzátartozó receptekkel együtt és nekiláttunk. És hittünk a leírásnak, miszerint a megadott egy adagnyi mennyiség két tepsire elegendő. Hát nem. Ehhez bizony 3 vagy 4 kellett volna, mert annyira sok lett bele a tészta, hogy az a formákkal mit sem törődve folyt erre-arra és magasodott kúposra... A lányom azért néhányat kidíszítgetett, megtöltött, végül is finomak lettek, annak ellenére, hogy a kinézetük inkább lett muffinszerű, mint fánkos.

A hozzávalókat jó amerikai szokás szerint minden  hókusz-pókusz nélkül egyszerűen összekeverjük, a fánk formákba töltjük, de tényleg csak félig töltsük meg, mert ha kidagadnak (mint jelen esetben), akkor nem csak a szép lyukas formájukat veszítik el, de a kiszedésük sem lesz egyszerű. Tehát a tészta:

30 dkg liszt (2 cup),

1 csomag sütőpor (2 tablespoon)

egy nagy csipet só (1/2 teaspoon)

20 dkg cukor (1 cup)

2.5 dl tej (1 cup)

5 ml vanília kivonat (1 teaspoon)

15 ml olaj (1 tablespoon)

2 tojás.

A töltelék lehet lekvár, vagy puding, a máz pedig akár készen kapható cukormáz, ennek híján étkezési keményítővel kevert porcukor pici vízzel, esetleg szörppel keverve.

Ebből a kiváló minőségű borjú rostályosból eredetileg valami különleges dolgot akartam főzni, de aztán "csak" ez jött össze. Csak egy pörkölt. Másrészt viszont nagyon finom lett. Igaz, ezt sajnos nem mindenki értékelhette teljes valójában, mert ezúttal egy "gyomros" vírus csapott le a családra. Így aztán volt aki frissen ebédelte, volt aki vacsorára és volt aki csak másnap... De nem is ez a lényeg. Hamár csak a pörköltig jutottam, akkor akartam bele tenni egy kis pikantériát, amit ezúttal a fűszerezéssel értem el. Egy kis ez, egy kis az, de tényleg csak annyi, hogy az ember érezze, hogy ez valami különleges, de ne tudjon rájönni, mit is érez benne.

2 nagy fej hagymát üvegesre pároltam

1 kanál mangalica zsíron, majd rádobtam

1 kg borjú rostélyost felkockázva. Ízesítettem

sóval,

2 gerezd reszelt fokhagymával,

pirospaprikával,

paradicsommal (1 darabot vettem ki a hámozott paradicsom konzervből),

fél fris paprikával. És amitől más lett, mint a többi:

szegfűbors, borókabogyó, babérlevél és egy iciri-piciri fahéjdarabka mozsárban összetörve és óvatosan adagolva. 1.5-2 óra csendes főzés után nyilvánítottam késznek. A szaftos színhús tökéletesre főtt, a rostélyossal együtt járó néhány komolyabb zsírréteg az nem, de ezzel senki nem is foglalkozott, az íze bekerült oda, ahová kellett...

A szűzpecsenye nagy családi kedvenc. Ami persze nem nagy csoda, mert ha éppen nem a zsírban cuppogás élményét keresi az ember (lásd pl csülök), akkor bizony ez a sertés legjobb része, akárcsak a marhánál a bélszín. Ennek megfelelően persze nem is olcsó, bár mióta 900 a köröm, azóta 1500-1700-ért venni a szűzpecsenyét minden, csak nem drága... Nagyon sokszor készítjük, akár egyben sütve, akár szeletelve, csodálkozva konstatáltam, hogy még ez sincs fenn a blogon. Talán azért, mert annyira egyszerű, hogy eszembe sem jutott ezzel büszkélkedni. Pedig lehet, hogy kellene, mert mert még mindig vannak olyan éttermek, ahol botrányosan készítik. (Na jó, elárulom. A férjem cége a Robinsonban karácsonyi partizott és a férjem értékelése szerint az ott feltálalt szűzpecsenyét ő itthon a család előtt is nagyon szégyellné...) Pedig tényleg nem nagy kaland, csak egy kis odafigyelés kell. Ha pedig ez megvan, akkor zseniálisan finom!

1 szűzpecsenyét (kb 50 dkg) lehártyázunk, én ketté is soktam vágni, mert úgy könnyebben kezelhető. Néhány órára tetszés szerint pácoljuk, én ezúttal

worchestershire szószt használtam, de lehet mustárban, ízlés szerint fűszernövényekben, vegyes durvára tört borsban. A pác után átdörszöljük sóval, esetleg fűszerezzük még, én most egy kis mozsárban porrá tört vad pácot használtam. Egy akkora serpenyőben, amibe a hús éppen, de kényelmesen belefér, olaj és vaj keverékét hevítjük, majd ebben a húsdarabokat átforgatjuk, hogy a rostok körben mindenütt bezáródjanak. Ezután kétféleképpen járhatunk el. Vagy 200 fokos sütőbe tesszük a húst kb 10-15 percre, vagy a serpenyő alatt mérsékeljük a lángot és fedő alatt pároljuk készre. Szerintem kb 65 fokos maghőmérsékletnél lesz a hús tökéletes, ehhez azonban figyelembe kell venni, hogy sütés után 10-15 percig állni kell hagyni és ezalatt is nő a hőmérséklet odabent. A serpenyőben visszamaradt szaftból (ill. a pácléből és a húsból állás közben kicsorgó lével) érdemes mártást készíteni. Egy kevés tetszés szerinti alkohollal (lehet sör, bor, de akár whiskey, vagy konyak is) felforraljuk, tejszínnel gazdagítjuk, a végén pedig vajjal selymesítjük. Nagyétkűek pirított krumplival, fogyózók salátával egyék.  Vacsorára hidegen is igen jó, akkor már tényleg csak salátával...